2007. szeptember 21.
„Ivri anochi” Zsidó vagyok. Igen, nem tudom, (nem is akarom), levetni a zsidóságom, mint valami ruhát. Ülök „engesztelő nap” előtti délután egy szegedi padon, s erre gondolok, - miközben ha igazán vallásos lennék – mint már otthon, este kiderül Naftali Kraus zsidó ünnepekről szóló könyvéből, hogy – a zsinagógában Jónás könyvét olvasva ugyanezt mondhattam volna a Mincha imában, mert : ivri ánochi (azaz: zsidó vagyok) – mondja Jónás (azaz Jona), amikor menekülvén Isten elől, az általa szánt prófétai küldetése elől, a tengeren megkérdezik tőle a matrózok, ki ő. S ő mindössze ennyit válaszol: Ivri ánochi (zsidó vagyok), mire egyből ki is kiáltják a feltámadó vihar okozójának, s tengerbe vetik. Tudjuk a történetet (tovább is), s azt is, hogy nincs menekvés sorsa, a prófétai küldetés elől sem.
„Ivri ánochi” - én is az vagyok. Nem lehetek más. Érzem, hogy az vagyok. Ha hátrányt jelent is sokszor – a külső világban, (most megint), de belül érzem az előnyeit is., azaz pontosabban azt, hogy nem lehetek más, hogy az önazonosságomhoz ez kell, vagy inkább ez is kell. Nem tudok, és nem is akarok hátat fordítani az őseimnek. Nem vagyok vallásos a szó igazi értelmében, annyira biztos nem, mint ők lehettek, különösen közülük a rabbik. De a hitem megvan. Nem a külsőségekben, de legbelül. Isten(em) is ott van, legbelül Csak rá kell találni, felismerni s felemelkedni hozzá, ha úgy tetszik „Jákob lajtorjáján”. (Ahogy Weöres is írta:”Alattad a föld, feletted az ég / Benned a létra”). Vajon hanyadik fokán állok most? Néha úgy tűnik, álltam már jóval magasabban (talán már csak az utolsó fok volt hátra), de mindig vissza-visszacsúsztam! Örök Sziszyphosz! (s még csak nem is a legtetőről, bár remélhetően nem is a legaljára). De (én is) mindig újra kezdem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése