2019. június 30., vasárnap

a vég felé

átrohantam az életem

átrohanunk
mert valójában
mind ezt tesszük

megállni nem lehet
mert akkor végünk

ki érti ezt?


-----


így jó

szakadjon le
aminek szakadni kell

ne legyen megrázó vége

észre se vegyék
hogy nincs itt

hiszen elment
már régen


junius 27




A. kór

előre bocsátom  hogy lehet hülyeségnek minősíteni amit írok, de valami igaz biztos van a mélyén

az ötlött az agyamba. hogy semmi se történhet véletlenül , a tudatunk vagy lelkünk beleegyezése nélkül (bár lehet h tévedek)

de valahogy azt hiszem hogy az Alzheimer kór vagyis a kóros emkékezetkihagyás oka az lehet, hogy az illető nem is AKAR emlékezni. persze nem tudatosan,de valahogy tudat alatt, ami erősebb lehet - tudjuk -  mindennél

mint ahogy a vakok (a megvakulók) nem akarnak látni tulajdonképpen, a süketek hallani, a járásképtelenek járni stb

aki nem emlékszik, az nem akar emlékezni

biztos megvan rá az oka....


június 28

fúj a szél

megenyhült a meleg
fúj a szél
végre

szabadon lélegzek
én is -
(de meddig?)


junius 28

2019. június 29., szombat

ungvári

miért érzem én egyre inkább többes számban, a veszteséget, anélkül hogy közéjük emelném magam, hogy pusztulunk, veszünk,,de nem látok (bár remélem azért van utánpótlás...de ha van is, az egészen más)

kicsit megrémültem, annyira lefogyott mikor legutóbb láttam az ATV-ben, műtétje után mint kiderült az egyenes beszédben. s legújabb könyve.a Löwről szóló előtt (a Gólem- el kell olvasni, jegyeztem meg) dedikálást a nagy melegben már nem javasolták orvosai....)




de változatlanul a szelleme sziporkázott

először a gimnáziumi világirodalmi szöveggyűjtemény szerzőjeként találkoztam vele, (ez már kicsit későbbi 64-es kép)




 valamelyik iróról összefoglalót ő irt, pedig csak 13 év volt köztünk

és legalább 50 könyv ...s miminden

-----

feledhetetlen... rekedtes, okos hangja.... sziporkája...

csodáltam őt egy kicsit (most már nagyon)

azt mondta magára "vidám pesszimista" (ezt az egyet ellopom)


junius 29

homályosuló múltam

már eltévedek életem régi utcáin
néha összekeverem a házakat is
egymásba mosódnak arcok
kiket szerettem
s a gyűlöltek is

már halványul a térkép
mi segíthetne
vagy a látásom lett
homályosabb

mindegy

elmúlt
minden elmúlt
soha nem leszek
már boldogabb


junius 27

3/4

azt hiszem, generációkra visszamenően én vagyok az egyetlen aki u.n. vegyes házasságot kötöttem, azaz a lányom fél zsidó ...lenne, ha nem az anya számítana

ő viszont - előzetes máslépése után - visszalépett, és egy igen-igen vallásos zsidó fiúhoz ment feleségül- bár mindig is teljes zsidónak tekintette magát s nem félnek...:)

így az unokám épp 3/4 zsidó :)

remélem ezt soha senki nem fogja számon tartani, mint egyszer már!


június 20

lesz

furcsa életem volt
és van is
még belőle valami

tán szolgálhat
meglepetéssel is

utálom a leírást
s a múlt időt

legyen meg
az ő akarata

még az is a
jövőben van

nem volt
vagy van

hanem lesz


junius 26

2019. június 28., péntek

újólag felújiott csipkesor és a múltja

a csipkesor átadására csődültünk össze jópáran-...

a polgármesterasszony beszélt, a pap áldott, a phelyettes ácsorgott és a képviselőnk késett, d e ettől függetlenül az ő későbbi nyilatkozatával volt tele az újság....



tető alá került az egész üzletsor, megújultak,teljesen egyformák lettek az üzletek és csúnya gipszbeboritást kaptak a tetőtartó állványok , mellettük fut a szűk bicikliút, árkád alatt a gyalogos , napelemmel kivilágítva, és egy két pad is van az út szélén, biciklitárolókkal, szemétládákkal ......

igaz, hogy beázik a tető, meg nem tökéletes a virágosítás, de kicsire ne nézzünk, ne legyünk ünneprontók

csakhogy aki már annyi ideje él mint én, az nem felejti a múltat sem, amit nem biztos, hogy mindenestől s mindig el kéne törölni....én emlékszem, kislánykoromban, legalább vasárnaponként mindig ezen az úton haladtunk végig a nagybátyámékhoz ebédelni--
és sok kis és nagy , különbőző üzletre,étteremre emlékszem (egy darabig köztük volt nagynénémék rövidárú üzlete is) esténként meg korzó volt. a végén a Korzó mozival, jobboldalon vonultak felfelé, és balon lefele... az emberek ... tömegei,..

aztán emlékszem arra, amikor mindezt egy tanácselnők hosszú elnöksége alatt . aki egész Makót képzelte és részben valósított is meg átépiteni - leromboltak, mindent, és helyükre épitették az u.n csipkesort... (a mellékhelyiségek ablakait takarták a csipke képzésű erkélyrészekkel) mára ez ütött.kopott lett valóban, de ehhez egyelőre nem nyúlnak (nem tudom hogy fognak a tetőktől hozzáférni ezután, de talán majd alpinisták--

nade pár évvel ezelőtt volt (a másik polgármester idején) már egy felújitás,a járdáé, akkor egy csomó pad került az utak szélére mind szemétládával és biciklitárolóval

most arról ne is beszéljünk,hogy a padok szép lassan elpárologtak...

nem tudom meddig fog tartani ez a mostani felújitás...

most mindenesetre ünnepeltük. ezt a legújabbat. még én is:) (de azért se üdítőért, se Virágért nem tolongtam)









én már szkeptikus vagyok (különösen mióta úgy látom, a minőség és tartósság nem is szempont)

új fizikusok

megbolondult a világ
csak mivel a bolondok
kerültek túlsúlyra,
nem is venni észre

irány az elmegyógyintézet
új fizikusok

csakhogy azokat bezárják
kiköltöznek végleg

úgyis mindenki bolond


junius 27




fotónál több

festenék, rajzolnék, de nincs értelme a másolásnak, azt sokkal jobban megteszi a fotó

ki kell emelni a lényeget, a nekem fontosat

csak

s ha tetszene netán másnak is, az csak ráadás


június 25

ez-az

minek beszélek,annyit
minek?!
már a tollam is kifogy

és berekedek

*****

csak az nem figyel rám
akihez szólni akarnék
vajon miért

s ha olykor mégis
mást ért

****

én tulajdonképpen mindig mindent
szivből csak egyszer csinálok -
másodszor már unom
hogy miért akarnék több életet
nem is tudom....

*****

nem tetszik hogy vonz az ágyam
emlékeztet valamire
amire nem akarok
gondolni se

junius 22





juniu 22

2019. június 27., csütörtök

semmi esély

ha már elmentem meggondolatlanul egy filmre, tán nem kéne még meggondolatlanabbul írni is róla inkább elfelejteni:)

gondoltam amerikai, vígjáték,  csak kétdimenziós , megnézem

csekély esély, hát semmi esélyem nem volt rá, hogy jól szórakozzam rajta

annyira kínos volt egy-két , tényleg ennyi, jobb jelenetet leszámítva

én nem is értem, az izléstelenség kezd  szinte elvárás lenni?

külügymininszternó, később elnöknő és csóró újságiró egymásra találása...

(mint régen a gépirókisasszony és a főnök, de abban legalább volt némi báj(

egyetlen dolognak örülök, hogy ha képzeletben is de 20-ra női elnököt prognosztizál a film

hajrá nők előre! a politikában is.. (s az erről szóló filmeket meg majd csak kibírjuk valahogy)






bele a mesébe

menjünk bele a mesébe
hallom unokám
háttértelefonba

vajon melyikbe?
érdekel
anyja kihangosítja

de unokám csak
kacag kacag
jóízűen

mikor kérdem
milyen mesébe
akarsz te bemenni

anyja elárulja mézgát
unokám haragszik
be akart csapni

vajon mivel
melyik másik
mesével

mikor nagyon is tudja
hogy egyik mese se
valóság - eleve

ők jobban tudják?

ketten is megkérdezték: rosszul vagyok?

azt válaszoltam: nem

de most elgondolkodtam, lehet , hogy nekik volt igazuk? 


junius 27




a lét titka

a létet elmondani
nem lehet

csak az életet

a lét titok
kimondhatatlan

s mégis egyre
azt kutatom

hasztalan

néha megérint
valami belőle

de túl hamar
visszavonul

ilyen a titok
természete

elbújik ha
ajtót nyitsz rá

megvillan
ha nem gondolsz rá

s látni se akarod

2019. június 26., szerda

üldözési mánia és valósága

zsigereinkben ott lehet a félelem hány generációra visszamenőleg, a holokauszton is túl, még inkább innen, hiszen mindig üldöztek bennünket...

lehet-e normálisan viselkedni egy üldözöttnek

vagy fél és üldözöttnek érzi magát mindentől függetlenül vagy túlkompenzál

én úgy látom mostanában ez (is) történik, de azt kell mondanom ez se "normális viselkedés

de azért inkább  ez legyen

talán egyszer eljutunk a normalitás arany közepéhez

adja Isten hogy mielőbb úgy legyen

(de ez a kiválasztottság" tudat sem használ ennek.... a "mi istenünk" tudata,  - az is csak elterel, elszigetel

pedig állítólag azért kaptuk a galut sorsot , a szétszóratást, hogy terjesszük a népek között az isteni igéket...

de nehéz barátságosnak lenni nem barátok között - az is igaz

kirekesztők közt befogadónak


csak magunkat ne rekesszük ki,  erre is vigyázni kéne

(óvodás kislányom panaszkodott, hogy az óvodában kizárják (kirekesztik) a babaszobából, csúfolják
az óvónő kitérő . védekező válasza az volt , hogy ő rekeszti ki magát.... ki tudja már mi volt, hogy volt... szerencsére elmúlt, s mindenesetre se a bölcsiben se az iskolában nem voltak ilyen problémák, tehát mégis csak pötyög az az önkirekesztés,,, ki kezdhette?!)

igen van az a vicc(?) középkeleteuropai sorsról üldözési mánia, üdöznek, üldöznek.....modja valaki menekülés közben

s valóban üldözik!


junius 22

Paks II.

dühös vagyok erre a Paks II-re

a huszonegyedik században, a modern energiaforrások rég aktuális korában atomerőművet építeni, merő anakronizmus, annak kiszámithatatlan veszélyforrásai vannak! - őrültség is. és felelőtlenség.

nagyfokú

ki fog felelni? s lesz majd kinek?!


június 21.

anomáliák

magához tér a természet
nekikeseredett bódultságából
talán kitombolta magát
egy időre

nagyon dühös volt
nap mint nap
dörgött villámlott
dühöngött

kire haragudott
vajon kire

most meg úgy tűz a nap
mintha el akarna égetni
mindent és mindenkit
örökre


junius 25

2019. június 25., kedd

....oda

75 éve vonat indult.... oda....

olvasom a cimet

https://szeged.hu/hirek/29326/vonat-indult-oda

majd

75 éve indult az első vonat Szegedről




igen, a háromból az első Auschwitz-ba

szerencsére mi nem tolongtunk a első helyért a téglagyárban

ill még van itt  rejtély...

vagy a nagyapák érdemei. vagy Kastner vagy egyszerűen a szerencse...

apámnak Borból nem volt ilyen, ő  az első transzporttal jöhetett visszafelé, a  végzetessel

míg élek nem tudom tán nem is akarom feldolgozni


de mint hallom epigenetikusan utódainknak átörökítjük

nincs menekvés

pedig ezt nem szeretném

/*****


... ÉS EGYRE MÉLYEBB A SEB

a háború után volt remény az egyenlőségre , valamiféle igazságszolgáltatással ? (á, nem, sok volt a hallgatás)

rossz álomnak tűnhetett az egész, persze valós pótolhatatlan veszteségekkel

de most ez a visszasasszézás ez a rejtett vagy olykor nyílt rasszizmus... hova vezet....

nehogy ugyanoda ! nem az nem lehet....

hinni

annyiféle életet élünk meg, legbelül, miért hisszük, hogy ha egyáltalán van túl-,  vagy másvilág persze, hogy van, ill. valaminek kell lenni  )  hogy ez egyforma lenne. (most a menny és pokol  mint tulajdonképpeni tudatállapotok - lehetőségétől tekintsünk el)

attól tartok, nagyon is rajtunk múlik, milyen lesz a világunk.(akár a mostani)

szóval, viccet félretéve, ideje lesz (újra) hinni!

így jobban járunk

nincs mit veszítsünk



(amúgy viszont nagyon is van)


 június 21

arcaink

mennyi arcunk van
bölcsőtől a koporsóig

mitől is vagyunk ugyanazok

van egy belső arcunk is
ami nem változik?


junius 21

2019. június 24., hétfő

fenékre esés

tegnap éjjel figyelmetlen voltam, elvesztettem híres, újkeletű óvatosságomat, és a sötét konyhában úgy elvágódtam kint hagyott . szemétbe dobandó lomokban, hogy csak úgy nyekkentem

telefonálásból jöttem, lányommal purparléztunk, lehet, hogy az egy kicsit felfrissített, és elfelejttette velem, hogy nekem már csak nagyon vigyázva s lassan lehet közlekedni...

ültem egy darabig a fenekemen, amire estem, majdnem angolspárgáig széttárt lábakkal, és azon töprengtem mielött megmozdultam volna, hogy eltört-e vajon valamim, tulajdonképpen a combnyak törésétől rettegek, mert tudom, az végzetes lehet... és épp arra a fertályra is estem,.. de nem... feltápászkodtam, és minden ment tovább, ahogy szokott....

hanem reggelre a jobb vállam annyira fáj, hogy szinte mozdítani se tudom

nem tudom a fenékre esés miatt -e, nem tudom hol volt közben a jobb vállam

de van egy olyan gyanúm, hogy a kezemmel támasztottam meg magam, s odahelyeződött át a súly

nade annyi baj legyen, ezt még úgy ahogy tudom nélkülözni, a láb fontosabb

szedem a d vitamint meg a calciumot mindenesetre továbbra is csontritkulás ellen (egy hó múlva kontroll, vannak-e mikrotörések, mikre gyanakodnak)

és igyekszem a lábam elé nézni, bár nem mindig látok odáig...:)


(és ha felállok, a térdem is fáj, pedig arra biztos nem estem.....)


junius 24

trópusi esők

én nem tudom mi történt, de megbolondult teljesen az időjárásunk

már hosszú ideje minden nap esik, mit esik, zuhog, dühöng....

tegnap úgy jártam hogy déli órákban nem is tudtam elmenni ebédelni, csak hideget ettem itthon, de délután annyira megéheztem melegre (a szokás hatalma), meg sütött is a nap, hogy 5 fele elkerekeztem a város legkintibb éttermébe (Szent Gellért) s rendeltem menűben frissen sültet,, nagyon finom is volt, savanyú is cola is, komótosan meg is ettem, már majdnem mind, mikor egyszer csak látom csupa víz az ablak és átlósan esik is rá az eső, később betévedtek bőrig ázott emberek, gondoltam, várok, várok, várok, de mikor csendesedett csak elindultam, de pillanatok alatt jobba n esett, csupa víz lett  a hátam, visszasomfordáltam, taxit rendeltünk, de az eléggé késett vagy félóra múlva jött, közben próbáltam száritgatni a hátam...

a biciklim persze ott maradt

ma kora délután elindultam érte- gyalog. no ez volt csak a sportműveletem s még padot se találtam az úton csak egy napsütöttet

a játszótéri árnyékban levők vízben álltak



no ebből sejteni lehet, milyen esők vannak itt! állítólag lakásokat is elöntenek... szörnyű

ma még nem esett, még süt a Nap, de még nincs vége... a napnak.


junius 24

a művészet és az ég

én nem irigylem a művészeket

tulajdonképpen hálás vagyok nekik hogy hátukon felcipelnek az... égbe, vagy legalábbis közelébe

ugyanazt látom ott amit ők, egy kis energiamegspórolással

de a ki-, lelátásom ugyanaz

hát köszönet érte...


(néha azért önállóan, "saját jogon "  is kapaszkodom:) , néha meg az ég jön kicsit lejjebb hozzám, hogy elérjem:)



junius 20

hullapóz

egyre többször fekszem
hullapózba

csak a véletlen hozza
s még csak nem is a jóga

úgy látszik gyakorlok
már ösztönösen is

utolsó örök póz
beledermedek

de még most felállok
belőle s kimegyek

oké

oké, jó, mondjatok témát nekem 70 fölött, sőt közelebb a 80-hoz, ami mégcsak nem is érintheti a következő nagy állomást
oké, jó, én be is húnyhatom a szemem , csak a múltat nézem bent, (meg)boldog(ult) gyerekkorom vagy csak a jövőt, reményteli unokámét
oké, csak a szépre emlékezem,, meg csak álmodozom: álom, álom, édes álom, álomkééép....
d e egyszer mégis csak fel kellene ébredni!

junius 19

2019. június 23., vasárnap

mások

sokkal kevesebbet kellett volna törődni azzal, hogy mit gondolnak mások rólam, hiszen abban az elgondolásban ők mindig sokkal inkább benne voltak, mint én...

most már nem érdekel

igaz, ők se nagyon, engem!


de azt hiszem ez kölcsönös

már én se nagyon, őket...:)


junius 20

egy idős házaspár Szegedről

egy kicsit fura idős házaspár ül a sarki sütizőben a kirakat mellett

már félig megittam a kávém, amikor észreveszem, hogy a bácsi elmerülten olvasott újságja tegnapi (mert nálam van a mai)----pedig még kommentálja is a feleségének.... jelzem, hogy nálam a mai, oda is adnám, de a bácsi nem is figyel rám, néni meg csak legyint, mindegy - fejezi ki....

másnap is ott vannak, ugyanott ülnek, ugyanúgy, azzal a kölönbséggel, hogy ezúttal náluk van a mai újság, és én hoztam ki szórakozottan a tegnapit .  magukba vannak mélyedve...

vissza is viszik a lapot annak rendje és módja szerint a pulthoz, és a kisasszonytól nagyon barátságos búcsút vesznek, mosolyognak, még integetnek is az ajtóból...

látom a kirakaton át ahogy elbaktatnak...

kik ezek? ugye nem makóiak? - kérdezem

nem, Szegedről jönnek ide

hogyhogy Szegedről?

hát busszal, s állitólag csak ide, megisszák a kávéjukat, elolvassák az újságot és aztán visszamennek Szegedre

furcsa, érdekes, vajon Szegeden nem találnak ilyen kávézót, vagy kell nekik a kimozdulás?
valami csak nem stimmel

a kisasszonyból kibukik hogy beteg,. a bácsi

nem firtatom milyen beteg , de biztos van valami "stichje" (?)

dehát kinek nincs, egy idő után

de hogy direkt a kávézóba jönnek be Szegedről, nem akarom elhinni, hiszen nem is a buszmegálló felé vettek az irányt, ahogy a kirakatból láttam,---

mindenesetre tanulhatnék tőlük mozgékonyságot! mert én milyen nagy ügyet csinálok egy Szegedre utazásból is, és ahhoz mindig kell valami nagyobb esemény,,,, nem csak egy kávézás :)

junius 19

egy varázslatos mai pillanat

                                                                           
"van néha olyan pillanat, mely kilóg az időből" (Weöres Sándor)

talán ez épp olyan volt

a múzeumok éjszakája programja előtt a könytárban hűsöltünk, a néptáncos gyerekekkel

szóba is elegyedtem velük, mert az egyikük nagyon hasonlított valakire ,fotó alapján véltem, kinek dédanyját, nagyanyját is ismerem, de nem ő volt az, viszont kedélyesen eltársalogtam vele is meg beszédes, nyíltszivű társaival is

közben vettem észre mögöttük ezt az asztalnyi kis gyerektársaságot olvasás közben, elmélyedve

gyorsan lefotóztam.. őket, megérezve a ritka pillanat erejét.

a fotóról később többen azt hitték, hogy nem mai illetve trükk...

pedig hát a ma is szolgáltat varázslatos pillanatokat

(esetleg csak egy régi néptánc ruha is elég hozzá

de szerintem a gyerekek örök csodák!)

vita

ellátnak falvédő bölcsességgel
mind okosabb a hozzáfűzésben
találjanak már ki önálló véleményt
ne csak vitázzanak
az a legkönnyebb
én is tudnék bármiről
akár  magammal is
vitába szállni
bármikor

de minek?


junius 16

érettségik, óh

régi tanitványommal futottam össze délben

hol jártatok? megnézték az ékszereket ebédszünetben , érettségi szünetben

és hogy mennek az érettségik

jól

s nincs meleg?

hűtött a terem,,,

hát kicsit irigyellek,,,jött ki belőle.... én már egész más világban élek...

elhitte!


junius 19

zsákutca

hogy mi a legszörnyűbb?
hogy előbb még ellenállnak
de később alkalmazkodnak
s még csak észre se veszik
olyanok lesznek ők is
mint kiktől elhatárolódtak
nem is olyan rég....

nincs menekvés

a kinőtt ruha

egy ideje vissza-visszatérően eszembe jut egy kiskori emlékem, tulajdonképpen jelentéktelen, de mégis, nagyon bennem maradhatott, nem hagy élni

leirom, talán akkor igen


nem tudom hány éves lehettem, de még bőven kislány, ált iskolás, de talán már felsőt elkezdhettem

hirteken tört be akkor is a nyár, de már nyári szünet volt anyu dolgozni ment korán, én később kelhettem, és hirtelen nem tudtam mit felvenni (amúgy sem volt sok ruhám!)


lázas keresésbe fogtam. de a szekrényben nem találtam semmit

nosza kihúztam a szekrény alatti fiókot amibe anyám gondosan belehajtogatta a nem használt ruhákat

találtam is egyet, mit szerettem is, egy fehér vászon, görögvállas, fent és lent zöld apró kockás mintás ruhácskát

felvettem éreztem hogy egy kicsit szűk eg rövid, de annyi baj legyen, abban mentem

de hogy én mit kaptam abban a pillanatban hogy beléptem anyu irodájába!!! szóval jól összeszidott....hogy hogy is jutott eszembe egy ennyire kinőtt ruhát felvenni..

(hát sokat nőhettem abban az évben, mert attól tartok majdnem a fenekem is kint volt...)

elszégyelltem magam, de

többre nem emlékszem



junius 19

2019. június 22., szombat

érthetetlen

érthetetlen miért nem tudok
vakon és szüntelenül hinni
mikor már volt bizonyitékom
nem is egy nem is egyszer

nade miért nem mindig?

miért csak végveszélyben?

miért engedik el újra és újra
a kezem?

nem értem

junius 19

figyelem

figyelemre van szükségem

totálisra

mint mikor még tanitottam, bizony ha harmincvalahány gyerek közül egy nem figyelt, megálltam, ránéztem... a többiek is, rosszallóan, elszégyellte magát. és már mehetett is tovább az óra

most is, ha beszélek, s észreveszem, nem teljes a figyelem iránta(m), egyszerűen abbahagyom...


de erre nem is nagyon kerül sor, mert inkább el se kezdek beszélni - egyáltalán, nincs is mit abbahagyni


itt a fb-on is, ha csak a képeket nézik, de ez nem zavar, mert tudom, ilyen a fb természete

meg akarom végre írni a könyveimet . röhej hogy 76 évesen . de tulképpen készen is vannak, csak helyeikre kell pofozni őket


aztán nyugodt leszek, ha meglesznek

valamikor egyszer , valaki (fel) figyelhet rájuk a rejtélyes jövőben.

ott vannak (lesznek)

vagy sem

de a lehetőséget meg kell adni



junius 17

ami fáj

ami fáj az évekkel jobban tud fájni
tekintetem is egyre szigorodik
jobb is lesz már leválni mindenről
még mielőtt...

beléjük halok

zuhanás a semmibe

mint mikor leestem a vonatról
s zuhantam a sötét semmibe
lépcsőt hiába remélve

úgy érzem magam most is
csak még a levegőbe'

nem tudni milyen lesz
az érkezésem
s egyáltalán

lesz-e


junius 14

2019. június 21., péntek

ez-az


minél lustább vagyok fizikailag, annál serényebb és frissebb szellemileg, még jó, hogy igy kompenzálok. hát nem ? (inkább igy, mint forditva!)

május 21

***

ne szólj senkit se le meg, azért mert szerinted lusta. az is lehet, hogy a szive, a billentyűi állapota nem enged neki több frissességet. hiába szeretné ő maga is

máj 26 3

***

csak azokat a perceket sajnálom, amiket szomorkodással töltöttem ezen a világon

a halálhoz képest u.i. minden más /előtte, bármennyivel is / öröm

junius 2   2

***

érdekes, hogy apró-cseprő dolgaimra, irásaimra reagálnak inkább

de igaz is, az élet apró-cseprő dolgokból áll

(míg áll)

junius 9   6

***

tulajdonképpen  - most visszatekintve -a legtöbb "szerelmi"  civódásnak, konfliktusnak az volt a legalján, hogy le akartak fektetni, én meg nem álltam kötélnek.

milyen egyszerű is ez az egész!

csak én bonyolítottam agyon


junius 14

***

na egy gondolat megjelenik, rögtön lr kell jegyezni, mert olyan a természete, hogy  hip-hop csak átsuhan

junius 14

***


csillagunk

ülök hatágú csillagom
egyik sarkában
az árnyékban -
előttem egy fa
belőle nőtt -

nőjjön is még

nagyobbra, szépre
ne legyen ellensége -
a csillagnak se!


Shalom! Béke!




és hogy mennyire igy van, pár napja letört a csillag másik csücske, s mára már ki is pótolták , odaragasztva a hiányzó részt!




vigyázunk csillagunk épségére!


láthatatlan madarak


ezek a madarak
láthatatlanul
vannak jelen
a nyárban

be nem áll a
csőrük

fogalmam sincs
honnan csicseregnek

de jelzik
ők is itt vannak
nagyon is

figyeljek rájuk


junius 12

2019. június 20., csütörtök

anya...

anya

mikor születtél, béke volt, még az első világháború se...

gazdagok voltatok, már volt két és egy fél testvéred, a ház kibővítését ekkor kérte nagyapa, megvan a kérvénye, tervrajzon a rengeteg különböző rendeltetésű szobával, s még az is szabályozva hogy a bejárati kapu lépcsője hány cmt vehet el az utcai járdából

állítólag nagyon gyenge kislány voltál s egy képet csak azért csináltak rólad, mert nem voltak biztosak benne hogy megmaradsz



(később a z én születésem előtt derült ki hogy lett volna egy ikertestvéred, kinek maradványait belőled épp akkor operálták ki, amikor már én is vagy két hónapja ott húzódtam mellette, ezért is kínoztak meg 3 napig a születésemmel, másodszorra nem vághatták már fel a hasadat,,) császár miatt az operáció után)

annyi balszerencse ért, annyi küszködés a pár boldog gyerekév után----

nem is jó felidézni

s ez volt az életed

ennyi....

azért remélem volt benne egy kicsi jó felnőtt- s öregkorodra is.....amihez volt némi közünk


anyám nyoma

ahol te vagy
már nem számolják a születésnapokat
ott már nem számolnak semmit
az időtlenségnek nincs
évfordulója

de valahol biztos számontartják
hogy megszülettél
épp 111 éve lettél
sok ember örömére

s mentél el bújára
81 évre rá

feltámasztani nem tudlak
szavakkal pláne nem
de rajtam, lányomon, unokámon kívül
kellene lenni még valaminek
ami rád emlékeztet...

vagy nem
törödjek bele

s örüljek ennek

nézem az unokám
ott vagy benne valahol
ha nem is láthattad sosem

hála istennek

nem múltál el
végleg
te sem

nyomtalan

benne vagy

nyolcad részben


junius 20


számok .anyu 111 (-30)

anyu 111 lenne lehetne(?) de már 30 éve nincs

46 évem volt közös vele,

számomra feledhetetlen, minél inkább telnek "nemlétének" évei, annál inkább VAN

emlékszem, egyszer azt mondta, hogy sose gondolta, hogy eddig él s azt nagyrészt nekem köszönheti

tiltakoztam - nem hiszem!

sokat volt beteg, de élhetett volna tovább is!....

46 évem volt (csak) közös vele... kihasználtam-e?

unokájával csak 4...de bearanyozta

ezek csak számok!

akárhogy is forgatom, kevés!

ha még  hozzászámolom az álmokat, látomásokat  is - halála utánit

olyan kevés egy emberélet
és olyan sok

még mindig bukkannak fel emlékek róla  róla, sok embert ismert s volt közvetlen kapcsolata velük

mindenki szívesen és elevenen emlékszik rá


amig tud......



2019. június 19., szerda

áramszünet

szerencsére még jóidőben eszembe jutott hogy nem a régi ideiglenes könyvtárba kell mennem könyvbemutatóra, hanem az újba

ahol maga az ottlét is élmény

most is a konferenciateremben voltunk (ahol volt már más könyvbemutató is meg kiállitásnyitó.. most is fehér hímzések itt-ott, egy következő kiállítás már be van rendezve nekik (nekem a tetszésem nem nagyon nyerték el, az agyonmosott foszló régi anyagok, de a lényeg elfértünk tőlük sőt, sajnos, szinte csak a József Attila körünk volt jelen ,az is töredékesen, vezetőnk Bene Zoltán könyvbemutatóján, ami igazán nagyobb érdeklődést érdemelhetett volna,




















mit könyvheti (utó) rendezvényként konferáltak be... én szinte csak becsületből mentem el, mert nem érdekelnek nagyon a scifik aminek véltem ezt a könyvet,de hamar bebizonyosodott hogy tévedtem és jó h ott voltam

már a prológusból is kiderült, hogy bár lehet, hogy a keret fantasztikus,de valójában jó ürügy egy élet elmondására,a társadalmi problémáival együtt, és a legkülönfélébb műfajok váltakoznak benne



önéletrajzi,(fiktiv memoár) esszéregény, fejlődésregény vagy ami tetszik....
,,

Huxley Szép Új világa és Orwell 1984-e egyszerre

egyfajta posztapokaliptikus helyzetben... (amiben tulképpen elkezdtünk már élni? de a könyvben 2030ra tevődik)




tényleg , érdekes eljátszani egy totális áramszünet gondolatával, mit tennénk, tudnánk-e...

vagy tényleg elfelejtettünk normálisan kommunikálni?


junius 19


...biztosan

nem nyavalygunk
csak meghalunk

szép lassan
de biztosan


junius 4

***

"meg fogok halni" - ötlött az agyamba a gondolat - csak úgy,  szemem a bogomra tévedt, épp erre a cimre:

"akarsz-e meghalni" ? - hát érdekes szinkronicizmus

persze hogy NEM

kár, hogy nincs ránkbizva :) egy eldöntendő kérdéssel....


junius 11

kánikulai átrendezés

szerintem kánikulában, nyári  hőségben át kellene rendezni az életünket

nem a déli , legmelegebb órákban ebédelni, hanem este felé

délben bezárni a boltokat is és mindent, sziesztára, s este tovább nyitvatartani (nem ötig, amikor még hőgutát lehet kapni)


junius 16

a tenger és halacskái

a gondolataim halacskák
tudatom tengerében

fel-felbukkannak
majd elmerülnek

de mi lesz a tengerrel
halak nélkül

s van-e  hal
tenger nélkül



junius 14

2019. június 18., kedd

a türelem

váróterem, kiokomuláljuk, hogy fél óra jut egy betegre (azért is jövünk magánhoz, mert itt nem rohannak annyira?), de van aki tovább marad, visszaélve a doktornő türelmével, mert soha senkire nem szól rá (engem se dobott még ki, pedig legutóbb azt hiszem én is tovább dumáltam fél óránál )

nagyon türelmes a doktornő - mondom elusmeréssel - én a helyébe már rég elveszteném a türelmemet....

megszólal csendben mellettem egy kis hölgy.

annak idején maga is türelmes volt, amikor még tanitott

de jó, hogy ezt mondja! gondolja?

hát nem?

de, legalább is remélem!


JUNIUS 11
1

nem vesztem el hitem

nem vesztem el hitem
soha az életben
kirobbanóan van
ilyenkor nyár elején-
érezheted

de jönnek emberek
csákánnyal,
fűrésszel,
puskával....
s tönkretesznek
mindent

nekik ne higgy
sosem!


június 10   4

javithatatlan

úgy bánik velem a háziorvosom, mint egy szerelő, aki nem is akar már foglalkozni egy régi, rossz darabbal, hiszen annyi baja van, nem érdemes... vagy csak unja bíbelődni vele(m)

pedig úgy gondoltam most ráér , egy lélek sincs a rendelőben se a váróteremben

egész idő alatt üres receptpapirokat pecsétel  (mig asszisztensnője kávét főz neki)

mit kér? gyógyszereket?

nem - mondom ,(nem ússza meg ennyivel) ellenkezőleg. egy meglevőt NEM akarok szedni

meg akarom beszélni vele újkeletű, reumatológus által felirt, porcerősítőm nem/szedését merthogy nem ajánlják véralvadásgátlók mellett, s pláne nem ha valakinek szívelégtelensége van.dehát ő is szedte is közben az aspirin protektet , egyébként nem is véralvadásgátló az szerinte, hát akkor mi? a vérlemezkék összecsapódását gátolja.. hát az nem ugyanaz?! na mindegy szerinte szivelégtelenségem sincs,akkor mi van a kardiológiai papiromom insufficiencia néven (, mondja hogy szivelégtelenségben fekvő helyzetben is kifulladunk, hát,,? ez a 4. fokozat , én (2-)3-nál vagyok de átfordulhat az időnként 4-be is,

végül is kapok beutalót kardiológiára, mert ő ezekhez nem tud hozzászólni , még akkor se ha (mutatom) dagad a lábam... meg nehezen gyógyulnak rajta a sebek...

azért kérdésemre, hogy hipochonder lennék, tiltakozik, ezek valóságos problémák - mondja, de egy idő után mindenütt baj van... mert elkopik a szervezet és minden mindennel összefügg - de csinálni nem tud vagy (végül is mindegy )nem akar semmit....


menthetetlen azaz "javithatatlan" vagyok?


ja és szedjem csak a vérnyomáscsökkentőm újabban 90 meg 50, ellenére is

meg elcsodálkozik, hogy mennyi receptem lett (pedig külön alá se kell írnia már) ahhoz képest hogy nem gyógyszerért jöttem - de az állandókból a fogyókat csak felírattam--- BÁR szívesen nem szedném őket

közben a kávét is kiitta.. hozzám se nyúlt, rám se nagyon nézett (ja a dagadt lábamra egy oldalsó pillantást vetett: tényleg) (mert ugye a receptek, meg a kávé...)

nem érdemes, minek...

nagy nehezen feltápászkodom és bele is botlok a székem lábába

hát így vagyok, alig vagyok

"javíthatatlan"

de majd csak elmúlik (elmúlok)


junius 17

fáradtságaim

fáraszt végigenni az ebédet, fáraszt pár lépést is megtenni gyalog a biciklilerakat meg az étterem vagy a posta vagy a kávézó közt

ha csak látok egy padot vagy széket, lerogyok rá

megiszom a kávém

utána fel kéne kelni is, még mielőtt újabb ciklusként újra kezdődik a fáradtságom... megújuló erővel


június 17

a fű magától nő

a fű magától nő
és minden növény is

miért gondoljátok
hogy a gyerekeket
növeszteni - nevelni
kell

csak megóvni a
gátló akadályoktól

s felnő magától is


junius 10    3

legyek látható!

még valami következik a rajzaimból (azonkívül, hogy vázlatszerűek nem egészen kidolgozottak)

szó szerint: legyek már NAGYOBB VONALÚ azaz NAGYVONALÚBB

bátrabb

mert annyira aprólékosan rajzolok

és halványan

ha lefotózóm, nem is vagy alig  látszik


legyek látható/bb


junius 10 2

2019. június 17., hétfő

Nádasdy istenközelsége


Nádasdynak két éve is volt egy új verskötete (Nyírj a hajamba ( a nagy  művek, fordítások , újrairások : Danték, Shakespeare-ok között)

de most megjelent egy új? Jól láthatóan lógok itt

és megrendülten látom,hogy mennyire lefogyott, nem ugyanaz az ember, valahogy (még) szellemibb lett

mondja  is, hogy beteg volt, télen, kórházban, ahol csövek álltak ki belőle, mi alapján el is nevezte egy ápoló Kábel a rengetegben-nek, miután kért egy tollat,és magazinok üresen maradt széleire kezdte írni új verseit, és ezek a versek tán a kórházi környezettől? a halál közelségétől?, döbbenetesek lettek...

nézem-hallgatom a Margó közvetítését...

rögtön versekkel kezd Fodor Tamás, mennyire jól mondja, milyen átéléssel. látszik Nádasdyn hogy tetszik neki is, bólogat s hálásan tapsol

én rögtön lefirkantok magamnak egy szót, még az elején, egy Adyhoz irt vers  hallatán:

ISTENKÖZELSÉG

(bár nincs kimondva, nincs megnevezve. - mint a zsidóknál is - de  világlit ott valami, s  később mondja is Nádasdy , hogy a szemérmesség a legjobb szó itt, csak szemérmesen lehet beszélni róla....akár van, akár nincs . de ott van a sorai közt

jól láthatóan----


https://www.facebook.com/margofeszt/videos/586508068841701/



Zefirelli és amit itt hagyott!

meghalt Zefirelli, rég beteg volt, rég hallottunk róla, de azért is nagyon megrendit a halála

mert valahgy beleatartozott a magas (film) mvészetve

mint egy örökké világitó csillag

hát szerintem világit is örökké

ezekkel a filmekkel, amiket ránk hagyott

A makrancos hölgy (1967)

Romeo és Julia (1968- örök kedvencem




Napfivér és holdnővér (1972)

Tea Mussolinivel (1999)


****

Ilyen formátumú filmeket sajnos már nem csinálnak!

CENZURÁZATLAN TANU

Fogalmam sincs mit hagytak ki és mit raktak most vissza a filmbe...érdemes lenne utána nézni, hogy hány perc a különbség (utánanéztem:5', és csak két pluszjelenet, egyébként 69-es a film, s csak 81-ben mutatták be, s most a cenzurázatlan változatot)

nekem az eredeti is teljes egésznek tűnt, nem lyukasnak, és a mostani sem tűnt kipótoltnak

talán most többet tudtam (jóizűen!) nevetni a Tanún, mint újkorában, a vége felé azért már nem annyira! valahogy kezdett a számra fagyni a mosoly...

hiszen én is "tanú" voltam... s ez volt az életünk?!!!!

"bár akkor még nem sejtettem, hogy békaemberekkel fogok találkozni"

meg hát "az ember akkor is lehet bűnös, ha nem is tud róla" - különösen ha mások ráfogják....







2019. június 16., vasárnap

elfelejtenek

el fognak felejteni
máris el

pedig valamikor rég
hires akartál lenni
a nyom miatt
mit hagyni kell
magunk után

nem sikerült
nem emleget majd senki
ezt az életet eltoltad
ebből a szempontból
el ám

(de tán
belekerülsz
egy irodalomtörténetbe
anyja neveként
s pár torz irói karakterben
ott vagy s leszel még
de nincs apellálás
nem is tudhatod
egy tükörképnek
hallgass a neve
szólnia tilos)


junius 9

elütnek vagy agyonütnek?

ha előbb-utóbb nem üt el valami gépjármű, az egyedül az én éberségemnek és szerencsémnek lesz köszönhető, és nem a gépjármű vezetők figyelmességének, odafigyelésének, mérsékelt magatartásának...stb - mert olyan nincs is

egy parkoló van előttünk, csak azon keresztül tudok közlekedni biciklivel a bicikliút felé, s számtalanszor és nagy sebességgel kanyarodnak ránk az autók (attól kezdve hogy kilépnék a kapun)

legutóbb kiegyenesítettem az utam ,bár itt nem volt kijárat, és nem restelltem visszamenni a megálló autóhoz, kérve vezetőjét, h legyen máskor figyelmesebb , mire ő, látta hogy egyenesen megyek (hát persze pont ő miatta nem kanyarodtam ki, nehogy nekem jöjjön pont)


de ami ma történt a cukrászda előtt, az egyenesen  kriminális

éreztem hogy jön egy autó a kocsiúton mögöttem, erre lehajtottam a járdára (már a cuki közelében. Ö is! pont a sarkamban, a járdán landolt....

mellette két másik autó feltornyosulva....


majdnem elütött,

de még ő szólt rám, hogy miért a járdán kerékpározok ( ő parkolhat a járdán?)  mondom előle  jöttem a járdára nem gondoltam volna  h pont ő is utánam ered (jó nagy sebességgel egyébként), ha nem megyek egész közel a falhoz jobb nem gondolni rá, mi lett volna

**********


 na de a poén ..azt hittem rosszul hallok

valami csomaggal a kezében tart a tsz irodába, ami mellett megállt, és közben azt ordibálja  felém, hogy AGYONÜT!

MIT CSINÁL? - nevettem el magam kínomban...

még mindig nem akarom elhinni, bár olyan megvadultan mondta, hogy szerencse hogy már nem voltam a közelében

úgy látszik, hogy nem sikerült elütnie beérte volna egy agyonütéssel is?!


junius 14




ki voltál

mások helyett éltél
anyád.. férjed...gyereked...
tanítványok...,

mindig más volt a
fontosabb
mindig más
most az unokád...

de várj csak

eljön a pillanat
mikor megkérdezik
ki vagy
pontosabban
ki voltál

s akkor mit fogsz
mondani



junius 8

kihizás

annyit híztam, hogy le kellene cserélni a ruhatáram

főleg a blúzaim,

hacsak nem akarok szűkekben járni, szorító karöltővel,  le-lepattogzó gombokkal, keresztbe ráncolódó háttal

őrület

megyek széjjel, (mint a ruhák)


junius 8    3.

2019. június 15., szombat

bele a dávidcsillagba

másodszorra hajtottam bele biciklimmel az emlékjel dávidcsillagának peremébe



ha igy haladok, lassan én is áldozat leszek

bár eddig még a biciklimen tudtam maradni

szerintem nincs elég út az emlékjel mellett kihagyva

hogy még én se férek el



kötelességből ?

azt hiszem lányom csak kötelességből hív vagy csak ír újabban smst...előre meghatározott időközökben
 (többnyire reggel meg este, hiszen napközben nem is ér rá, ilyenkor se nagyon)

nehéz teher, kolonc lehet neki, de teljesiti napirendszerű pontossággal

letud


én jobb szeretném, ha kicsit rapszodikusabban ugyan, hivna, tán kicsit gyakrabban

de igy is jó

***

csak miért nem tudom kiverni a fejemből, hogy majd hiányozni fogok neki

amikor már nem hívhat...


pedig lehet, hogy nem is

megkönnyebbül


hiszen nem vagyunk teljesen egyformák



november 8     4.

ballagási felhajtás

ballagtak a nyolcadikosok - kis felnőttek

tele diszebédeikkel minden vendéglő, ki is szorultam mindenhonnan, előzetes bejelentések híján

nem baj, ilyen melegben megoldom másképp az ebédem

de elgondolkodtat ez a hatalmas össznépi felhajtás


én nyolcadikban, emlékszem, szavaltam, az ünnepségen az iskolaudvaron, Adyt: Június volt s ujjongtunk, nincs tovább, 
Most gyertek, szabad mellü örömök 
S pusztuljatok, bilincses iskolák. ....



s a fotó tanúsága szerint szinte előre dőltem a láthatatlan viharban








nem volt díszebéd,nem is emlékszem arra, hogy anyu ott volt-e, bár ez a kis fotó rá vall.... de a gimista ballagásomon biztos nem is volt ott, úgy jött ki a lépés,lehet, nem is véletlen? hogy épp akkorra lett beteg, pedig még beszédet is mondtam, rámsózták,  de nehezen irtam meg, a szovjet hősök emlékműve előtt, s mivel hűvös volt, azt hiszem egy sárga kardigán is lett rajtam...

vége lett. szerencsésen... az volt a lényege, hogy elmúljon

nem kellett a felhajtás!


 
külön jutalmat se kaptam soha otthon a mindig kitűnő bizonyitványokért. természetes volt. hogy mindig ötösöm volt mindenből, hogy mindent becsületből megtettem (azért  nem is esett nehezemre), ajándékok, ünneplések nélkül

s ez igy volt rendjén

feltárás

azt hiszem , hogy igen, magunkat kell irni, meg a környezetünket (persze anélkül, hogy bántanánk, van bőven válogatási lehetőség)

azt mondja ma valaki nekem, valami ilyesmit, hogy csodálja, hogy feltárom magam a fb-on vagy kitárom?

csak legyintettem képletesen, olyan mindegy,,,, csókunk mifajta oly rettenetes a halál s olyan nagyszerű győzni rajta jut most eszembe

pár évtizede, vagy akár éve is nem tettem volna,,,

dugdostam a (titkos) mondataimat, jaj nehogy meglássa más

,minek?

akinek van gusztusa hozzá, azt megkinálom vele, akinek nincs az elfordul tőle

különben is csak kontrollált ismerősöknek teszem fel nem egészen nyilvánosan
és ugyan mit is rejtegessen az ember?!!!



?

eláztatások

annyi különféle stresszben volt már részem hosszú életem szinte minden időszakában, hogy már csak ezeket kipihenni akarom

hogy hetedszerre áztatják el a felső szomszédaim az előszobaajtóm feletti falrészt, s immár a fürdőszoba plafonját is... a plafonról ritmusosan csöpögő vízesésre ébredek....s másnap a c falán is a szellőzőtől megjelennek ismeretlen eredetű foltok, valószínű a kalapácsoló csőjavitás következtében?  -igyekszem fel se venni

elegem van. intézkedek. de nem izgatom magam

a fürdőszoba összecsapkodott használati eszközeit kidobálom persze

s nézem az immár száradó falakat

csakhogy megszűnt az állandó csöpögés

de az ajtófélfám miért reped?

s azok az újabb szűnni nem akaró foltok, amik attól lehetnek, h a szerelő úgy szétkalimpálta a csöveket, hogy szétcsúszhatott a felső is

azért a 8. esetet már nem akarom megvárni!



junius 8
-

2019. június 14., péntek

azért még szejet

adom az unokádat

várom (elég nagy szünet)

sz i --a ma - ma   - kicsit fancsalgón, mélyebb hangon lassan beszél az én unokám , kedvetlenül

mi újság? mi van? nem ilyen szokott lenni a hangod...

nem szeretnék most beszélni veled

miért, már nem szeretsz?

(felélénkülő hangon:) de szejetlek, csak most meg kell néznem ezt a böngészőt....

szejetlek !- ismétli meg, hogy megnyugtasson, s már a régi hangján, tempóján

oké, csináld azt ami jól esik, nekem is az a jó, (majd beszélünk máskor)

szejetlek !- ismétli meg, hogy megszabadult....s hogy megnyugtasson, s már a régi hangján, tempóján

junius 14

azért jó élni

azért jó itt élni!

csicseregnek a madarak...

szépek a fák, zöldellnek...

autók suhannak..

emberek körülöttem...

a terasz asztalánál

jó volt a kávé
,



csak ne lenne ilyen büdös a szomszédos asztalnál ülő nő cigarettájának a füstje

de rosszalló pillantásom után, - bár nem érti mit mondok-, átteszi a cigit a távolabbi kezébe

elmenőben meg kedvesen mosolyog

söt köszön is, magyarul!!!!!


junius 8

nyaralj itthon!

a sok kávézó körül (a fürdő és a szálló közt ) még véletlenül se lehet hallani magyar szót

főleg románt

nem értem, a fürdőbe is főleg ők járnak

a makóiak meg elutaznak, külföldre nyaralni (?)

Anyu mindig tudatosan mondogatta: Nyaralunk! (mármint itt, Makón) Nincs ennél kényelmesebb-pedig akkor még nem is volt meg ez a csodafürdő, de ő tudta élvezni a régit is... mindent)

igaz, még teraszok se voltak, ahova kiülhettünk volna az idegen szavak közé...( De megetette a Hóvirág cuki belső terme is....)

junius 8



hőség

az időjárás is folyton borsot tör az orrom alá

most a hőséggel

még nemrég kerestem a napsütötte részleteket, most meg menekülök előlük

hőségriadó, III, fokozat!,

aligszandál, nyári lenge ruha, szalmakalap...árnyék!








2019. június 13., csütörtök

in memoriam Kertész Péter

2018 junius 30

mose gánán, a téliesített szentendrei zsidó-temető gondnoka vagyok, sábát sálom sel purim, auswititz tengiz hirosima, huszttii kózsef 4 millió forintntért körbekeríri a szentendrei zsidó temtetőt, kezdődhet a munka, 81 éves vagyok a szentendrei zsidó-temető gondnoka vagyok, sábát sálom se purim, minden vagyonunk, a fiainké két autót is adok, sábát sálom sel purim. ajser zsidó vagyok, nyugdíjas, ketáődhet a munka, sálom, kezdődhet a munka, iiványi gábor, aszonyi tamást, jávor piroska, sábát sálom, kezdődhet a munks, sábát sálom, sel sóler és halászlé. egy rabbi egy kántor, két autó


Kertész Péter egykori ujságiró utolsó posztja, egy ujjal pötyögte, de írt előtte hasonlókat, ugyanazok az általa fontosnak tartott fordulatok ismétlődnek monomániásan

volt ezekben a szövegekben valami szivszaggató

hát most még inkább

nem lesz több...




hús

kínlódok a húsokkal

egyszer már három évig vega voltam

lehet, hogy újra az leszek?


pl ma kakaslevest ettem. brrr már a név is,

folyton előttem ugrált egy kakas a baromfiudvaron a tyúkjai közt,

de tényleg, miért is vághatnak le egy kakast?!


s igen, az elnevezésekkel is bajom van

a második pulykafilé lesz

pulyka

mérges pulyka, lub lub lub



igen, vega leszek újra!



junius 8

Anne 90

                                           in memoriam Anne Frank


és még mindig csak 90 éves lenne. lehetne

ha nincs az az örület, ami kioltotta életét egész fiatalon

mennyi regényt írhatott volna (még)

a naplója, mit tulajdoképpen anyaggyűjtésnek, gyakorlásnak szánt, az egyetlen fentmaradt írása, de joggal nagy becsben tartott emléke

emlékszem olyan idősen olvastam (mit olvastam? ) faltam!) mint amennyi ő volt amikor irta

édes, őszinte, kedves, és máris nagyszerű iráskészséggel, megjelenitó képességgel rendelkező, őszinte kislány

de egy a milliónyi áldozat közül

legyen áldott az emléke


és olvassátok

még csak 90 lenne



piros haj

én nem értem ezt se....

régen függöny mögött festették titokban a hajakat, s szempont volt a minél természetesebb szín, hogy észre se lehessen venni a csalást, hogy nem igazi, amit látnak

mostanság a legízléstelenebb, legvalószerűtlenebb színeket látom látom a fejeken (hol van már az a bohóc, a piros hajával? Bárhol  bárki fején találkohatsz  piros hajjal!


junius 7   4

2019. június 12., szerda

mélyen de hibásan

most eszembe jutott Sz. Gy. egyetemi orosztanárom egy ikonikus mondata, amit az én fejemhez vágott;

hogy mélyen gondolkodok, de hibásan, mint általában a husz évesek - tette még hozzá (a kegyelemdöfést)

én sokáig félig elismerésnek vettem , pedig ez egyáltalán nem az!

hibásan nem szabadna gondolkodni,és arra nem mentség a mélység! sőt...

inkább gondolkozzon valaki felszínesen, de helyesen!

(a rosszat csak megsokszorozza a mélysége)


junius 7

nehéz-könnyű

Egyre nehezebbek a reggelek

De majd könnyű leszek nemsoká

S elrepülök valahová


junius 6

nem lesznek már....

nem lesznek már friss beszélgetések
órákig tartók, éjszakába nyúlók
nem prolongálhatók
nincs kivel

akivel volt,
már nem emlékszik
semmire
elveszett

s különben is az öregek
korán fekszenek
azt hiszem

nem tudom,
én bagoly
vagyok
éjjeli

s csak körmölöm a gondolataim
magamnak
(vagy a facebookon
ami majdnem ugyanaz)
vakon

mit mondhatnék
egy kérdést kapok unos untalan
hogy hogy vagyok

az élet legunalmasabb
kérdése ez
bár válaszai változatosak

hiszen annyi testrészünk van
s hol ez hol az
akadozhat

de engem nem ez érdekel
hanem még mindig az a sok titok
mi bensőnket töltheti el
világunk szemlélésekor

****

de nincs kivel megbeszélni

magamban vagyok


junius 7

nyomok

NYOM NÉLKÜL ELMENNI
nem szabad

van két nyomom
lányom és unokám

ez is valami?
a legtöbb!

majd ők csinálják
tovább

nálam jobban

(én már elfáradtam)



junius 7

2019. június 11., kedd

deja vu

előttem ment az úton, pár szál sárga virág már volt a bal kezében, s néha leguggolt , szedett újakat hozzá az út szélén..

furcsa dejavu érzésem lett, mintha saját magam láttam volna jópár évvel ezelőtt

csak a Maros-part felé vezető töltésoldalon

igy szedegettem én is az utam menti virágokat. kislányként.. anyámnak


junius 6





régi lakcim, régi emlékek

megjött a levéltári Marosvári féle 56-os könyv fizetési kalkulációja; az nka végre kiszámolta 2612 Ft jött ki...

(mit kezdenek azzal 2-sel, ez majdnem olyan mint legutóbb a 2ft-os gázszámlám )


épp gondoltam a levéltárra, így gondoltam máris megyek, s fizetek,legyünk túl rajta

hát nem lehetett véletlen, mert így érdekes dolgot tudtam meg...egy érdekes beszélgetés lett a folyománya

a számlához kérték a lakcímem, s majdnem a régit mondtam, spontán, ösztönösen: Szegedi u 26c

most  a Balla Bútor - mondja a számlakiállító munkatárs  (az, a fene egye meg,,.) (egyre mélyebb bennem a régi emlék s az nem tűr más tulajdonost csak bennünket, csak nekünk lehet közünk ahhoz a házhoz - emlékeimben legalább is, és az érinthetetlen)

volt ott valaki, aki megszólalt, igen, ő volt a régi házunkban, személyesen., anyukámmal, jól emlékszik, anyukám meghívta, a könyvtárból (ahol dolgozott), és megmutatta neki a rajzait, festményeit....

(később kiderült, hogy a fiú képzőművészeti főiskolára készült akkoriban, ennek kapcsán...)

hát majd elájultam

de nagyon jólesett, hogy van még valaki akinek nem Balla Butort jelenti a Szegedi u 26 c

és mik derülnek ki anyukámról utólag is....:) (csupa kedvesség, szivélyesség és közvetlenség)


junius 6


vétek...

vétek úgy végigélni az életet, mit kimért ránk a sors, amivel megajándékozott, hogy nem ürítjük ki teljesen poharát

éldegélni félig-vakon, félig-süketen

vétek csak úgy

de miért halnak előbb,, kik nem így teszik, kik intenzíven élnek, igazán élnek

miért halnak előbb?


június 7


(még mindig T.J. hirtelen halála kapcsán)

alvás-álom-ébrenlét

olyan éberen alszok, hogy szinte nem is

és össze-vissza álmodok

úgy alszom el, hogy megjegyezzem őket, és meg is jegyzem, de csak pillanatokra,mert jön a visszaalvás újabb álmokkal

csoda hogy sose vagyok kipihenve?!

május 29

ónémet szék

naszóval az a bizonyos ónémet szék, a kiszombori Rónaiak kiállitásán,itt van:

megszólalásig ugyanilyen székünk volt, az ónémet ebédlő garnitúránk részeként, ami állt még egy nagy asztalból, egy hatalmas, tálalóból és egy trümóból....

itt nem a hozzávaló bútorokkal van együtt, stílusban se illik hozzá se az asztal , sem a tálaló (a vak is látja!)

mondja is a kiállítás kommentátora, M. Attila, hogy a bútoroknak az a története, hogy széthurcolta a zombori nép... (és úgy szedtek vissza  néhányat belőlük, a kiállításra, ezért a szedett-vedettség? vagy nem is tudnak róla?)

én mondom , hogy nekünk ugyanilyen székünk volt, erre Attila, lehet, hogy épp a Rónaiéktól származik...

elöntött a düh, még hogy rablásből ? mi , "a gazdag Löwingerek" . nem raboltunk TŐLÜNK RABOLTAK!

tudja...(?) - vissakozik

de a fullánk ott maradt (pl a Bösendorfer zongoránk emléke mellett...)

még most is elönt a düh....