TEMETŐBEN (BŐL) 2011

  2011. okt. 2.

ősszel a két ünnep közt "kötelező" kimenni a temetőbe..., de ha nem lenne az, akkor is, ilyentájt, most különösen, kívánkoztam ki, anyu (sírjá)hoz... tudom, hogy nem ott van, ami " örökké " "van" belőle, mert az nincs se helyhez (se időhöz ) kötve .. bár egyszer ott jött a "löajlom voed" bizonyossága... válaszként... itt mondta a húga, Magdi néni, akivel majdnem mint az ikrek ..., hogy vigyáz ránk (rám s lányomra) anyu helyett is, ameddig tud... de Magdi néni is elment, s már évekkel előbb Kanadába... (idén, Budapesten, a Kozma utcai temetőbe, hozzá is elmentem...)... nagyon hiányoznak a tanácsaik, vagy csak figyelő megbeszéléseink... (hovatovább alig van, aki igazán figyel ránk, alig vannak idősebb hozzátatozóink, és az ő tulajdonságuk az őszintén érdeklődő odafigyelni tudás...) de ha nem is tudnak valóságosan "meghallgatni", beszélni, el tudom képzelni... mit mondanának, olykor magam számára is meglepetést okozva. Most is ez történt anyu sírjánál; olyan "választ" kaptam a kérdéseimre, amiket magamtól tán nem tudtam volna... Akárhogy is történt, akárkinek... de köszönöm, köszönöm, köszönöm... két kavicsot raktam a sírra egy nagyobbat és egy kisebbet, lányom nevében, aki megkért, hogy tegyem oda a z ő nevében a nagyanyja sirjára...

Aztán Márta rózsás siremlékéhez bújtam át a bozót közt (szegény , mindössze 15 évet élt!), aztán a nagyszülők... mindkettő előbb halt meg , mint amennyi én vagyok most, öregebb vagyok mindkét nagyszülőmnél... és mégis annyira elhagyatott, árva... de azt hiszem ez nem korkérdés... "halálodra magad maradsz" a (Fallada) könyv címe, de talán már előbb is...?

............

(fizikailag kicsit elfáradva, de lelkileg felfrissülve karikáztam vissza, visszaadni a kulcsot a temetőgondnoknak, egy régi iskolatárs megállított, hogy olyan ritkán lát errefelé, mondom, temetőben voltam, (nem értette jól, neki a füle romlott, nekem a szemem - mondom, ez már az öregség, igy ő, bár nagyon fiatalos! ) egyedül voltam, ott kint, a városon túl, Jángorban?-kérdezte, neki azt mondta az apukája, oda sose menjen egyedül... tegnap épp rólam beszélt egy osztályársammal, elvitte neki a Marosvidéket, amiben az 50 éves találkozónkról írtam..., meg a blogot, a nemrég elhúnyt osztálytársunkról,- ő is temetőbe ment, két szép fehér krizantém csokorral a biciklikosarában, (délelőtt vette a piacon) (évfolyamtársunk volt a testvére, már a temetőben?) ő minden vasárnap kijár oda... de unokákkal tölti főleg az idejét, szín az életében... és szükség is van rá... illetve kölcsönösen... most már ráér... temető....unokák (múlt és jövő) mindenkire gondolni... és még jó szavakat szólni egy régi iskolatárshoz (hogy írjak még, jókat, s majd nekem is milyen jó lesz, ha unokák...) szép...

aliz2. :: 2011. okt. 2. 19:19 :: még nincsenek kommentek
Kategóriák: naplószerűség :: Címkék: anyu, elmelkedes, kapcsolatok, lanyom, rokonok