A NYELV ELÉGTELENSÉGE ÉS EREJE 2007

 

Most elárulok egy tervet, egy eddig titokfélét, annál is inkább, mert lehet, hogy nem is valósítom meg.

Arra gondoltam, hogy egy évig biztos végigviszem ezt a net-nap-lót, hogy majdnem minden nap írok, valamit, és majd egy év múltán, megnézzük, együttesen összeáll-e valami egész belőle.

Aztán valahol olvastam, hogy Nádasnak van egy Évkönyv című műve, ami abból lett, hogy egy éven át minden nap írt valamit...

Amit más nyilván jobban megcsinált már, azt felesleges...

Persze, ha eleve mást, az más..

Kihoztam a könyvtárból, elkezdtem olvasni a könyvtár előtti napos padon ezt az Évkönyvet. Nos, persze, hogy más, még csak nem is nap-lószerű, inkább hó-. 1987-88 hónapjai, azok is az átmenetekkel, finoman , árnyalatokkal, a rögzítés, az írás élvezetével. Ugyanakkor azzal a paradoxonnal kezdve, hogy arra emlékszünk, amit feljegyzünk, viszont ami igazán fontos, arra kell, hogy emlékezzünk feljegyzés nélkül is! meg hogy utólag úgyis kiderül, hogy a feljegyzett gondolatok rendszerint laposak... Dehát prózaíróként mit tesz?! (egyébként a Párhuzamos történeteinek a csíráját is már itt meg lehet találni, annak kimondásában, hogy történeteink nem függenek össze, és/de mégis, meg hogy mennyire az is a történetünk, ami hiány, ami éppen hogy nem történik meg...)

Miért is érzem én folyton azt, hogy élni, teljesen, sokkal nagyobb dolog, mint írni ... ami eleve kevesebb lehet az élet lehetőségeihez képest! (S még egy Nádas esetén is - aki szinte csak ír, s mégis... valami eleve-kudarc sejlik tökéletes, hibátlan mondatai, művei mögött. Persze ez nem annyira az írásra vonatkozik, talán inkább az életre?)

S akkor olvasok egy Feldmár előadást a nyelvről (is) - és csak aláhúzza meg kiegészíti mindezt: azt mondja, hogy szemben a postmodernekkel ő igenis hisz abban , hogy van egy valóság, és nem minden csak történet - de a valóság eleve jóval nagyobb, gazdagabb, komplikáltabb, részletesebb, mint amit  meg tudunk élni belőle, hát még annál, mint  amit el tudunk beszélni, le tudunk írni belőle, a nyelv segitségével!

De ugyanakkor a szavaknak óriási hatalma van, ezt bizonyítja a hipnózis nagy hatásával , de a nagy írók, költők nyelvhasználatának mindent elhitetni tudó (tehát valójában itt is hipnotizáló, szuggeráló) erejével is, és erre az én József Attilámat hozza példának, -akiről pedig Müller Péter is kimondta, hogy nem kéne elfelejteni, hogy épp a költő alkata, az élete nem hitelesítheti a megejtő és igaznak könnyen elhihető  szép szavait, pláne általánosítva - és épp azt a példát hozza fel Feldmár, amivel pedig néha már én is példálóztam:

Ügyeskedhet, nem fog a macska, egyszerre kint s bent egeret.

Pedig olykor tudom is hogy, szó szerint, dehogynem!

Csak - mégis - a nyelv, mindig egyszerűsit, adott kontextusában.

A valóságot kéne elsajátítani, megélni, minél jobban - a nyelv úgyse követheti!

de ugyanakkor, mégis - micsoda gazdagodás egy Nádas szöveg hálózatát felfedni, s rálátni belőle az ő valóságára, ami azért valahol a mienk is, és Feldmár maga is, kénytelen elismerni, hogy nincs más utunk, csak a nyelv, hogy hidat tudjunk építeni egyedüllétünk közé.

aliz2. :: 2007. okt. 16. 22:44 :: 4 komment :: Címkék: blog, FELDMAR, iras, JOZSEF, konyv, NADAS, naploSZERUSEG, nyelv, valosag