KIROHANÁSOK, MÁMÉK 2007

 

ma ki se mentem itthonról egészen délutánig. Észre se vettem, hogy eltelt az idő. (Kicsit később kezdtem a napot az igaz, mivelhogy tegnap későn - azaz tulajdonképpen már ma , korán  - fejeztem be. Valamivel kevesebb alvásra van szükségem, mint a klasszikus 8 (de sokáig többre volt ennél is szükségem - és hihetetlennek tűnt , amikor anyukám - mindig már korán reggel megjárta a piacot, mire én felébredtem, pedig később is feküdt le mint én , de azt mondta, hogy idősebb korban nincs annyi alvásra szükség. Tényleg, már látom, nincs.)  De én nem is járok piacra korán reggelente. Pedig azt kéne. (Jut eszembe, anyukám majdnem mindig egy-egy szép csokor virágot is hozott magával a a piacról, amit aztán még aznap délelőtt szép vázába téve, még frissen, le is festett. Hogy megmaradjon. Azaz elajándékozta. Mindig szeretett adni! (Unokája (azaz lányom) születésekor is az orvosomnak egy gyönyörű, nagyméretű csendéletet: egy vázányi virágcsokrot ajándékozott, bekeretezve. Talán a legszebb festményét. Azt mondta, mindegy, hova rakja , de neki ezt oda kell adni, hálája jeléül, eleve neki készitette... Olyan boldogan rohant be lányom születésének hírére a kórházba, hogy útközben elesett, eltörte az orrát, s napokig bent tartották a kórházban, elmúlni nehezen akaró orrvérzésével dacolva nagy örömére, mert így -egy emelettel feljebbről (a fül- orr- gégészetről) lesétálva (a szülészetre) - bármikor láthatta unokáját... mikor már hazamentünk, akkor fedeztem fel a taxiablakból a kórházudvaron hányódó  biciklimet  - hát, kiderült, hogy arról esett le az én drága anyám, csak nem merte bevallani, mert nem engedtem , hogy biciklire üljön, féltésből,a veszélyessége miatt -  csakhogy ő minél előbb be akart érni látni  újszülött unokáját (s esetleg újdonsűltanya lányát is - merthogy ő is féltett -engem.)

Tulajdonképpen én is , ma is ugrok, ha a lányomról van szó. (S de mennyire fogok, ha majd az unokámról!...) Mi már ilyenek vagyunk. (Jiddise mámék?..)

Lehet, hogy ma egész nap itthon maradtam volna. Újabban szeretek itthon lenni, az "odúmban", s ha a városban is vagyok -észrevettem - minél előbb "húzok" vissza, haza.

Lányom már reggel óta mondogatta a telefonba, hogy kicsit megfázott, - mint Szegeden a környezetében szinte mindenki-de nem is kellett mondania, hallottam én a hangján. Mondtam, jöjjön haza. Itthon kikúrálom.(Bár holnapra újra vissza kell mennie) Mondta, még gondolkozik rajta. De délután döntött (kicsit vőlegénye is besegített): s szólt, hogy jön.

Nosza, egyből kirohantam  váramból (alias "odumból") biciklimen. (ez már nem az, amin anyu...,  sokadik, mert azóta elloptak egy párat) Vettem a patikában neocitránt, coldrexet. Boltban is kajákat, gyümölcsléket. Négyrétegű, puha papírzsebkendőt, citromot, kedvenc édességeket stb-t. S már mentem is a buszhoz, lányocskám elé.

Szerencsére - bármennyire is szeret Szegeden lenni -  itthon is...

aliz2. :: 2007. szept. 20. 22:21 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: anya, egeszseg, elet, elmelkedes, kapcsolatok, lanyom, naploSZERUSEG, otthon