2021. szeptember 25., szombat

valaki beszél

 ülök a Marosparti strand egy bejárati padján...

jön egy férfi, kedvesen, barátságosan köszön, fogadom, bár nem tudom ki

de majd rájövök - gondolom...

leül mellém - beszélgetni

kiderül, hogy nem ismerjük egymást igazán, nem a gimibe járt, hanem a szakmunkásképzőbe

(meg is nyugszom, mert zavart volna. ha nem ismertem volna fel egy régi tanitványt)

elnézésts kér, hogy köszönt, de ismerősnek tűntem, és különben is szeret beszélgetni

a világért se sértett meg, szabadkozom, nagyon udvarias és kedves, csak talán túl sokat beszél, a családjáról ...testvérekről, szülőkről, kicsit indiszkrétül

végül kiböki hogy ő mentális beteg,, mert nem tudta feldolgozni, hogy elküldték a munkahelyéről 10 év után, leszázalékolták,  (amúgy 45 éves, de nem néz ki annyinak)

mi a baja ? kérdem

azt mondja, depresszió (szed rá gyógyszereket)

de nem bánt senkit

mondom tudom, a depressziós csak magát bántja!

helyesel, ő csak magát őrli...s mondja, ő nagyon szereti a z embereket, a gyerekeket különösen ,meg a békességet...

a szüleivel él, segit nekik (egymásnak), s felkészül rá, ha ő k már nem lesznek... de segiteni fog neki a testvére is (kiderül, hogy van egy ikertestvére is, akit különösen nagyon szeret,bár ő másik városban...)

le kéne menni a partra - mondom, igen, mondja, már hivták telefonon, haza kellene mennie, de előbb a part felé megy

kicsit később én is letelepszem a folyó legszélén egy üres faágyra, 

mellettem kis csoportosulás , gyerekek , felnőttek, és lám az én ismeretlen ismerősöm beszél hozzájuk... (kb ugyanazt mint nekem) bár most elmondja, hogy csak főzni nem tud, de szeretne megtanulni, hogy majd vendégül láthassa a testvéreit, ha... egyedül lesz... 

szépen elköszön, és jó visszautazást kiván nekik....

nagyon bánt, hogy mintha miután elment, kibeszélték, kinevették volna


pedig nem volt benne semmi nevetséges. sőt!








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése