egy felolvasó maraton fotójára

május 14.én, pont azon a napon, amikor, 70 évvel ezelőtt megkezdődött a magyarországi zsidóság deportálása, a Central szinházban maratoni felolvasás volt azokból a korabeli emléktörténetekből, amik A holokauszt és a családom facebookoldalra kerülek fel, olyan sebességgel és mennyiségben és megrázó minőségben , ami szinte hihetetlen. Mint az áradat, jöttek elő a régi fotók is, elpusztitott emberekről, a hozzátartozokról, felmenőkről, akik már csak ezeken a fotókon élnek... akik irták a fotón szereplők történeteit, sokszor csak ezeken a fotókon - életben nem is - láthatták, akiket ábrázolnak, s akik megrázó története igy vagy úgy ,sokszor mint búvópatak , fennmaradtak a családi legendáriumban.... A történeteket elküldtük, volt aki vállalta a felolvasást is (kevesebben), a többség kérte, hogy inkább szinész tegye.... Én is ... Kijött az értesités, hogy Igó Éva, 10 után fogja felolvasni az én történetem, reméltem, hogy ott lehetek, de mégse (főok egy nem múló migrén volt...)..de most utólag, nem is tudom, ha ott lettem volna , hogy birtam volna ki....(egyébként este 6-ről éjszaka fél 2-ig tartott)

Hála a szervezőknek, és a technikának, ha nem is voltam ott, mégis részese lehettem...
Itt az egész előadás hangfelvétele:

http://eper.elte.hu/mp3/ea/holokauszt_es_a_csaladom_central_szinhaz.mp3

az én szövegem 4,36-4,48-ig hallgatható:

Igó Éva olyan belső átéléssel adta elő , és ugyanakkor olyan külső, megfigyelő látásmóddal is (olykor a pátosz mellett, iróniával, és elképedéssel ), minden mozzanatot kiemelve szinte,  a deportálási történetem részletét, hogy itthon a laptop előtt csak hallgatva a szöveget is, szinte végigbőgtem. Pedig azt hittem már túl vagyok a szövegemen, a "történetemen" (már hangoztattam, hogy unom is...) de most , egy kicsit magam is kivülállóként , új hallgatóként , kerültem a hatása alá...Köszönöm Igó Évának. (Én biztos képetelen lettem volna felolvasni...)

Aztán , nemsokkal később találtam a facebook oldalon egy fotót is... (a hangfelvétel mellé)...

Kardos Gábor  készitett egy párat a szinpadról, az előadókról, háttérben látszanak a kivetitett fotók... rajzok. 

Egyszercsak apám fotója került elém a fb oldalon. Kitöltve az egész teret, átlósan megdöntve, valószinű hatalmas méretben volt látható a szinpad falán, elől látszik a felolvasó kéz, a papirlapok, a mikrofon,  amibe hallatszhatott apám befejezetlen élettörténete..... S ő közben, fiatalon, ameddig élhetett,  a falra vetitve, ... itt, - az Opera közelében, ahol egyetemistaként a kórusban énekelt, az Andrássy út közelében, ahol olyan sokat sétáltak beszélgettek öccsével, nagybátyámmal....aki őrizte ezt a fotót... ami most itt, kivetitve, újra lefotózva ...... és pár hónaposan itthagyott lánya  immár 70-en is túl, nézi a laptop képernyőjén....könnyes szemekkel...                                ("Jaj, apuka, jaj apukám, meggyilkolt szavaktól vérzik a szám"...)

Apám visszatért. hát .... Igy...

Csak igy...

De valahogy mégis...

Köszönöm...