Nem akartam úgy hazajönni Budapestről, hogy ne halljam a sófár hangját - enélkül nem is lehet teljes a Ras Hasono - az új év ünnepe- amit neveznek a kürtharsogás napjának is... de mivel ez idén szombatra esett, meg kellett várnom a második napot (a vasárnapot) -
A sofár egy kos szarvából készült hangszer tulajdonképpen, ami emlékeztet arra a bibliai, fennakadt kosra, amit Isten irgalmából Izsák helyett áldozhatott fel Jákob
tehát a sofár tulajdonképpen az isteni irgalom jelképe... (is)
másrészt, ime a lubavicsi rebbe kabbalisztikus magyarázata:
A világ minden része tartalmazza, a Kábálá szerint, az istenség szikráit, melyeket csupán elrejt a világ materiális természete. A mi feladatunk az anyag finomítása, és a benne rejlő isteni erő feltárása. Minden zsidó küldetése, hogy ilyen szikrákat szabadítson fel élete során, azáltal, hogy isteni parancsolat teljesítésére használja azokat a dolgokat, amikben a szikra rejlik. Például, azáltal, hogy Ros Hásáná délelőttjén sófárt fújunk az egyszerű állat szarvát Isten szolgálatába állítjuk, és magasabb szintre emeljük.
Mindenesetre ma dél körül a sofárfúvást hallva - valóban megremegett szivem...
és remélem, kicsit magasabb, tisztultabb szintre vitt...
igen, határozottan érezhető volt valamiféle katarzis...
aztán mielőtt vonatra szálltam, a West Enden egy könyvesboltba belépve, az első könyvet* kinyitva ilyen sorokat találtam, Lázár feltámasztásáról, hogy azzal Jézus tulajdonképpen a szeretet törvényét emelte fizikai létünk fölé...
aztán a túloldalon egy William Blake verset A másik bánatáról:
S ne hidd, míg száll sóhajod, / Hogy Teremtőd nincsen ott //És ne hidd, ha könnyezel, /Hogy teremtőd nincs jelen
Belénk oltja örömét:/ Hogy bajunk ő zúzza szét, // És míg meg nem enyhülünk/ Mellénk ül és sir velünk"
És eszembejutott, hogy közvetlenül a sofárfuvás előtt, igen "könnyeztem", de "Isten házában" , Isten jelenlétének sejtésében, lányom ült mellettem és vigasztalt..., bár dehogy is akarhattam, hogy ő is sírjon (most ő se tette), hiszen "ülhet némán egy anya, /Míg szorong, sír magzata?//Nem, nem, ó ez nem lehet,/ Ez nem eshet soha meg" áll ugyanebben a versben, ha ő sir(na), az nekem még sokkal jobban fájna...
Másrészt mindig is Babitscsal értettem egyet (sírásügyben is): "nem magamért sirok én..."
de a lányom és a sofár felszáritotta a könnyeket is és könnyebbé tette a szivemet...
*Ablak a végtelenre -Csaba testvér gondolatai Istenről, vallásról, életről, emberről (Helikon)
aliz2. :: 2009. szept. 20. 22:24 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: unnep
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése