kiállitanak...
miközben egy molinó elkészítése van folyamatban rólam, (mint még holokauszttúlélőről), a szegedi TIKben ki vagyok állitva pár napja (s még pár napig) festményként
elgondolkodtatóak ezek a "lenyomatok",s hogy mennyire nem (egészen) mi vagyunk, bár nem is lehetünk...
persze minden nem férhet rá egy molinóra,,
de a festmény még inkább elgondolkodtat
ugyanis félre is érthető
én vagyok rajta két változatban : gyerekként és öreg(ebben)-ként
s köztü(nk) apám emléke lebeg, szimbolikusan, ott egy fehér kála, meg a neve héberül, meg most láttam csak legfelül a lelke( mint egy madár vagy mi? - figyelmeztetett rá az alkotó)
zavarba hozó, szó szerint zavar-ba
mindez akkor derült ki igazán, amikor visszakérte a festményét a kiállitásra, azzal a kéréssel, hogy adjak neki címet
képtelenség! (bár cím nélkül legalább annyira ott a többértelműség és a félreérthetőség esélye)
végül a cím szerintem tovább is fokozta a zavart (lányom adta, s én hajlamos vagyok újabban mindent elfogadni ami tőle jön: "az emlékezés mécsese" lett...csak hogy nem egyértelmű., hogy kiért ég a mécses)
egy ismerősöm miatt "gurultam be" . aki pedig író, a lánya meg művészettörténész, tehát ő se teljesen laikus , aki egyértelműnek vette, hogy lányom és az anyja van a képen!
Brrrr.....
Nem is folytatom
(a cimet el kell felejteni, az egyébként csodás! kép meg élje csak a saját autonóm életét)
látom sokan érdeklődtek iránta a kiállitáson:
tán az apahiány lett volna a legautentikusabb cim? (egy életen át)
VálaszTörlés