(ezt eredetileg 1997-ben irtam, "akit nem ismertek" cimmel, megjelent a Makói Hétben majd a Kép a képben c. antológiában, 2000-ben, 1159+1 cimen)
1944-re utal a kis
márványtáblára vésett néhány sor:
kegyelettel
őrizze e hely
Makó város
1159 elhurcolt
zsidó polgára
és hősi halált halt
munkaszolgálatos
fia emlékét
külön megemlékezés
nem volt… mint más városokban. Nem volt kerek évforduló–
magyarázta valaki.
Én mégis
emlékezem. S külön is arra a számba sem vett munkaszolgálatosra,
aki számként sem szerepel a márványtáblán! Az 1160.ra. A számon
kívül maradtra.
Budapesten
született, 1907-ben.
Meghalt… nem tudni
hol, nem tudni mikor, és főleg: miért?!
Makóra 1942-ben
helyezték, a Bíróságon dolgozott, telekkönyvi betétszerkesztő
díjnokként.
Jogot
a Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult. Végbizonyítványa
az indexben. De neve elől hiányzik a dr. , mert nem volt 200
koronája, s különben sem érdekelte a cím, a rang, a külsőségek…
Apja Dr Gonda Jenő a szegények ügyvédje volt Pesten.
Tönkre is ment, s tragikus halálával két fiat és egy berlini
zeneakadémiai zongoraművész diplomával és nagyon kevés
gyakorlati érzékkel rendelkező feleséget hagyott hátra. A
nagyobbik fiú – jogszigorlóként – megírta hát pályázatát
a „nagyméltóságú magyar királyi igazságügy-miniszternek
valamely telekkönyvi hatóságnál ideiglenes díjnoki állás
elnyerésére” minthogy
ráhárult a családfő nélkül maradt családban a kenyérkereső
feladat.
Korábban
a Barcsay gimnáziumba
járt. Vagy inkább – ahogy róla is mondták : „a
gimnázium járt belé”, mert
hogy zseninek tartották,
.
Tizennégy
éves korában ezt írták a bizonyítványába: „Nagyon
tehetséges, szorgalmas, korát meghaladóan fejlett gondolkodású.
Nagyon sokat, rendszeresen olvas.” Egyébként
Joyce volt a kedvence , az Ulysses. És
Villon…
De
valószínűleg Goethét is
kedvelte, hiszen tizenhat évesen, a Nyugatban,
egy német Goethe monográfiáról írt esszéje jelent meg. Persze
nem a német Goethéről írt, hanem az egyetemesről, aki mindenkié,
s akihez neki – szellemi rokonság folytán – több köze volt,
hiszen ahogy írta: „az átfogóan gondolkodó
irodalom-historikusoknak és esztétikusoknak való hős Goethe,
akinek életében minden emberihez volt valami köze”…
Wagnert
is szerette! Egyáltalán a
zenét! (Tizenkilenc
éves korában második lett - profik közt – egy dalszerző
pályázaton – látható a Délvilág színházi
lap fotós, kottás tudósításában.) Richard Strauss
Denevérét minden
szilveszterkor megnézték, öccsével,
az Operaház karzatáról.
A színpadon egyébként olykor statisztált is, illetve a karban
énekelt, egyetemi tanulmányai mellett…
Makón
is – a számtalan város sorában – ahová átmenetileg helyezték
–, a Szegedi utca 15. alatti
ház
albérleti
szobájában, esténként, gyakran zongorázott… Főbérlője, a
kedves özvegyasszony, összeismertette unokahúgával, akivel hamar
összeházasodtak. Kilenc hónap múlva
gyermekük is született.
Akkoriban
már be-behívták munkaszolgálatra. Végül Borba.
Mielőtt
végleg felszállt volna a vonatra Pesten (ahol anyjától és
öccsétől is búcsút vett), egy hatvan oldalnyi tanulmánykötetet
adott át: egy filozófiai tanulmányt. „Sikerült
befejeznem”- mondta. A füzeten
ez a cím állt: A logika értelme. Azt
kereste, egy logikátlan, értelmetlen világban… És elindult
Borba. A halálba…
Utoljára
Cservenkánál látták
még a bajtársai, ahol a bori munkaszolgálatosok megkínzott,
erőltetett menetét egy éjjel megtizedelték…
Emlékeztek rá, hogy gyakran vett elő egy fényképet, amely egy
pár hónapos csecsemőt ábrázolt… Eleinte mosolyogva nézte,
később szomorúan, hiszen azt hitte, azt hitették el velük, hogy
az otthoniak már nem élnek…
„Megvan-e
még az az otthon?” írhatta a
közelében Radnóti. S
az ő otthona már valóban nem volt meg: feleségét, kisgyermekét
elhurcolták, deportálták.. De ők -csodával határos módon –
visszatértek…
Őt
hiába várták.
Sírja
nincs.
Egy márványtábla őrzi a nevét, sok mártíréval együtt.
Korábban a neológ zsinagóga előcsarnokában volt elhelyezve a
tábla. Oda vitte szál virágait nagy ünnepeken az apát hiába
váró, apa nélkül felcseperedő ki-s-majd nagylány… Aztán,
hogy 1965-ben a zsinagógát lebontották, a márványtábla Szegedre
került. Majd vissza Makóra. Ma a roskadozó, omladozó ortodox
zsinagóga egyik lezárt terme rejti.*
A
Csanád Vezért téren található nagyszabású emlékműszalag kis
táblájára – ami név szerirnt sorolja fel a háborúban elesett
makóikat, kivéve a zsidó makóikat - de
ő még számként se került
föl. A tervezők sajnálkozásukat fejezték ki amiatt, hogy nem
tudták SZÁMba venni. Nem tudtak róla, nem ismerték.
Én sem ismertem!
Ő volt az apám...
GONDA KÁROLY
( 1907. BUDAPEST - 1944. CSERVENKA ? )
*időközben
a zsinagógát szépen restaurálták, és az, emléktábla az udvara
kőkeritésésn található, de sajnos az is el kezdett omladozni
mögötte…
