2026. augusztus 12., szerda

Keczer Tamás

 ... is elment , 94 évesen

eredetieg tanárom volt (testnevelés, Tarjányinéval közösen) a Szent István téri iskolában, a Szegedi utcaiban még nagy sportoló, kiváló  tornász voltam, nemrég megtalált oklevéllel, de itt nem folytattam eme pályafutásom, nem volt valahogy tere, meg lett egy kartörésem is, meg csak a fiúkat tornáztatták), és ő volt az a felügyelő tanár is, aki 56ban azt mondta, hogy nem mondja azt se , hogy kimenjünk a gimnázium elé (ahol épp a szovjet emlékművet döntötték le)se azt hogy ne menjünk..(ezt nagyon megjegyeztem)

fiatal, jó vágású - vagy hogy mondják - ember volt, s elég nagyvonalú

lásd a ballagási  csoportképünkön.


(Tamás jobbról a 3.) (én fölötte jobbról az 5..) (


mint mindenki, öreg korára teljesen megváltozott,  a haja, frizurája is

de valójában, legbelül,  nem hiszem, mert sose volt igazán öreg



minden gimnáziumi érettségi találkozón jelen volt, merthogy később kollegák is lettünk,  feleségével, aki  szintén tanitott, történelemre 4 évig...

.és mindig fontos gondolatokat mondott a régi tanitványoknak, kik gondolom, szerették, és figyeltek rá





 




változatos és sikeres pályát futott be 

volt gimn kollegiumi igazgató, gimn tanár, pszichológia szakot utólag végzett az egyetemen, volt tanár főiskolán is, minisztériumban is dolgozott, államtitkárhelyettesként is, végül már nyugdijasként a makói múv osztályon, vezetőként )csak most látom , hogy az ő ideje alatt mentem (küldtek?) nyugdijba,  csak nem volt köze hozzá?!) (a létszámcsökkentésünk jegyében)

azt hiszem, valamikor (még) nagyon jó véleménnyel volt rólam (de ez változhat, mint ahogy mi is)

emlékszem egyszer mentünk fel a gimilépcsőn órát tartani, s valami olyat mondott, hogy szeretné, ha neki olyan társadalmi elismertsége lenne a városban, mint  amilyen nekem van...

elcsodálkoztam, túlozhatott, semmi ilyesmit nem tapasztaltam közvetlenól, ill nem figyeltem rá (én mindig csak tettem a dolgom)

később persze ő lett diszpolgár (és joggal) (s nem én :)


a legérdekesebb fordulat az életében az volt, amikor már valós nyugdijasként a karikás ostorok készitésébe fogott, de nem is akárhogyan, hanem a népművészet  valóságos mestereként

mindent, ezt is odaadással...

de kritikára is érzékenyen, jól reagált

emlékszem, egyszer pszichológia előadást tartott nekünk , tanárkollegáknak, s én tettem valami kérdve-kritikai megjegyzést  valamire, amit mondott, egyből elfogadta,,,


tragikusan alakult családtörténete, mindkét felnőtt lánya elvesztésével

utána egyszer egy asztalnál ebédeltünk a tele Kelemenben...(odaültek hozzám)

emlékszem zavarban voltam, belül, és kerültem is  szomorú témát de viszonylag jól beszélgettünk.


meg egyszer - jut eszembe . a tanáriban, hol közel ültünk -  azt is mondta, hogy milyen jól áll nekem a fehér szin, mindig abban kéne járnom...(de akkor épp valami ünnepély volt - évzáró?)


a fehér náluk a gyász színe

most fel is venném az emlékére, a temetésére... (bár nem tudom, nyilvános lesz-e )


nyugodjon békében!  Szeretettel emlékszem rá.

igazán "egyedüli példány" volt.... ő is

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése