JÓ A ROSSZBAN 2008

 

van egy rossz tulajdonságom és egy jó

(van több is, csak ezek összefüggenek)

a rossz a kiindulópont, de azon belül ez a  leegyszerűsítve jónak nevezett, segít helyrehozni a rosszat

csak némi időveszteséggel meg izgalommal jár...

arról van szó, hogy hajlamos vagyok elveszteni, elhagyogatni dolgokat (ez a rossz)

viszont mindig szívósan azon vagyok, hogy megtaláljam

és ez általában sikerülni is szokott - reménytelennek tűnő esetekben is (ez a jó)

a csúcs akkor volt, amikor még gyerekkoromban, sötét havas estén a több kilométerre a város szélén lakó osztálytársam szülinapi zsúrjáról hazaérve észrevettem, hogy hiányzik egy (azaz 1) forintom, s visszamentem leszegett fejjel keresve a csillogó hóban a csillogó érmét, végül mikor oda-vissza megtettem a hosszú távot, a kapunk előtt találtam meg! (most előfordul, hogy nem hajolok le egy forintért, azaz, miket is beszélek, már nincs is forintunk, amiért én kétségbeesetten tettem meg kilométereket, igaz, akkor az még többet ért, és nagyobb is volt bár alumínium, -de ez az attitűdöm megmaradt; hogy elveszett tárgyaim elvesztésébe nem nyugszom bele, és mindent megteszek a megtalálásukért.) Nem hinném, hogy különösebb erény ez a szívós nembeletörődés az elvesztésbe, azaz természetesnek gondolnám - de épp ma egy kortársammal találkozva győződtem meg az ellenkezőjéről. Biciklijéről épp leszállt, és félkézzel, hátul, a csomagtartón elhelyezett fekete, nyitott tetejű vászontáskájában matatott, mondván, hogy úgy látszik, elveszítette belőle az imént vásárolt ruhadarabokat. - Hát menj vissza érte! - mondom, biztos megtalálod, itt lesz a közelben, kirázódhatott a nyitott táskából... Meg se állt, hátra se nézett: - Ugyan már, mondja, 200 Ft volt az egész, csak nem megy ezért vissza egy lépést is, nem ér annyit... Hát más időket élünk... ezt is egyébként  

ő mondta, amikor kontrasztként elmeséltem neki az én régi forintkeresős esetemet...

ma reggel a kulcscsomóm nem találtam, felfejtve az előzményeket, rájöttem, hogy tegnap étterembe menve láttam utoljára, visszafelé viszont lányom nyitotta ki a kaput, ajtót, a saját kulcsával. utána nem mentem sehova. a kulcs sehol. vagy elszórtam az úton, vagy az étteremben hagyhattam - következtettem ki, miután átforgattam az egész lakást, de láttam, hogy a lakásban nincs a kulcs. Nos,  pár telefonálás után kiderült, valóban az étteremben hagytam. hála és köszönet nekik, hogy eltették, visszaadták.

mert hogy kettőn áll a vásár, ha valahol veszítem el a dolgokat

és a legjobb persze az lenne, ha nem veszíteném el..., ha nem lenne meg ez a "rossz tulajdonságom"

akkor nem lenne szükség erre a másodlagos úgynevezett "jó"-ra sem...

aliz2. :: 2008. szept. 15. 14:53 :: 1 komment 
Kategóriák: , hétköznap :: Címkék: , epizod, hetkoznap