EGY CIKK A LITERÁBÓL 2007

 

Két angyal Kettős vetítés - Bódy-Jeles konferencia Szegeden

2007. 11. 13.

A Bódy- és Jeles-művek összehasonlítására vállalkozó tudományos programsorozat gazdag kísérőrendezvényeivel együtt valóban hiánypótlónak tűnt, a konferencia tétje talán mégis abban rejlett, hogy a hasonlóságok és a különbségek felmutatásán túl miféle párbeszédbe tud lépni egy befejezett és egy meglepetéseket még jócskán tartogatható életmű. - A szegedi Grand Caféban rendezett két napos konferenciáról Turi Tímea számol be.

Jelentőségükhöz mérten a filmtudományos diskurzus sem foglalkozik eleget Bódy Gábor és Jeles András munkáival – emlékeztetett a Kettős vetítés című konferencia kezdetén a szervező Füzi Izabella, a szegedi egyetem filmelmélet és filmtörténet szakjának oktatója. A Bódy- és Jeles-művek összehasonlítására vállalkozó tudományos programsorozat gazdag kísérőrendezvényeivel együtt valóban hiánypótlónak tűnt, a konferencia tétje talán mégis abban rejlett, hogy a hasonlóságok és a különbségek felmutatásán túl miféle párbeszédbe tud lépni egy befejezett és egy meglepetéseket még jócskán tartogatható életmű.

 

Szó, szó, szó

 

A szegedi Grand Caféban november 8. és 10. között megrendezett programsorozat a másfél éve ugyanitt tartott Erdély Miklós-konferencia folytatásának is tekinthető: mindkettő a magyar neoavantgárd filmes törekvéseket is vizsgálja. Bár általában mindenki vétlen abban, hogy kik lesznek a kortársai, Jeles és Bódy filmtörténeti helyének hasonlóságát szinte matematikai pontossággal mutatta be konferencianyitó plenáris előadásán Gelencsér Gábor, aki szerint Magyarországon a neoavantgárd ihlette valódi filmnyelvi formaváltás már csak az intézményi háttér sajátosságai miatt sem történhetett meg. Gelencsér a jelentéskutató Bódy- és a véletlen ütköztetések által jelentéstaláló Jeles-filmek hasonlóságaként dokumentum és fikció egymást feltételező kettőségét emelte ki – a konferencia címe is az erre vonatkozó Bódy Gábor-metaforát idézte.

     A konferencia előadásai legtöbbször a filmes és a színházi nyelv megújítása szempontjából elemezték a két alkotó műveit. A konferenciához kapcsolódó pályázat legjobbjának ítélt dolgozat szerzője, Piledner Judit is az ’utániság’ szemszögéből vizsgálta tárgyát, melyből A kutya éji dalát posztdokumentumnak, az Álombrigádot posztnarratívának minősítette. Különösen érdekes volt Müllner András plenáris előadása, amelyben Bódy egy megsemmisült, ám végtelenített Möbiusz-filmje kapcsán vizsgálta az avantgárd törekvések egyik megnyilvánulását, amely a film közvetlenségét akarta felszínre hozni. Ez is egy kapcsolódási pont lehet Jeles Andráshoz, akinek a konferencián sokat emlegetett mondása szerint egy filmnek nem filmszerűnek, hanem filmnek magának kell lennie. Jelesnek egy másik mondata is végigkísérte a konferencia előadásait: eszerint valódi filmelméletet csak filmen lehet művelni. Ennek fényében a tudományos megszólalásoknak számot kellett vetniük elkerülhetetlen veszteségeikkel.

 

Emlékezés

 

Sajátos ellentét, hogy Bódy Gábor az egyik legélénkebb elméleti érdeklődésű magyar filmrendező: egybegyűjtött írásai első kötetének kapcsán a szerkesztővel, Zalán Vincével Füzi Izabella beszélgetett. Zalán Vince szerint Bódy teoretikus gondolkodásának sajátosságai azért lehetnek különösen sokatmondóak, mert míg ma az elmélet gyakran menekül a jelentés elől, Bódy éppen hogy meg akarja találni azt. A Nárcisz és Psyché rendezőjének jelentőségét Zalán abban látja, hogy filmjei visszaadták a film mint művészet magyarországi polgárjogát, miközben alkotásai életünk megkerülhetetlen alapkérdéseit boncolgatják.

