A szöveg nem elég – Kántor Péter-emlékestet tartottak a PIM-ben
Bazsányi Sándor irodalomtörténész, Turi Tímea szerkesztő és Várady Szabolcs költő beszélgetett Szegő Jánossal a Kántor Péter tiszteletére szervezett esten, Für Anikó verseket szavalt, Csalog Gábor pedig zongorázott. A költő születésének 75. évfordulójáról „S mindent beleng valami lenni – szép” címmel emlékezett meg a Kántor Péter Irodalmi Alapítvány a Petőfi Irodalmi Múzeumban. – Gyöngyösi Lilla beszámolója.
Szellemidézésnek nevezte az eseményt moderáló Szegő János Kántor Péter emlékestjét, és valóban, Kántor Péter többféleképpen is megjelent az esten: Bazsányi Sándor elhelyezett egy fontos motívumot, egy kavicsot az asztalon, a beszélgetést Kántor Péter hangfelvételei, illetve Csalog Gábor zongorajátéka keretezte. Csalog Schubertet játszott, akiről elmondta, kivételes módon ugyanazt képviseli a zenében, mint Kántor Péter a költészetben: egyszerre boldog és szomorú, hétköznapi és emelkedett. Kántor Péter képzőművészeti érdeklődése és zenei műveltsége egyébként is visszatérő motívuma volt az estnek, ahogyan a résztvevők emlékei, személyes történetei is be-beszűrődtek a a beszélgetésbe.
Először a Kikötő blues című verset hallathattuk felvételről, a szerző előadásában, erre reflektáltak a résztvevők. Bazsányi Sándor a vers slágerszerűségét, ugyanakkor mélységét emelte ki, Turi Tímea pedig arról beszélt, lehetetlen úgy kikötőben lenni, hogy ne jusson eszünkbe ez a vers. Várady Szabolcs anekdotáiból kiderült, hogy a Holmiban azonnal megszülető munkakapcsolatuk mellett (amely során Kántor a folyóirat szerkesztőit is beleszőtte a leadott verseibe) a személyes kapcsolatuk is fontos volt, meghatározó állomásai voltak a szigligeti alkotóházban eltöltött nyarak, a közös szilveszterek, de Kántor Péter egyszer egy irodalmi eseményen egyszerűen azt kérdezte a pódiumon ülő Váradytól, hogy hogy van. A barátságról Bazsányi azt mondta, Kántor gyakran tette próbára azt, ő ugyanis a finomkodás, tapintatosság helyett az igazmondás híve volt, így nyíltan megmondta azt is, ha valami nem tetszett neki a másikkal kapcsolatban.
Kántor Péter költészetéről a beszélgetők megállapították, hogy a tétje a személyes viszonyok verssé formálása, a közvetlen közvetettség megteremtése volt, így Kántor versei egyszerre voltak intimek és távoliak. Bazsányi Sándor szerint Kántor a hétköznapi beszédben is költői képekben fogalmazott, miközben A dolgok neheze című verse arra példa, hogy egy hétköznapi esemény, egy súlyos biciklibaleset is lehet verstéma. Turi Tímea szerint Kántor Péternél a személyesség retorikai kérdés, performatív verseiben azt képviselte, hogy „az leszek, amit beszélek”.
Innen kanyarodott rá a beszélgetés az első Megtanulni élni című versre – amit meg is hallgathattunk Für Anikó előadásában –: mint ismeretes, a szerző tízéves eltérésekkel, háromszor is írt ilyen címmel verset. Turi Tímea szerint a második nyomasztó, hiszen azt üzeni, hogy az első vers célkitűzése nem teljesült, a harmadik viszont ugyanebből az okból felszabadító – még mindig tanulgathatjuk, hogyan kell élni. Bazsányi szerint a címet átírhatnánk Megtanulnunk élnire is, hiszen Kántor „országos többesben” beszél, mindannyiunk közérzetét fogalmazza meg ezekben a versekben. A harmadik vers a „fülön keresztül vigasztal”, negyedik kiegészítésként pedig a Hirtelen hetven című verset is ehhez a csokorhoz kapcsolhatjuk. Várady Szabolcs azt emelte ki, hogy Kántorra jellemző a hezitálás, viszont még fiatalon is hiányzott belőle a sok költői életművet meghatározó világfájdalom, a Vízió című versében is színesen, örömteli mozgalmassággal beszél az öngyilkosság különböző lehetséges formáiról.
Bazsányi Sándor, Várady Szabolcs, Turi Tímea és Szegő János – Fotó: Birtalan Zsolt
Sok szó esett Kántor Péter képleíró verseiről: többet meg is hallgathattunk, miközben az ihlető képeket is láthattuk kivetítve. Bazsányi leszögezte, hogy ezek a versek nem elsősorban a képről beszélnek, hanem róla magáról, Kántor célja nem az volt, hogy ekphrasziszokat írjon. Turi Tímea szerint Kántor ezen törekvése mögött az bújik meg, hogy „a szöveg nem elég”, olyasmit szeretett volna elérni, ami a szövegen kívül van. Szegő János hozzátette, hogy Kántor művészethez való viszonyulásában nyoma sem volt a sznobizmusnak, helyette a hedonizmus, a művészethabzsolás tükröződött a verseiben, Bazsányi pedig Brueghel Ikarosz bukása című képéhez írt versét emelte ki, amelyet több változatban is megírt, s végül a rímes-dallamos szonett helyett egy szabálytalanabb verziót választott véglegesnek, amely a zuhanó egzisztenciára helyezte a hangsúlyt. Kántor érdeklődése a régi mesterektől Lucian Freudig ívelt, így bár megmaradt a figuratív festészetnél, azon belül a durván expresszionista képek is vonzották.
Kántor Péter költészetének előképeiről és utóéletéről a beszélgetők megállapították, hogy a versei frissek maradtak, miközben olyan költők hatását fedezhetjük fel bennük, mint Szép Ernő (az apróságok megragadásában), Kosztolányi Dezső (a közvetlenségben, párbeszédességben) vagy Zelk Zoltán (a dallamosságban). Mintha egy megkezdett beszélgetés fonalát venné fel a verseiben, Ugyanakkor az angol-orosz szakon végzett Kántorra hatott Mandelstam, Blok vagy William Carlos Williams is, miközben a 70-es években kezdő költőként nem lehetett könnyű helyzetben. Mégis megtalálta a helyét Petri és Tandori után, a nyelvi fordulat örökségével szemben, ideologikus ellenszélben. Kántor Péter sok mindent szeretett, ezeknek a dolgoknak egy része viszont mulandó volt, így versei ódákból elégiákba váltottak. Várady Szabolcs búcsúzóul Kántor Péter Fodor Géza halálára írt versét olvasta fel, amely immár a három éve elhunyt szerzőjét is siratja.
A szerző az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum Oláh János-ösztöndíjasa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése