honnan ismerjük egymást

 a kis cukiban többen vagyunk, ahogy viszem be kintről a kiürült kávéscsészét, poharat,- valaki, mintha köszönne , nekem(?) az ajtónál

kimegyünk, ott újra köszön

rákérdezek:bent is nekem köszönt?!

igen - mondja mosolyogva - hogy vagyok?

ismerjük egymást? - kérdem (mert nem emlékszem, h igen) (tán a z iskolából? mindenki onnan ismer...)

anyukám részéről az ismeretség- mondja - megnevezve:  F B

Á, igen, már látom is a családi vonásokat az emberünk arcán...

elszomorodom - F B tavaly halt meg, voltam is a temetésén...(pedig ritkán...)

81 évesen halt meg

igen, tudom, tavaly, hisz osztálytársam volt

kedves volt, aranyos, emlékszem legutolsó találkozónkra hozott egy gimis osztályfotót, amin én is rajta voltam, sose láttam korábban (milyen szép vagyok - mondta - rajta..)

nem akart már élni - azt mondja most a fia,

hát igen, nagybetegen nehéz is - de ilyen volt, ilyen lakonikus, elszánt...

a többiek jól vannak? . kérdem még búcsúzóul ( igen, akkor jó...(?)

neki úgy látom a térde fáj, mert húzza a lábát és meg is van dagadva, de nem firtatom..

---

az jut eszembe, hogy olyan sokan köszönnek rám, fogadom, de fogalmam sincs, honnan ismerjük egymást.. ezentúl rá fogok kérdezni!!!! (a tanitványaimra úgyis emlékszem)