 

Báron György, Forgách András, Csaplár Vilmos és Szilágyi Ákos

 

     A konferencia-előadásokon visszatérő problémaként merült fel egy a Jeles- és Bódy-művekben hasonlóan megnyilvánuló szempont, melyet először talán Gregus Zoltán vetett fel: filmjeik a dokumentum- és a játékfilm tarthatatlan feszültségét mintha úgy próbálnák feloldani, hogy elbeszélőjük nem emberi, hanem egyfajta kozmikus vagy angyali tekintet. Minderre érdekesen rímelt, hogy a Bódyra emlékező november 8-i pódiumbeszélgetésen a magyar filmtörténet két angyali figurájának nevezte Bódyt és Jelest Báron György filmesztéta. A hetvenes-nyolcvanas évek kultikus figuráját olyan történetekkel idézték meg az őt ismerők, amelyek többnek tűntek anekdotázásnál: az egymástól néha radikálisan különböző emlékezések egy a korához ellentmondásosan kötődő rendező pontos képét rajzolták meg. Szilágyi Ákos az Amerikai anzix kapcsán a romlás esztétikai eszközként kezelését emelte ki, míg Csaplár Vilmos szerint Bódy egyik legnagyobb érdeme az volt, hogy az Erdély Miklós-féle kísérletekből nézhető mozifilmet tudott csinálni. A Nárcisz és Psyché valamint A kutya éji dala forgatókönyvírójának felejthetetlen története, hogy hogyan reagált Weöres Sándor Psyché-átiratukra: csupán az egyik jelenet hátterében látható Fragile-feliratú ládához fűzött megjegyzést, azt minősítette szépnek. Csaplár szerint ez nem csupán a filmnek a szövegtől való függetlenségét jelezhette, de a film régiségábrázolásának, aprólékos szépségének elismeréseként is érthető.

 

Csaplár Vilmos és Szilágyi Ákos

 

     Elkerülhetetlenül szó esett Bódy ügynökmúltjáról is: Forgách András állítása szerint Bódy Gábor egyéniségének ismeretében a hír kirobbanásában nem volt semmi meglepő – érdekes, hogy másnap Jeles András is ugyanezt mondta.

 

Megjelenés

 

A konferencia pikantériája ugyanis az volt, hogy a tudományos előadásokon tárgyalt egyik alkotó, Jeles András személyesen is részt vett az eseményen: november 9-én Báron György és az érdeklődő közönség kérdéseire válaszolt. Báron megállapítása, mely szerint bizarr, ha az ember már életében szembetalálja magát a saját emléktáblájával, vitathatatlan, de Jeles természetessége oldotta a múzeumi hangulatot, jelenléte pedig sajátosan ironikus keretbe foglalta tette a konferenciát.

 

Báron György és Jeles András

 

     A tudományos megállapításokkal összecsengett, amikor a véletlenek jelentőségéről beszélt, amely munkamódszerében úgy jelenik meg, hogy szabadon kezeli a színészeket és túlforgatja a jeleneteket. Hivatásos színészekkel amúgy is ritkán dolgozik, hivatástudat és a lényegi dolgokra való figyelem híján alkalmatlanoknak tartva őket – mindezzel sajátosan cseng össze, ahogy az Angyali üdvözlet című filmjéről beszélt: többek között azért gyerekekkel játszatta el Az ember tragédiáját, mert elégtelennek tartja a színészek női-férfi kettősségére osztott lehetetlen felállást. Még hallhattunk a színháznak is elkötelezett rendező legújabb filmtervéről, amely Európa 19. századának egészét fogja bemutatni. Az egyre többet író Jeles beszélt az írásról is: az irodalmias hangoltságra vállalhatatlan hagyományként tekint, talán ezért is áll hozzá közel Ottlik, Bodor Ádám vagy Kertész Imre; az erdélyi emlékiratok örökségéhez hasonlóan az irodalomban ő is az érvényes megszólalás lehetőségét keresi.

 

Film, színház, muzsika

 

A konferencia eseményei nem csupán a szavak rendezvényei voltak: Jeles András Következik a következetesség című főiskolán készített filmjének ősbemutatóját is láthattuk a Grand Caféban. Az Ady Margita élni akar című műve alapján készült film, amelyben Latinovits Zoltán és Kozák András is szerepel, nem csupán kuriózumértéke miatt tűnt hatásosnak. A filmben a régi fényképfelvételekről ki-kinéző arcok feszült figyelmét nehéz elfelejteni.

 

Részlet a kiállítás anyagából

 

     Jeles legutóbbi színházi rendezése, a Kedves ismerősök profánul költői zenei anyagát is hallhattuk a Hólyagcirkusz előadásában – az oratóriumszerű helyzetet színházszerűvé emelte Szőke Szabolcs társulatának jelenléte. A Jelessel gyakran dolgozó szegedi Perovics Zoltán Metanoia-előadásainak díszleteit is kiállították a Reök-palota földalatti kiállítótermében, mely ideiglenes szálláshelyet biztosít a finom installációknak. A tárlatot Jeles András nyitotta meg, az érvényes beszéd egyik leghitelesebb módján; némán tehát. Megnyitó gesztusként egy régi fekete iskolai táblára írt fel egy Simone Weil-idézetet a szépség labirintusáról.

 

Turi Tímea