két éves unokám
méla tekintetéből
apám néz rám
vissza
aki nem is
láthatott
két évesnek
akkoriban ölhették meg
mikor én annyi voltam épp
egy távoli láger mélyén
s ő azt hihette
hitették vele
a messzi Szerbiában
egy rézbányában
hogy mi se élünk
de mi túléltünk
s lett negyven év múltán
egy tüneményes lányom
s általa most
két éve a fiúunokám
aki pont úgy néz rám...
mintha az apám...
kortalan
mint a lélek
melynek valóban
a szem a tükre
ott látom benne
mindkettőjüket
meg azt a sok ősünk
kik előttünk éltek, haltak
mind itt vannak
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése