mielőtt visszateszem Müller Péter Gondviselés című könyvét a többi közé, a könyvespolcra...
visszalapozok az elejére, ahol az anyai aggódás természetéről ir... mert az a rész is erősen megszólított... régi mondhatni örök motívumom nekem (is) az aggódás (irtam is már róla blogba is,nem is egyszer - s gyakoritós alakban ,jelző nélkül , de) e jelzővel különösen, és most , itt , épp ez a sajátosság a lényeg, mintha az anyai aggódalom - a természeténél fogva - egyetlen, összetartozó fogalom is lenne, egymástól elválaszthatatlanul - s ez aggodalmaimban némileg megnyugtat, mert természetesnek , evidensnek vétetik;
másrészt valamiféle megoldásfélét, kiutat(?) is mutat belőle Müller (nagyon hasonlót, mint amit Jung tanácsol mindenféle probléma megoldásra - "felülről" "magasabbról" )- amire persze az anya, vagy bármilyen mindenkori "problémázó"aki "benne" van, kevésbé lehet képes, mint aki nemanya, bár épp arra késztet Müller, hogy "Tudnod kell átváltozni".. Csakhogy nem az "anyaságból"! ha már anya lettél, az is maradsz és nagyon jó ez így , aggodalmakkal együtt... (de azért -Müller szrint - kicsit módosithatnád a magatartásodat... "fölfelé" (?)
Szóval azért van mit olvasni Müllertől, e téren is:
"(Mi már azt sem tudjuk, hogy) a születés pillanata nem csak a babára, hanem a nőre is vonatkozik, aki megszülte,- mert ekkor lesz nőből anyává.
Egy új archetipusba öltözik ilyenkor....
Ez egy "életen belüli" újjászületés...
Egy nőnek, ha anya lesz, a világfelfogása is megváltozik.
Megváltozik az örömről, a boldogságról és a felelősségről való felfogása is. Más lesz a tekintete. Kénytelen bölcsebben gondolkodni, mert "Isten teremtő társa lett"...
Az anyaszerepnek van egy másik nagy misztériuma is.
Hiába született meg a gyermeke - a várakozás nem szűnt meg benne.Mert vár tovább: most már a babájának a lassú kibontakozását kell szüntelen figyelemmel követnie.
Virrasztania kell.
Ébernek kell maradnia, mert nem tudja, mit hoz a következő nap vagy óra.
Vagy év.
Vagy évtized?...
A gyereke soha sincs "készen" és az az anya, aki nem ismeri a várakozás művészetét, ezt a folyamatot nem mint örömöt, hanem mint szüntelen aggodalmat éli meg.
Ismerős élmény?
Ez onnan van, hogy nem tud szellemi - tehát kevésbé érzelmes, bölcs tekintettel nézni, kicsit a távolból és főleg magasból, hanem beleszorul az ösztönös félelembe. Nem önfeledt örömmel követi gyermekének alakulását, hanem állandó szorongással.
Nem jót vár a folyamattól, hanem rosszat. ez az aggodalom lényege. Mindig az van benne, hogy "Jaj, Istenem , mi lesz vele?"
Az anyák többségének ez a mondat van felírva a... hová?
Az ösztönébe?... A szívébe?
Nem tud olyan jó történni a gyerekével, hogy ne aggódjon miatta...
Mivel ő maga, az anya , nem tud jól változni, mások változásait is szorongva követi.
Az anyai szorongás teljesen érthető. Úgy lett a méhébe rejtve egy élni vágyó, de egyedül életképtelen kis lény, hogy neki etetni, tisztába tenni, öltöztetni, hogy meg ne fagyjon, egyszóval szüntelenül gondoskodni kellett róla, hogy ne haljon meg... Az Isten rábízza az anyára a gondviselés feladatát. Ezt a "Tőlem függ az életed, nélkülem véged!" érzését nehéz megélni. És ha a gyermeke bajba kerül - vagy csak úgy véli, hogy bajba került-, nehéz elfogadtatni magával, hogy ezért nem ő a felelős.
Még akkor is, ha a fia vagy a lánya felnőtt lett.
Ezt a szerepet kell átélnie egy nőnek, ha anya lesz.
Később ebből a szerepből kell nem kilépnie - hanem fölé lépnie. Az idős asszonyban, ha jól élt, már ott van nem csak az anyai és női, hanem az Örök Emberi bölcsesség is.
(Sok ember örök példaképe és mintája a nagyanyja)
Ha jól élsz, tudnod kell átváltoznod. " - mondja Müller.
aliz2. :: 2009. nov. 13. 23:57 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: anya, elmelkedes, kapcsolatok, konyv, MULLER, pszichologia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése