...lélektani megközelítésben egy romkocsmában, egy irodalmi fesztivál 3. napján, szombaton, délben, nyitott teremben, majd megfagyva (Godotra váró atmoszférában), és csak már a beszélgetés végén fedezek fel egy hősugárzót a (nyitott )ajtó mellett - legalább elgémberedett lábfejem megmelegíthetem... a beszélgetés elég érdekes volt - a hideg ellenére, cenzúra , öncenzúra, ezt illusztrálandó különböző írásokkal..
felnőtt lányom a blézerét még ki is nyitja később, ahogy "belemelegednek" az izgalmas téma kifejtésébe, akkor csak nem fázhat az asztal túloldalán (működik bennem az eredendő és elnyomhatatlan anyai-óvóféltő ösztön, de azért odáig nem vetemedik, hogy felajánlja a tőlem egy méterre ledobott kabátját felvételre, na még csak az hiányozna!) a másfél órás beszélgetés után úgyis magára veszi, de még beszélget egy másik résztvevővel közben, én meg kimegyek a helyszín: "a Fogasház" utcafrontjára, (az Akácfa utcába), az ugyancsak romos - ámbár műemlék - tehát érinthetetlen házak közé.
Mennyi Pest, mennyi arc. Pár napja (vagy hónapja is már? - ugyan megszakításokkal), Budapest utcáit rovom, már kezd honvágyam lenni az én kis rendezett vidéki, tág terű, virágos, friss levegőjű, nyugalmas kisvárosom iránt. De már nem is kell sokáig várni (mint Godotra), mindjárt indul vissza a
vonatom Szeged felé... majd a busz Makóra, hogy aztán meg onnan Pestre vágyjak vissza. Tényleg lehet, hogy legjobb útközben - de hát valójában mindenütt úgy vagyunk, úton, és közben várakozva-vágyakozva Godotra, avagy valami célpontra, nyugpontra?) de az is csak mozgó(rév) lehet és elérhetetlen...
Élvezzük hát az utazást és a várakozást - úgysincs más választásunk....
aliz2.
:: 2010. nov. 13. 23:42 :: 2
komment
Kategóriák: vélemény,
irodalom
::
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése