ennyi

Majd megtudod
Mondták az öregek
Csak ennyit

Már tudom
Mondom most
Csak ennyit

fotofotofoto

A napokban felvettük a kapcsolatot skypon kanadai unokanővéremmel. Hát azt is mondhatnám FOTO majdnem, hogy vendégségben voltam nála... láttam még a virágait is, gyönyörűeket! én meg hirtelenjében körülnéztem itt az íróasztalom fölötti könyvespolcomon, ami tele van fotókkal, és megláttam rajta egy fotót , amin a fia (akkor még karonülő, most komoly diplomata) és én, a kis gimnazista "unokanagynéni" vagyunk láthatók,

 anno 1958. augusztus 22 a hódmezővásárhelyi nyári szünetben, ahol szokásos nyaraimat töltöttem

és egy másikon kicsi később az anyukáink, az öccsükkel, nagybátyánkkal, a pesti utcán...

megmutattam neki... most meg beszkenneltem...
minél régebbi egy fotó annál többet jelent nekem is...

(egyébként karácsonyra is fotókkal kapcsolatos könyveket kaptam ajándékba: egy Mai Manó albumot, és Susan Sontag esszéit a fényképezésről,

 én meg pár nappal előbb leptem meg magam André Kertész fotográfiákkal, sőt Bacher Iván könyve is -ami ugyancsak találó meglepetés (Megyek Budára - ahova végül is nem megy, mert olyan jól érzi magát Újlipótvárosban, amiről szól a könyv - fotómellékleteket is tartalmaz, ami teljes értékű a szöveggel…

(Ha egyszer lesz egy könyvem, azt hiszem én is tele fogom rakni fotókkal is... mint ahogy ezt a blogot is...:)

Most is.),

(Egyébként azt olvastam az előbb az Elixirben , hogy hasznos sőt fájdalomcsillapitó szeretteink fotóit nézegetni! Kísérleti igazolást nyert!)

2011. december 29.)

koratavaszi napsütés emléke

nem kell bedőlni
ennek a marhaságnak-
szólt, s mi bedőltünk

( neki.)

a magány alternativái

inkább egyedül
mint magam nélkül árván
valaki mással

születésöröm, mindenütt

mindenhonnan ömlik a karácsony... a szeretet, a születés öröme
most valahogy más dimenzióba kerül minden, valóban

elhangzik egy elcsépelt mondat a rádióban: "Az isten emberré lett", és egyszer csak megnyílik mögötte a valóság,

(ami mindig is ott volt! csak nem láttam igazán(?)

egy igazi gyerek születése a közelemben, az unokámé nyitotta fel a szemem (szívem)? rá

hogy tulajdonképen minden gyerek az "isteni" világból jön, hogy milyen magasrendű szellemiséget, szeretetet hordoz, mennyivel tisztább, "istenibb" jelenség, mint a megkérgesedett felnőttek (akik

szintén úgy kezdhették?), még tiszta, még jóságos, még ártatlan, még csupa szeretet, maga a szeretet...  és mennyire ki lesz szolgáltatva az itteni -már eldurvult, gyűlölködő- világnak(?!)...
....

azt mondják még a rádióban,  a karácsonyi prédikációban, hogy jó ilyenkor együtt lenni, azokkal, akikkel összeköt a vér, akik életünk részei.. és hogy keressük meg Jézust, nem vesztettük-e el útközben..jelen van-e életformáló, megújító szeretete, békessége,, vagy mi vesztünk el igazán útközben, a rohanásokban..

nekem most szerencsém van, ránézek az unokámra, és nem tudok mást érezni, mint ezt a szeretetet, ami belőle árad... még a békességet is, (pedig a békétlenség is zúdul rám...., másfelől)

estefelé a Bazilikában járok,

gyönyörködöm, rögtön a belépés után elém bukkanó Mária szoborban
(nocsak nem véletlen!
, Pátzai  Pál műve).
meg  a falfestményekben...
















meg van itt egy nem annyira magas szintű műalkotásjelleggel,
de érdekes betlehemes is

lányom fürdetni hiv... mobilon (hiszen olyan ritkán látom az unokámat)

persze hogy megyek, rohanok, ki a Bazilikából, de közben meg-megállok, és hallgatom a a karácsonyi prédikációban, hogy örvendezzünk együtt a gyermeket létrehozó családdal

a születés öröméről beszélnek itt is ...,
hogy adjuk tovább azt a szeretetet, amit ő ad. Meg hogy ismerjük fel a z istenit a mindennapokban is.

...Isten felismerni a hétköznapokban olyan mint pl. amikor egy pedagógus leguggol a kisgyereke mellé, hogy hallja mit mond, lássa a gesztusait, befogadja mindazt, amit a gyerek közvetíteni akar

mint befogadni a gyermek Jézust a Jászolban, letérdelni mellé, nézni őt, és várni, hogy befogadjam egészen... szívemet öröm és boldogság tölti el..

megtapasztalom, mit jelent az Isten szeretete..."

igen, meg,
hogy megszületett az unokám....aki csupa jóság, kedvesség és szeretet...
és ezt az örömöt tovább kell adni... 

2012. dec. 25. 23:22 

szelid utonállóim

ha kinn járok

mindig utam állja

valami tiszta szépség

remélem meg nem zavarja

hogy megcsodálom

s le is fotózom

hogy később felidézzem

mikor utam állta szépségével…

(én is ) köszönöm

"a jót, a rosszat, amit meg kell élnünk,
áldd meg Isten, karácsonyoddal!"

Illyés Kinga versmondásában hallottam, a Duna tévén,..

nem tudom, ki írta,

(de eszembe  juttatta  Adyt is...(napsugarak zúgása, amit hall...) köszöni, köszöni, köszöni)

(és szerénytelenül tolakodón egy régi verszárlatom  is...: (mindegy, hogy mi éltet: bánat vagy öröm, a rosszat s a jót is neked köszönöm....) (csak én akkor nem Istenre gondoltam, bár, ha belegondolok, "istenítettem", akire... de ha még jobban belegondolok,  nem is sokat tévedtem, csak a részt és az egészet cserélhettem föl, hiszen mindannyiunkban benne lakozik "Ő", és akit szeretünk, abban még többet látunk belőle, és talán épp ezáltal még több is van benne... ilyentájt  talán különösen érezhetjük így, amikor annak a kisgyereknek a születését ünnepeljük, aki éppen hogy azt tanította, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk. Legyünk is azok! Rajtunk múlik, hogy mennyire... és a másikon is.... mindenkin...

(2011. december 24)