2019. január 3., csütörtök

újévi koncerten katarzissal

nem hittem hogy van ilyen

minden évben szinte kötelességszerűen  elmegyek a városi  újévi koncertre, immár 25 éve...

miután nemzetközi hírű fúvós szimfonikus zenekarunk biztosítja mindig a színvonalat, a polgármesteri beszédeket elviselem valahogy, (sokszor nehezen) ,s mindig van egy u.n. sztárvendég: idén  Vastag Csaba

most először csak az erkélyre kaptam már jegyet, de igazán jót, pont középen ültem első sorban és a helyzet magaslatán

jó volt valami induló kezdésnek, aztán fúvós szőlamokkal a Rigoletto fantázia ... meg Csajkovszijtól valami. jellegzetesen szláv....

meg még valami, már elfelejtettem...a szokásos színvonalon (jó, hogy, itt voltak szép számmal a régi tanítványok is , hivatásos zenészek ma már, visszajöttek,,)




volt a polgármesterasszonynak hivatalos beszéde, szörnyű végeláthatatlan  és fontoskodó "előadás" (mert a pm assszony folyton előad - nomeg kitüntet s virágokat osztogat az arra méltó zenészeknek...)





nade aztán berohant a színre ez a  Vastag  Csaba , és  bőgtem, amikor elhagyta a szint (többszöri ráadások után, s már előtte is)

ez valami csoda volt..., amit művelt, velünk...


kezdte a Sinatra számmal a Stranger in the nighttal, régi kedvencemmel (66 óta) , alakított rajta modernizálta, jó volt, de ezzel még nem kapott el...igazán

Őrizd az álmod, míg élsz....

 s mindenképp meg akart mozgatni bennúnket, jobb kezünket fel, majd  felállni, gondolt egyet és egyszer csak a nézőtéren volt, köztünk




a Máté számokkal kezdődött ,a Most élsz refrénjébe vont be  , akkor kezdődött valami bennem

Azért vannak a jóbaratok... Ani jutott eszembe, akinek már nem igen jut eszébe semmi, és bőgtem...egy sort,  hogy a rég elvesztett álmot már nem tudjuk visszahozni egy szép napon ... soha !

aztán meg a jégből vagyok, tán fel se olvadok


de felolvadtam....

nagyon is

és mi volt még:? azt hittem szinte hogy vége, annyira csúcson volt minden (Közben épp telefonált (volna ) lányom, bekapcsolva hagytam a telefont hadd hallja ő is.. épp Boldog  új évet harsogott a Csaba, de kikapcsolta..,  irt egy smst hogy náluk minden oké) (nálam is! :)

a zenekar..aztán  játszott tovább

 s Cseh Antal elénekelte a Hazám hazámat a Bánk bánból

és kicsit selypítve , de jó volt  -láthatóan meg volt elégedve magával, s a karmester is vele)



(És Simándy van előttem a maga méltóságteljes egyszerűségével aki még nem teljesitménynek tekintette egy ária eléneklését))

Csodálkoztam, hogy még mindig nincs vége ... (kellett volna, kiderült, hogy már fagyoskodnak kint a negyed 9-re meghirdetett tüzijátékvárók)




de lett  tűzijáték is, kb háromnegyed óra késéssel, de telik bőven az új évből  -reméljük

csak legyen olyan jó az új év mint a kezdő koncertje... akkor már elégedettek lehetünk

(s még az is belefért, hogy egy zenész csak a végén kapta meg a polgármestertől az üdvözlő virágot...

11 megjegyzés:

  1. Kedves Aliz, H. Annát említetted?... Keresem régóta, mert az új F-B oldalamra is meghívtam, de nem válaszolt... Megmondanád, mi történt vele? Hiányzik...

    VálaszTörlés
  2. Ne haragudj, erre a cimre? Mert nem kaptam meg...

    VálaszTörlés
  3. igen, erre, jól nlzek ki, mert valaki megkaphatta

    VálaszTörlés
  4. utánanéztem, erre a cimre küldtem el, és el is ment 13 órakor

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos, nem hozzám érkezettm, mindent ellenőriztem. De a fáradságodat köszönöm...

      Törlés
  5. Nem ertem, mert erre a cimre kuldtem s el is ment.bar tegnap d.u.lassult a netem.van masik emil cimed? Vagy kuldjem ujra erre, bar ettöl tartok... vagy chatre? Azt csak te latod?

    VálaszTörlés
  6. kézeld ezt a levelet küldte a gmail: Befejezetlen kézbesítés
    Ideiglenes probléma merült fel az üzenet rozsa.tatar@gmail.fr számára történő kézbesítésekor. A Gmail még 46 órán keresztül próbálkozik a kézbesítéssel. Ha a kézbesítés ezután sem sikerül, a rendszer értesíti Önt."

    (Ez a lassulás miat lehetett,, úgyhogy van remény! :) figyeld a postaládád!) 46 óra múlva, ha addig nem sikerül nekik... ujra elküdöm :)

    VálaszTörlés