FELKAVARÓ DOKUMENTUMOK
meséli a unokabátyám, hogy képzeljem csak el, hogy egyszer meglátta magát, a canadai tévéműsorban, kisfiúként, a Teresin-i náci propagandafilmben... az ott bemutatott gyerekopera nézése közben, premier planban...
engem nem láttál? (én is abban a táborban voltam, igaz, csak 2 évesen)
NEM
- mi volt az opera címe?
-Brundibar
kerestem a youtubon, ilyen film(részlet)eket találtam...
nem tudom, én vajon ott vagyok-e a gyerekek közt (nem hiszem() ..de unokabátyám még a körülményekre is emlékezett részletesen, hogy hogy vitték őt oda (egy nő meg egy férfi, kézenfogva) de mikor rákérdeztem, (beazonosítását megkönnyítendő), hogy volt fésülve a haja, arra már nem emlékezett... (most úgy tűnik 0.24-... az 1.(később megtalált -duplán dokumentum filmen - egyre biztosabb vagyok benne, ahogy külön lefotóztam - felidézve egyéb gyerekkori fotóit..csak ez mégis más, szívszorongató, szószerint szorít a szívem láttán:
-kanadai unokanővérem is legutóbbi találkozásunkkor - egy fotóról beszélt, amit a kanadai Wallenberg kiállításon látott, munkaszolgálatosokról készített csoportkép, és ahonnan egyszer csak az apukája nézett szembe vele..., le is fényképezte, mutatta is a gépjén - én nem ismertem őt, felismerni se tudtam így, de eszembe jutott az én szintén munkaszolgálatos és szintén vissza nem tért apám...
s hogy én is - minden elémkerülő, Borban készített fotót - mindig alaposan megszemlélek, hátha felfedezem rajtuk az apámat (eddig még nem sikerült)
Igaz, nincs is nagyon erőm hozzá: itt van előttem a polcon évek óta a "Rézbánya Borban" cimű DVD, megvettem, de még nem volt erőm végig is nézni...
kiskorom óta, lakásokon át, rejtem magam elől a "Te vagy a tanu" c vaskos könyvet, amiben szörnyű képek vannak a szörnyű valóságról . És egy lista a háború utáni keresett, eltűntekről - akik valószínű "sose tértek vissza" - micsoda eufemizmus ez az elpusztításukra - még így, utólag is, a nem elfogadható valóságra,
amikor, amibe születtem...
az én személyes -még és már otthoni fotóim szinte idilliek...
node mi volt közben egy évig...1944-1945...?! A zlabingsi, theresini lágerban...
most nézem a theresini filmeket... keresem - akkori magam - , az unokabátyámra se tudok ráismerni...egyek voltunk a pusztulásra ítélt tömegből. Csak "véletlenül" megmenekültünk.
Unokanővérem apukája nem (sem) jött vissza. Az a kiállításra valahogy előkerült kép lehetett az utolsó róla...
Apámról szinte kép se maradt... Egy tábori levelezőlap, lakonikus, szellemes stilusban...nyugtatásunkul(?)...
-----------------------------------------------------
...Mi is az, hogy "holokauszttagadás"?!
és mikor is kezdődött?
Milyen felkavaró érzés lenne egyszer csak meglátni az édesapádat egy csoportképen. Gondolkoztam azon is, hogy milyen lett volna az életed, ha édesapád is hazatér. Tudom, hogy gondolkozol ezen te is. Előttem van a fényképe, amit egyszer hoztál a blogodba. Kifinomult arcvonások.
VálaszTörlésAnyai nagyapám sem tért vissza. Anyu életét is meghatározta. Sokat mesélt róla( 9 éves volt, mikor elveszítette), és még sokáig várták vissza, hátha valamilyen csoda folytán egyszer csak megjelenik, pedig akkor már tudták, hogy nem. Felkereste őket egy társa, aki látta meghalni. De addig élt bennük a remény.
VálaszTörlés😥
Törlés