ősz felé

egész délután
loholtam a Nap után
s utól nem értem

eltűnt a horizonton
vissza se nézett

2014. szept. 29.

Erzsi néni élete...

...elejéről

nem sokat tudok

nagyanyám huga volt..

magáról nem beszélt sose
egyedül élt

de másokért

mintha

az lenne a

küldetése

pedig volt saját családja is

de ifjú férjét

elvitte a világháború

a „hősi halál”

szépreményű

kislányukat meg

tizenötévesen

az agyhártyagyulladás

mit osztálytársától kapott

kit korrepetált

rózsabimbós sirkövére

azt iratta

AZ ISTEN TUDJA MIÉRT

bántották is érte

mintha istenkáromlás lenne

pedig ő nem úgy értette

hanem valamiféle

hitbeli kapaszkódóként

hogy elviselhesse

mit másképp

nem lehetne

nagyanyámnak segitett

nevelni a gyerekeit

aztán a deportálás után

ápolta  nagybeteg hugát

ő szivós volt

csak egyszer mutatta

játékból gyengének magát

mikor ugráltam

nagyanyám ágyavégében

ki fáradtan odaszólt neki:

vedd már le azt a kölyköt

de ő azt mondta: nem birom

csakhogy én átláttam a szitán

s cinkosan fülébe súgtam:

ugye szereted ezt a kis kölyköt?

később mesélte sokszor

ezt a régi esetet

de sohase mondta,

hogy szeretett...

csak törődött velem

mikor anyám betegeskedett

s főzte finom főzelékeit

mikor diétáznom kellett

még verset is irt helyettem

(bár nem kértem)

és dicsért fűnek-fának

még a szegedi

főrabbinak is

meg vigasztalt

mikor bántottak

az osztáytársaim

azzal, hogy

„irigyek”

tán hogy

növelje

az önbizalmam

mi valóban

nemigen volt

alig várta

hogy gimnáziumba menjek

aztán hogy egyetemre
mint mondta  "a közegembe"

hogy valóra váltsam reményeit

de első egyetemi évem

megkeseritette

hirtelen omlott össze

fájt a gyomra

keveset evett

későn operálták meg

másnap

kórházi ágya

lepedőjén

középen

összekuporodva

elveszetten

csak annyit mondott

keserűn felnézve rám

hogy nagyon fáj

a professzor velem

közölte a szörnyű tényt

nagynénjének

megette a rák

már a félgyomrát

igy nincsen remény

de másnap

értetlenül álltam

az üres ágy előtt

nem fogtam fel

hova lett

az a kicsi test...

azóta sem...

de mondta egyszer

hogy addig él

amíg emlékezem rá

s biztos is benne

hogy én fogok...

igaza volt

Erzsi néni folyton olvasott

Erzsi néni

nagyanyám huga

élete vége felé

kis otthonában

tetőtől talpig

szép ruhában

kifogástalan hajkoronával

szálegyenes testtartással

ült  mély foteljában

akármikor mentem hozzá

mindig nyitott könyvvel 

kezében találtam

folyton könyvet olvasott

egyiket a másik után

listát vezetett róluk
egy spirál füzetben

kalligrafikus, hosszúkás

szabályos betűkkel...

mind életrajzi regény volt

nem is értettem

miért

...............

Már értem én
most

ülök egy mély fotelban

olvasok...

és Erzsi nénire 
gondolok...

meg kéne irni

az ő élete 
történetét is...

drámaibb

akármelyiknél

miket olvasott

egykoron

szerelem?

A szerelem – lelkiállapot

tárgya - másodlagos

amit érzel - az a tied

s nem ő – akibe

úgy véled

beleszeretsz

bárki lehet

mert a világ az

vagy az Isten

s olyankor sejtheted

milyen lehet ő

és mekkora

mindig elérhetetlen

de olyan jó

nyújtozni feléje

utána kapaszkodva

mikor szerelmes

az ember

Azt hiszem

én is így voltam ezzel

hiszen már nevük se tudom

vagy összekavarom

kikért epedtem valaha

s nem is tudni miért

hol vannak,, vannak-e még

összekeveredtek rég

róluk-hozzájuk

irt szavaim is

de az érzés

az isteni

megmaradt

és persze

az Isten

mindig és

mindenben

elérhetetlen

és

érthetetlen

de örökre
érezhetőn

Koncz Zsuzsával énekeltünk a zsinagógában

muszáj volt végre Koncz Zsuzsát élőben is meghallgatnom, hiszen betéve tudom a számait., még tanitottam is a verses lemezével illusztrálva a verseket, s fiatal koromban azt mondta  rám az unokaöcsém, hogy olyan vagyok mint ő (mikor mosolyog)... most meg bevallom -- mivel nem is vagyok olyan sokkal több évet megérő, mint amilyen korkülönbség látszik köztünk, kiváncsi is voltam rá... afféle elérhetetlen példának tekintve... a megjelenését

nos, ami a külsejét illeti, közelről látszik, hogy fölötte is eljár az idő, a háta neki is görbe (különösen ha rossz helyre esik a fehér kabátka keresztben varrásvonala), és talán a hangja se annyira üde, mint régebben... de ez nem is számit....remek előadó, remek énekes és főleg: remek ember! és még hatni tudó, sodró erejű, szuggesztiv  vezéregyéniség is... 

a koncertjére a helyszin is vitt, egyrészt hogy viszonylag közel van, másrészt a szegedi zsinagógába mindig szivesen megyek , az új menora emlékművet is meg akartam már nézni, emlékező kavicsot téve rá:

minket is innen hurcoltak el, mint akik emlékére van itt a menora. csak mi visszaterhettünk, véletlen vagy csoda folytán, a sors kegyelméből. (a többiek az emberek kegyetlensége miatt nem!)

(otthon vagyok itt kicsit, furcsa is, hogy most nem (csak) zsidó embrek vannak körülöttem, mint istenetiszteleten - de dédszüleim járnak eszembe, kik idejártak, itt volt az aranylakodalmuk, mikor a nagyszüleim itt esküdtek, a templomavatáskor...több mint száz éve...)

 és most itt koncert van,

de az előadó, a Koncz nem feledkezik meg a helyszinről, ő dehogy is! az Adjon az Isten dallal köszönt be... a "szent helyre"
 és meg is mlékezik - ahogy egy énekes  teheti - a 70 éves évfordulón - az áldozatokról, gyászolja őket, -mint mondja - hogy is másként  mint énekléssel:

aztán -szünet gyanánt  jött a szövegiró, gitáros jóbarát: Bródy. Már ő se tiniként...az ősz fürtjeivel a kalapja alatt (igen, zsidó templomban igy illik!) Ő is a kezdeteket, a 60-as éveket idézte (mint korábban a "Zsuzsa"... mikor a lelkün)k összeért, és most édes életünkről..."hova lett, hova tűnt"..., "óh azok a hatvanas évek ma már csak szép mesék"... "de amig egy régi daltól könnyes lesz szemünk".... és könnyes lett bizony! "..addig nincs veszve minden... s amig a régi tűz szivünkben ég..". úgy tűnt ezen az estén ez is volt!...  S még azt is hihettük, hogy "rendbe jönnek majd a dolgaink"..."lesznek még szép napjaink"...    (?)

amikor s ahogy később Koncz Zsuzsával énekeltük, többszöri visszaujrázása után, ahogy énekeltetett lelkesen, buzditva minket is, egy egész zsinagóga közönségét... azt a hangulatot nem lehet leirni...

a mobilfelvételtöredékek, (a rossz zoommal) csak sejtethetik,

(de nekem jó újranézni és hallani (még ha a sajáts hangom kissé zavar is...de azt hiszem , könnyes volt a szemem közben és szivből jött...)

és ezt nem elfelejteni "miért hagytuk , hogy igy legyen".... annyiszor jut is eszembe, némi lelkifurdalással is... (de most mégis olyan reménykeltő volt még ez is...)

 na dehát mikor ezt is hallottuk, Bródytól (nagyapját idézve?) :

"...lesz még magyar köztársaság....ha nincs, hozzuk létre"

utoljára a Petőfi rockon volt ilyen hangulatom... fél évszázada....

nem számit a külső kor.... "amig a régi tűz szivünkben ég.."

"