JUTALOMJÁTÉK 2007

 

Nos sikerült - hosszas tanakodás, vacillálás után - lebonyolítani a tévévásárlást, méghozzá a nagyobb méretűvel. (alig fért be a lakásba, de nem is a tévé túl nagy, inkább a lakás túlkicsi, s ebből fakadóan máris, így is, úgy is, túlzsúfolt.)

Persze rohant a kiszállító, de két állomást nagynehezen, rimánkodásomra mégis behangolt, először az m2-t, elég elkeserítő képet láttatott épp,: parlamenti közvetítés, még a színei  is kiábrándítóak voltak, aztán rájött még a színekben megnyugtatóbb  RTL klub, a teletextet meg, a riasztó de eddig hiányolt híreivel magam is megtaláltam.

Viszont este! m2-n! jutalomjáték!

A 83-as zalaegerszegi, Ruszt féle Tragédia, Gábor Miklóssal ( az emlékezetes ballonkabátos Lucifer), s Ádámként (az én, egykori) Szalma Tomi(m)val... (lányom -tanítványaimra alkalmazott túlzó szóhasználatával élve)

S bár technikailag az új tv nem tudta megcsillogtatni minden újszerű tudományát és szépségét e közvetítésben, mégis igazi jutalomjáték volt. Nekem legalábbis. (bár most hirtelenjében nem is tudom mire föl...)

Érdekes, hogy épp tegnapi bejegyzésemben a Tragédiából idéztem...

de a legérdekesebb, hogy nem is az ismert idézetek (tudok jópárat eleve), hanem a látszólag jelentéktelenebb részletek milyen felhangsúlyokat kaptak, s az elcsépeltebbek pedig szinte el is sikkadtak. ( a híres "Mondottam, ember küzdj és bizva bízzál" - oly jelentéktelennek tűnt - a családapává változó "Úr" szájából - a végén - mintha el se hangzott volna. Vagy csak úgy, ahogy egy családfő többször elmondott szavaira már oda se figyelnek a családtagok.... ( hiszen mondotta - már korábban is!)  (bár  odahúzódnak hozzá, szeretik, még ha nem is tökéletes  ez a teremtett világ, hisz abban, történelme alakulásában, már ők is benne vannak, sőt. (Egyébként: ha jól emlékszem az én egyetemi- s kortársam - a remek amatőr rendezőből profivá  süllyedő(?) Páál Isti a szolnoki előadásában el is hagyta a zárómondatot, tudatosan.)

Micsoda kiábrándultság, micsoda pesszimizmus! Mennyire tükrözi (egy jó) színházi előadás az adott kort is, amiben előadják. (Mondjuk 100 évvel azelőtt az őspremieren sem lehetett sok ok az optimizmusra, meg magának Madáchnak sem.)

Viszont az a finom összetettség a lelkesülés és kiábrándulás közt - a mégis-ben. Mégis ez a lényeg. Színpadon, művészetben, irodalomban. S a saját életünkben is. 

Mégis!

 

aliz2. :: 2007. szept. 18. 13:48 :: 1 komment :: Címkék: MADACH, szineszek, szinhaz, tevemusor