eszembe jutott valami
már szakadoztak erősen szálaink D-vel, de volt egy félhivatalos megbeszélnivalóm még vele. békésen beszélgettünk, egymás mellett ülve, a műteremszobájában, igazán harmóniában
mikor csöngettek, és az általa kinyitott ajtó résében viháncoló hangos lányarcok tűntek fel, és engem bámultak, aki a helyemen ültem tovább
visszajött, csóválva a fejét, a könyvespolchoz egy Villon kötetért... azért jöttek a lányok, nem értette (én sem, csak utólag)
hozott is nekik valami ütött. kopott ócska kis villon füzetkét
nem azt amit én vettem neki !
ugyanis én korábban adtam neki ajándékba egy szépen, illusztrált kiadást, akkoriban jelent meg
(1974.ben Európa kiadó 50 éve )
s ezt a Weöres idézetet irtam bele, ambivalens helyzetünkre jellemző, szomorú mottóul , találóan:
"Ne kivánd senki szeretetét.
Ne utasítsd el senki szeretetét."
(az első mondat inkább rám, a másik már inkább rá vonatkozott - jó leckének bizonyult (A teljesség felé---)
még , jó hogy nem ezt adta oda....a lány barátnőinek, akiket felbújthatott
tudta hogy ott leszek, hiába akart elterelni még korábban, D konyhájában serénykedve, arra késztetve, hogy a főiskolán keressem, ne itthon...
de már mindegy ...már úgyis hozzákerült, mint ömaga
***
(ejnye - újabb lépcsőházi gondolatként - megkérdezhettem volna most az emlékkiálitáson, - mikor beszélgettem régi tanitványommal, ki D földije, és odajótt a búféhez irányitani (őket?).hogy megvan-e még az a Villon kötet, amit tőlem kapott D ....DE én inkább kipenderültem a körből, mibe belépett...
s másnap visszamentem a ktárba, mikor egyedül én lehettem a képekkel...a az emlékekkel)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése