VOLT EGYSZER EGY TÁRSASÁG 2007

 ...méghozzá József Attila Irodalmi és Művészeti Társaság, szülővárosomban. És ezt ma kellett megtudnom, 60 évvel később, merthogy még mielőtt eszmélni? iskolába járni biztosan! elkezdtem volna járni, el is lehetetlenítették, valamiféle beolvasztással gyakorlatilag megszüntették. S hogy miért? fölöttébb tanulságos!  Történelmien.

A könyvtárban volt  annak az emlékkönyvnek a bemutatója, ami ennek a tiszteletreméltó társaságnak rövid sorsát mutatja be. Lányom is hazajött Szegedről, részben erre, kicsit előbb. (a könyv egyik szerzőjével már korábban meg volt beszélve, hogy odaadja neki a novelláskötete kéziratát - most ez is megtörténhetett.) Mindenesetre megint eléggé látszott az a két generációnyi korkülönbség köztem meg a lányom közt, sőt a

még egy generáció, amit maga a könyv illetve jelenlevő szerzőik képviseltek. Szinte látható, ahogy az életünkből, ismerőseinkből múlt, történelem lesz, miközben minden csak sokszor észrevétlenül átmegy, áthajlik a másik állapotba , látszólag minden cezuraszerű változás, váltás nélkül.

Én még személy szerint, személyesen emlékszem az elhangzó nevekre is. (Ecsődi Ákos -  első általánosbeli osztálytársnőm apja, Donáth Antal hegedűtanárom, Nacsa Imretestnevelőtanárom apja, Döme Mihály érettségi elnököm, Szabolcsi Gábor az egyetemen tanárom.) Lányomnak az egész csak történelem.

S történelemvolta számára talán nyilvánvalóbb is. Én mindig elképedek azon, hogy mik húzódtak személyes életem hátterében társadalmilag , és hogy mennyire meghatározták, többnyire korlátozva, mégis azt.

Volt ez a társaság (Irodalmi és Művészeti!) 1947-52-ig hivatalosan, de valójában, gyakorlatilag, csak 48-ig, mert már akkor elszigetelték, ellehetetlenítették., másfél évnyi működés után. Pedig széleskörű társadalmi összefogás eredménye volt működésük. Később viszont valószínű "a fordulat éve" hatásaként a városi vezetés, az akkori "politika", szembefordult velük.

Izelítőt kaphattunk képzőművészeti és költői alkotásokból, felelevenítették előadásaikat. S egyik fő  mecénásuk  alakját is, aki a főtitkár volt valójában az egész társaság "lelke": a főtéri Hajnal patikus (emlékszem rá is fokozatosan kisgyerekkoromból, mindig barátságosan, mosolyogva lehajolt hozzám) aki később - nem kis részben a zaklatások miatt - külföldre távozott: akkor már kibucban élő  iker lányai után  Izraelbe ment, de előtte - a kortárs szerint - még  szokatlanul hosszan nézegette a parasztbarokk reformátustemplom tornyát, mintha búcsúzna )...

Nehéz idők, nehéz helyek s helyzetek...

Az életünk.

 

aliz2. :: 2007. szept. 14. 22:49 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: eloadas, emlekezes, generaciok, JOZSEF, konyvtar, kultura, MAKO, mult