SZOMSZÉDNÉNI FELETTÜNK 2015

 amikor ideköltöztünk ebbe a lakásba, ő elsőként üdvözölt, fogadott nagyon kedvesen, szivélyesen bennünket... akkoriban általános iskolás lányom nevezte igy eleinte, : felsőszomszédnéni, hiszen pont felettünk lakott- de hamarosan "Ida néni" lett, ahogy mindenki szólitotta is. Látásból már ismertük egymást évekkel ezelőttről, az utcán találkozgattunk, miközben kisérte kettes sorban masirozó napközis kisiskolásait, mint tanitónéni, mi meg, pici lányommal, kit mindig vonzott mindenfajta gyerekközösség, igy közéjük is be akart sodródni, velük menetelni, mindig.. de a tanitónéni nem vette volna jó néven a rendbontást, és én se engedtem(fegyelemnek kell lennie), de Ida néni most azt mondta, hogy ha előbb ill. már akkor tudta volna, hogy én is pedagógus vagyok, akkor megengedte volna (ennyi kartársi szolidaritás kijár nekünk?)

eleinte, vagy két hétig csak suttogva mertünk beszélni a vékony panel falak közt, tekintettel szomszédainkra, de ez nem tarthatott sokáig, volt olyan, hogy Ida néni vissza tudta mondani, mit is beszéltünk lent, alatta... és el is nevezett Mosómasának, mert pláne eleinte, a költözés folyamatában szinte állandóan mostam, a mosógépben...

figyelmes volt, kedves, gondos, mindig volt jó szava hozzánk

de egyre ritkábban találkoztunk

fájt a lába is a lépcsőn...

sokan , sokszor látogatták, szerették... szeretetét szeretettel viszonozták

(köztük egy volt tanitványom is, aki kollegája is volt egy időben)

kb egy hónapja kórházba került

Ida néni minden évben kirakott a faliujságunkra szines képeket karácsony környéken, békés, boldog karácsonyt kivánva mindannyiunknak

az idén üres lesz a faliujság(?!)

de Ida néni felettünk marad, hiszem, csak még magasabban...