2007. szeptember 30
Megígértem lányomnak, hogy -hát persze, hogy- használhatja a számítógépet rengeteg hétvégi tennivalói intézésére (cikkek, gyakorló tanítás óravázlatai, demonstrátori egyetemi óráira készülés) - nyugodtan hagyja csak a koliban a laptopját, ne kelljen hurcolászni, így is jó sok cuccal jár oda-vissza... Úgyhogy most hirtelen írok ide valamit, amíg még neki nem kell a gép. Róla sokat tudnék...! De amikor megjegyzi, hogy túl személyesek a blogbejegyzéseim, gondolom, ez a rá vonatkozó (elszórt?) bejegyzésekre fokozottan vonatkozik; bár mikor itthon van , néha meg is kérdezem tőle, hogy mehet-e, nem zavarja-e, de olyankor sose vétóz, mert liberálisan gondolkodik (a szó klasszikus értelmében!), meg "demokrata" meg megengedő, de aztán, utólag kiderül, hogy mégis... azaz mégse kéne olyan "személyesnek " lennem...
dehát miféle műfaj ez a blog? nem tudományos! azaz objektív
egyébként azt hiszem, egész életemben baj volt a szubjektivitásommal, valószínű túltengett és le is húzott. Még a szakdolgozati témámul is hasonló témát választottam, csak Kosztolányiban vizsgálandó: A lírikus Kosztolányi és a valóság összefüggésében... És elvileg nyilvánvaló is , hogy az én túllépése mindig is cél lehet, kell hogy az legyen,de persze megőrizve túllépve...
azt hiszem, minden ott dől el, hogy milyen tartalmakat és milyen minőségben tud megjeleníteni ez a"szubjektum", ha gazdag ha tartalmas - akkor nem lehet zavaró a szubjektivitás, a "személyesség" se, mert akkor viszont eleve túl is lép, túl is mutat önmagán...
egész életemben próbálkoztam minél többet magamba építeni, minél gazdagabbá tenni- s belül - magamat
szomorú, ha ennek a lenyomata puszta érdektelen "személyesség"nek azaz túl könnyűnek találtatik...
aliz2. :: 2007. szept. 30. 11:47 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: blog, blogiras, lanyom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése