a távolság

heverészünk, elenyészünk...

utódainknak
egyre kevesebb közük
hozzánk

tán néha teher is
bár eltitkolják

kötelességből hívnak
naponta többször is

de néha elfelejtik
azt is hogy a másik
agyonaggódja magát

miattuk, értük

de nem is értik

nem értenek már

eltávolodtatok
nem csak kilóméterekben
mérhető e messzeség
mi közétek ékelődött rég
s fárasztó az utazás

fel kéne szállni
lelkünk gyorsvonatára
s  áthidalni

mi közénk áll

arra még van mód
talán

......

bár az az út
"lélektől lélekig"
s nem csak
Tóth Árpád szerint

ugyancsak jaj....
csilllagmessze
van

2017. április 14.

---------------------------------

2009. ápr. 17.

a Nap üdvözlete

esik, reménytelenül, úgy be van borulva, olyan szürke - nem is, szinte fekete - az ég, hogy hiába hosszabbodtak a nappalok, egész korán délután villanyt kell gyújtani.

lányom az egyetemen, OTDK titkároskodik ("mellesleg" sajtóreferens is) - nem tudom, ő se tudja előre, meddig tart az elfoglaltsága; de azt tudom, hogy titkári működése a modern irodalmi szekcióhoz köti, azaz a 8-as teremhez! Épp a 8-as teremhez. Ezt még ő is tudja, hogy milyen sokat jelentett nekem ez a terem annak idején, ahol zajlottak az emlékezetes orosz irodalomtörténeti óráink... Úgyhogy azon sem lepődött meg, mikor reggel kértem, hogy adja át üdvözletem a 8-as teremnek. (bár nem tudom megtette-e, meg azt se, hogy emlékszik-e még egyáltalán az a terem rám - akkori szereplői közül - sajnos - sokan már eleve nem emlékezhetnek...) most én mindenestre kívülről szemlélgetem az ablakait, ernyővel kezemben a zuhogó esőben, a szürkeségben, látom ég még a villany a 8-as 3 emeleti ablakában, a kinti szürkeségen túl, majd hirtelen valami erősebb fény világitja meg. Az eső még mindig zuhog. Pedig csak a Napnak lehet ilyen erős fénye. Besétálok az épület mögötti parkba, s visszanézve az egyetemmel szemközti emeletes ház mögött látom, tényleg, a sűrű fekete felhők mögött, kisütött a Nap, csak épp annyira, hogy rá tudjon sütni a 8-as terem ablakaira.

ugyanúgy mint azon a nevezetes tavaszi délutánon, amikor odaültünk -3 barátnő - a terem közepére, az ablak melletti padokba, napszemüvegesen, makacsul süttetni magunkat a Nap friss sugaraival - orosz irodalomtörténet órán, Szőke tanárunk nem kis bosszúságára: "nem kell bedőlni ennek a marhaságnak!" - mondta akkor.

És hát én most is bedőlök. A Napnak  mindig. A Napban mindig lehet bízni. Mert a legreménytelenebb helyzetekben is képes kiragyogni.

Még ha rövid, átmeneti időkre is. De akkor is!

És mindig jókor, jó helyre.

És mintha neki is lenne "emlékezete". Mintha most ő is visszaemlékezett volna arra a régi délutánra. Amikor bókoltunk egymásnak. Megvolt a visszaüdvözlés!

--------------------------------------------------------------------------------------------
hm, ez a régi jegyzetem benne maradt a gép irányitójában s kipottyant, s ha már ki, akkor itt hagyom... tán van is valami rejtett kapcsolata a mostan szöveggel,,,,távolságok áthidalása... üdvözlés.... és kisüt benne a Nap...:) kis időere, de üdvözöl időt s  teret  áthidalva...