hát akkor a tárolt változatokat másolgatom, a googlee-ből, mivel hogy az idei blogom elérhetetlen, a magam számára is a freeblogon:
 nem sorrendben, hanem a teegnapival kezdem, ez let meg hirtelen:

2012. szept. 5.

találkozás egy 23 és egy 92 évessel

a kis fotóboltban megszorul a levegő... telefonálni kimegyek az utcára, de mikor vissza, annál inkább fullasztónak érzem az álló meleg levegőt idebent... a fiatalember a pult mögött órák óta itt van, egész nap szinte, még az ebédét is itt fogyasztja... ő birja ezt a levegőtlenséget s meleget? kérdem - persze, s hogy hogy? egyszerű: mert fiatal. (mondjuk szinte egyszerre), olyan huszon egynéhánynak látszik, meg is kérdem hány, pont 23! én akkor kezdtem a tanári pályám , épphogy lediplomáztam, és egyáltalán nem éreztem magam fiatalnak...(hiszen már nem voltam diák... bár tanárnak - a többi kollegámhoz, - egykori tanáraimhoz - képest, igen, épphogy fiatal... minden viszonyitás kérdése, most már nemnagyon viszonyithatok, mert szinte mindenki fiatalabb nálam, mondom önironikusan, meg hogy becsülje a fiatalságát, mert amig fiatalok vagyunk, észre se véve csak természetesnek vesszük, pedig nem az!, s aztán minden nehezebb, s az öregedésre mindig emlékeztet, hogy nehezebben birunk valamit,... egyáltalán: az életet...

aztán a szemorvosi váróteremben találkoztam egy 92 éves nénivel... a fia irányitgatta be, a járókeretével, ültette le szemben velem.(a fia csak 65 volt, és kissé ideges, az anyósa is 92, őt is ők istápolják most), a néni -miután nagyehezen leült, szemben velem - , csak annyit mondott, pontosabban kérdezett, hogy ugyan minek él ő... kezdtem volna mondani, hogy mimindennek lehet , kortól függetenül is..., de kiderült , hogy nem hallja , amit mondok, mert nagyot is hall, és az övsömör is kinozza... milyen "fiatal"nak is éreztem most magam előtte... (a szemem is csak negyed dioptriát romlott, a szürkehályogot se kell még műteni, a bénító csipőkopásom fájdalma is alábbhagyott, tegnap óta,már rá tudok állni a lábamra, a szivgörcseim is el-elmúlnak előbb-utóbb, látok, hallok, érzek, gondolkodom, ...azon is, ha megérem (?), milyen leszek 92 évesen, mim fog fáni, nem működni, jaj, de "már" most el kell kezdeni a "karbantartást"... a korbantartás úgyse megy..., az öregedéssel járó romlások szükségszerűek, sorsszerűek... de lehetnek öremei is, megérni nagykort...remélem örülni fog a néni a holnap hozzájuk érkező dédunokáinak...(és azt is, hogy ők is neki...)