srégen szembe a menza asztalomnál egy lány ( látszólag) egyedül szurkálja játékos dühvel az ételét a villájával.
mintha szerepelne, játszana, sőt most mintha nevetgélne és beszélne is .-
aztán látom, hogy az italos palackjához van támasztva a mobilja, igazgatja, oda beszél. NINCS hát egyedül.
sőt, észrevéve pillantásom, már mondja is: ne kiabálj, mert mindenki idenéz!
én voltam a "mindenki"
hát ez van, lett....
összemosódik a virtualitás és a valóság
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése