szokásos telefon lányommal, a végén, mikor már letenné a mobilt, szól, hogy maradjak még unokám is mondani akar valamit
(nocsak tegnap is beszéltünk, mondta is hogy majd ma is, de nem biztos!...)
persze az őt érdeklő témár veszi elő illetve folytatja , nekem mindegy is, csak halljam a hangját csavaros észjárása választékos megnyilvánulásait..
(legóépitókről beszél most, én meg arról, hogy engem sose érdekelt a legó, emlékszik is hogy egyszer egy legot vettem anyjának, kiskorában, amit meg is igértem neki, (mármint unokámnak), de nem találom, azóta sem...de van remény- mondom, , itt van, a kis szobában.. ez úgy remény, hogy tudjuk hogy a világmindenségben lehet még élet , mondja, na nem egészen, nem a világmindenségben van valahol az a lego, csak egy szobában...közben anyja is bekapcsolódik a beszélgetésbe a z egykor legotulajdonos jogán)
végül unokám mondja, kétszer is,
Akarsz még valamit mondani?
Az elsőre direkt nem reagáltam, de másodjára mondom
de hát te akartál velem beszélni! (tényleg, jön rá)
Hozzáteszem, én mindig szívesen beszélek veled, és/de sose akarok a terhedre lenni.
Megköszöni! (mert azért nagyon udvarias gyerek!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése