a bolt előtt egy nagyon öreg de mosolygós néni, fáradt lábakkal csoszog,
mellette egy fiatalabb, friss frizurás, ápolt nő, kerekesszékben kíséri, kérdezgeti
(egyenetlen hangerővel beszélnek, de sokmindent -hallgatózás nélkül is - meghallok):
- A lányom Pesten van. Egy lányom van, és egy unokám. Dr... Jogász... (ezt kétszer is elmondja.)
(Aztán valamit halkabban , ezt nem hallom... )
-És tud aludni?
-Enni is!
-Jól van?
-Csak ez a lábam fáj!
Aztán a bolt melletti nagy társasház kapujához érve megállnak, s azt mondja az öreg néni a kerekesszékben ülőnek, hogy
-köszönöm szépen a segitségét, hogy elkisért -
- és levesz két táskát a kerekesszékről, majd -mivel a kapukódot elfelejtette - előveszi a kulcsot
-Vigyázzon magára - szól vissza a kerekesszékben ülő nő.
-Maga is - igy az öreg néni, miközben nyitja a kulccsal a zárat.
Megható volt. Ahogy féltették, vigyázták egymást, két segitségreszoruló. Mintha vak vezetett volna világtalant.
És mégis olyan nagy fényesség volt körülöttük....
aliz2. ::
2010. szept. 20. 19:45 :: még
nincsenek kommentek
Kategóriák: hétköznap
:: Címkék: ember,
epizod,
kapcsolatok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése