Valami zűr lehet a freeblog un. "statgépjével", mert nem csinál statisztikát, illetve 0 - szerinte - már 2 napja - olvasóim száma. Most olvastam egy blogot, amiben panaszolja az illető ugyanezt, meg azt is, hogy bár tud róla, hogy kommentelték, 2-en is, az se érkezett meg. Sőt, mi több, én is kommentáltam neki, s láthattam, az se továbbítódott. Persze nem itt kéne panaszkodnunk, mert az illetékesek bizonyára nem olvassák a bejegyzéseinket... Legutóbb (26-án) még 43-an olvastak, legalábbis az akkor még működő statisztika szerint, kommentelés veszélye viszont nem igen fenyeget(ett) eddig se...Pedig, mondjuk, azért jól esett volna, ha amíg nyavalyogtam itt, legalább valaki annyit írt volna, egyszer, hogy : jobbulást.
Dehát tulajdonképpen naplót írok. Magamnak. Ahhoz nem kell se olvasottság(i statiszika), se kommentelés, beszélgetés...
Néha beszélgetek azért - magammal, a régebbi énemmel, a feltörő emlékekben.
Ma pl. kivételesen jó idő volt, menetközben vettem le magamról a biciklin egy kardigánt és egy kiskabátot. Olyan erősen tűzött a nap, a Spar bicikliparkolójában, mintha nyár lenne. Vénasszonyok nyara (vagy szebben "indian summer" azaz indián nyár) Tulajdonképpen a magyar elnevezés, ha nem is szép , de kifejező: vénasszonyoknak való ez a nyár, kései, őszi, ajándék, utána már ősz, sőt, lehet , hogy rögtön, átmenet nélkül a tél jön.- gondoltam. Aztán egyből eszembejutott, hogy még nem "vénasszony"koromban, hanem nagyon is fiatalon (is) mennyire szerettem a "vénasszonyok nyarát". (Bár az igazit is, csakhogy) mikor elkezdődött szeptemberben a tanítás, alig vártam, hogy lebiciklizhessek délután a Marospartra, kihasználni még a szép időt, minden szabadon maradt óráját, amig csak lehet. A meredek parton a folyó fölött ültem, egy gumimatracon - amit néha egy tanítványom segített szállítani. De általában magam voltam (majdnem üres volt már ilyenkor a strand, úszni már nem is volt tanácsos) Élveztem tulajdonképpen a magányt is, a szeliden simogató meleg áramlatokat, a vízszagot, a napnyugta színpompáját. Kitörően vidám azért nem voltam. De elkeseredett sem. Arra nem emlékszem, gondoltam-e, s hogyan a jövőre, amikor már majd "jogszerűen", a sajátomként élvezhetem, élvezhetném az én nyaramat... Azért, mintha akkor, sokkal inkább élveztem volna. Legalábbis innen visszanézve. Végül is, eleve más a későnyárérzet egy szeretett folyó partján, mint egy áruház biciklitárolójában... fiatalon, vagy vénen.
aliz2. :: 2007. szept. 29. 19:58 :: 2 komment :: Címkék: blog, egeszseg, elet, elmelkedes, emlek, epizod, idojaras
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése