nem tudtam, hogy "iró-olvasó találkozóra" megyek a könyvtárba, igaz - a plakát szerint is - T.M. "gyógyító" új, 3. könyvének bemutatójára ugyan, de - voltam már pár éve egy előadásán - és számomra elsősorban ő egy különleges - látói, s gyógyítói - képességekkel megáldott embert jelentett, aki könyvekben is rögzítette tapasztalatait. Most - a több mint fél órás késés után megérkezve - (útlezárás a 43-ason, tudjuk) - ő maga is az "író" titulust nehezen tudja elfogadtatni magával is (talán nem is kéne erőltetni). Bár a többi "foglalkozás", amit már megszokottként sorol fel: "aura-, belsőszerv-, léleklátó", "szellemi vezető" - még szokatlanabb, s nagyközönségnek kevésbé nyilvánvalóan "elfogadható". Bár, úgy tűnik a rá nyugodtan várakozók már régi jó ismerősei, sőt "hívei", valószínűleg "gyógyította" is már őket... Az első könyve a saját "csodálatos" gyógyulásáról, "újjászületéséről" szól, ahogy ő is bevallja egy még nem művelt , csiszolatlan ember lábadozó gondolatai voltak - a mostaniban meg azt akarta megfogalmazni, ami az életből - szerinte - hiányzik, azt megtanítani, hogy jobbá tegye általa az emberek életét - mint mondta. Példát akar mutatni, az önmegvalósítás útján. S bár tudja, hogy mindazt, amit leír, az olvasói is tudhatják, de arra kéri őket, hogy gyakorolják is. Hogy mit? Elsősorban és főleg: a szeretetet. Hiszen minden megbetegedés hátterében is a szeretetlenség állhat, beleértve sajátmagunk irányába is - aminek legsúlyosabb változata a lemondás, önmagunkkal szemben , önmagunkról. Azt mondja, az is az, pl. ha valaki gyerekkorában írni szeretett volna, és mégse ír. Ő tulajdonképpen gyerekkori álmát hajtja valóra azzal, hogy éjjel-nappal ír... (de akkor mikor "gyógyít?")
Cigarettaszünet után majd dedikálja az elhozott könyveit.(De miért is cigarettázik meg kávézik egy "gyógyító"?!) Most nem meditációval zár, mert ez nem gyógyító alkalom - mondja, úgy látszik ragaszkodik végig az "íróság"-a státuszához, pedig én szívesebben meditálnék, vagy hallgatnám kiváncsian - mint pár éve - a különleges "tudományáról". De azért belelapozok a könyvekbe is, majd ücsörgök még egy kicsit, közben beszívom a füstölő illatát, és hallgatom a halk, lágy zenét, amit idő közben bekapcsoltak, az Ave Mariát, aztán szép lassan fölállok, megfordulok, és hazamegyek, otthagyva a hosszan sorbaálló dedikálásra várókat, és a dedikáló "írónőt"...
Lányom megkérdi otthon: "na, milyen volt?" , és én csak annyit tudok mondani: "semmilyen". Sajnálom.
aliz2. ::
2008. okt. 31. 21:16 :: 5
komment ::
Címkék: kapcsolatok, konyv, konyvtar, MAKO
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése