.2008. október 13.
A tegnapi "SZINTÉZIS"nap csúcsa Popper Péter volt... mint jelenség is - legalábbis számomra, bár valószínű mások számára is, mert beszéde alatt harapni lehetett volna a zsúfolásig tömött nagy teremben a figyelmes csöndet.... Amíg hallgatod Poppert - kételyei ellenére vagy tán épp azért! - mindent elhiszel neki! Hiteles, meggyőző. Csak jóval később kezdesz el kicsit vitatkozni vele magadban, vagy feltenni kiegészítő kérdéseket... Hátulról láttam meg először, s mögöttem volt még, a szünetben, amikor megéreztem, hogy jön, talán meg is fogta a székem támláját, nagyon nehezen mozgott, hajlottan, összetörten, kicsit össze is töpörödve, de a pódiumon, mikor leült és a mosolygó nyugodt-derűs arcát mutatta, hát még amikor beszélni kezdett a mosolyos-fanyar hangján - nyugalmat, derűt és erőt! árasztott, a - bevallott autóbalesete ellenére is -, (amit úgy látszik , fizikailag azért még nem hevert ki teljesen.) Az előadása címe is elég ironikus volt: "az ember lelke és annak útjai". Ő az egyik legősibb lélekfelfogásból indult ki, miszerint a lélek kétféle ; az egyik, ami fogamzáskor kerül az emberbe, az anyagit, a testet mozgatja, tölti meg élettel, a másik szellemi jellegű, születéskor kapcsolódik az emberhez, de nem a testi léthez. És aztán ez a kettősség végig megfigyelhetően nyomot hagy az antropológiában is, az ember 4es(!)tagozódásában is (1. fizikai-anyagi test, 2. életerő jelenségei, 3. vágyak, ösztönök vagy asztralitás, 4. öntudat, személyiség- önkonstatálásból, önreflexióból , ez az a, ami csak az emberre jellemző!), leegyszerűsítve persze azt mondjuk, hogy az ember test-lélek-szellem (tehát 3-asság), u.i. az "életerő" beleolvadt a testbe), aztán még egyszerűsítettek valamilyen zsinat óta: test-lélek kettősségére (ui. a szellem is beleolvadt a lélekbe) - a lélek kettőssége is megfigyelhető: az animus (masculin), anima (feminim) jellegben - ami mindenkiben megvan! vagy akár a jin-yang kettősségében... És ez a lelki kettősség arra is utal, hogy az ember eleve drámai lény, mert saját lelkében zajlik ez a drámai küzdelem, a vívódás, a belső harc. Amit csak valami fanatizmussal lehetne feloldani, homogénná téve a lelket, az viszont nagy veszélyt jelentene, (az intolarenciáét, a más nézeteket vallók indokolatlan lenézését - hivatkozik közben Füst Milánra) És amúgy is - jut el saját, ismert kételyes "hitvallásához": nincs igazi hit kétely nélkül, (mert az már fanatizmus lenne.) - mondja.... Beszél még a kételyeiről , azaz tétován, választ sem várva kérdez : "Mi az, hogy lélek? az ember lelke? ami isteni? - és... halálkor elhagy? - nem lehet tudni- " mondja. (nem rég olvastam; halálkor a "tudat" nem elhagy, hanem visszahúzódik oda, ahonnan jött.)A pszichológia átengedte tárgyát a vallásnak - s míg az orvostudomány egyre többet tud a testről, a pszichológia részfunkciókat ismer csak, az "egészet" nem tudja... Modellekben kezd gondolkozni, s a sok modell épp a nemtudásról árulkodik! Távol-Kelet, India? a "mi a lélek?"-re más választ ad. Mást, másképp, de nem többet! Szerintük halmaz a lélek, a nyugatiak szerint struktúra. Popper még azt is megkockáztatja, hogy netán az "emlékezés" - a lélek. (egy amnéziás betege negatív példáján, meg még a (Virágot ) Algernon -nak félelmét megidézve az eltompult szellemi visszaeséstől) (s jutott eszembe egy nemrég olvasott írás, - írtam is valahol róla (megvan: itt!) - ami épp arról szólt, hogy csak az emlékezetünknek köszönhetjük folytonosságunk tudatát, reggelente is - de hogy ez magával a lélekkel lenne azonos?.. hátborzongató, valami tiltakozik bennem!) még Freudról is beszél, de nem ő lesz érdekes, hanem a neki levelet író Romain Rolland, akinek az előadás végén újra idézett gondolatával foglalja össze a lényeget, a levél lényege, hogy Romain Rolland elhisz mindent Freudnak, (hogy a hit a szorongásból származik, gyerekkorunk óta, s a természet közönye miatt, magányunk miatt) de: szerinte az emberi lélekben van egy olyan érzés, hogy neki valami köze van a végtelenhez, az emberen túlihoz , a kozmikushoz. Ezt elnevezték a barátaival: óceáni érzésnek. Hogy ez honnan jön, erre Freud nem tudta a választ. Neki nem volt ilyen! de tudta, hogy létezik, s azt is, hogy akiben van, az lesz hívő, de akiben nincs, az sose lesz az. - Buddha nem hitt semmiben, se Istenben, se a lélekben, mégis vallás lett a "hitetlenségéből", mert elfogadta az nem hitt semmiben, se Istenben, se a lélekben, mégis vallás lett a "hitetlenségéből", mert elfogadta az újratestesülést, (nem a lélekvándorlást, mert lélek nincs.... szerinte), csak az energiák, amik megmaradnak, csak az energiák, amik megmaradnak, csak a cselekvő pusztul, mint a gondolkodó, de a gondolat megmarad a gondolat megmarad, az érző, de az érzés megmarad. S ebből újra összeállhat egy emberi lény. A kérdés csak az, hogy "én" vagyok-e vajon, aki újjászületik. Dehát ki is az az "én" - kérdem én. Mindent máshonnan, a nagyobb egységből kéne nézni - abból a bizonyos Óceáni tudatból! aminek persze részei vagyunk. (Mindig is tudtam, hogy az igazi írók tudtak mindig is legtöbbet az emberi lélekről, még mielőtt egyáltalán a tudomány próbálkozott foglalkozni vele... Lehet, hogy a 3. éves pszichológia szakos ifjaknak is át kellene iratkozni az irodalom szakra, hogy többet megtudjanak róla?! ) És sokban igaza van Poppernek (is). Nem hiába ír maga is. (olykor még szépirodalmat is.) Azt mondja, nem tudhatunk semmit. Transzcendenciáról semmit. De élnünk úgy kell, mintha lenne. (akkor is, azoknak is, akik nem hisznek benne). S nem csak azért, mert így "érdekesebb", hanem mert ha egy kultúra feladja hitét a transzcendenciában, az lezüllik - 2-3 generáció alatt. (szerintem Popper optimista - előbb!) S már hallgatói kérdésre válaszolja az alapigazságot: racionálisan nem lehet eljutni a hithez! csak a misztikus élmény számíthat, de az, mint mondja, annyira személynek szól, hogy elmesélhetetlen... ...és akkor pont, itt az ideje , hogy elhallgassak! (mielőtt mégis "mesélni" kezdenék...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése