IS UTÁN DE 2007

 

naszóval tartozom a tegnapelőtti is  cimű bejegyzésemhez azt fűzni, hogy eltúloztam a hasonlóságokat  lányom és az én zórótanításom körül; lehet, hogy több a különbség - s persze lányom javára!- pláne most így, az ő sikeres zárótanítása után ahogy látnom kell...

ugyanis az ő zárótanítását (Madách: Az ember tragédiája, utolsó szín tükrében az egész, egy Zichy és egy Kass illusztráció összehasonlítással megspékelve) a legjobb osztályzattal minősítette a szakvezetője (s csak azért 5-ösre, mert nincs magasabb jegy), én viszont - annak idején ugyanott - 4-est kaptam. (Igaz, nem  a kedvenc magyarból, hanem  orosz nyelvből,  ami nem volt erős oldalam, hiszen a magyar mellé csak azért választottam az oroszt, mert épp abban az évben, mikor érettségi után egyetemre jelentkeztem, nem indítottak latint, a történelemtől pedig mindig is viszolyogtam, mert attól függ, ki írja, meg különben is a művészetek érdekeltek, jobb híján tehát az irodalom, ami bölcsészkaron is tanulható; így maradt a magyar mellé az orosz, mivelhogy más nyelvet nem tanultunk a gimiben, azaz egy évig fakultatíve németet, de abbahagytam, mély averzióm miatt, elfelejtve, hogy ha anyám nem tudott volna perfect németül, - persze neki akkor még nem is lehetett volna oka averzióra, amikor a német frauleintól megtanulta - , valószínű semmilyen nyelvtanulási de egyéb választásom se maradhatott volna...meg hogy Goethe nyelve is a német volt, meg  Thomas Manné , - amúgy mindkettőjükről írt is apám még gimnazistaként esszét a Nyugat Figyelő rovatába, de őt már nem menthette meg a német-  se még négy nyelv- és egyéb-: jogi, filozófiai sőt -pláne!- logikai tudománya sem...)

Aztán meg tanítani nem is jutott magyar óra, úgy kaptam állást itthon a gimiben, hogy csak oroszt taníthatok, arra volt szükségük; mikor megkérdezte az orosz irodalom (!) tanárom, ötöd év végén, a Kárász utcán összefutva, hol, mit fogok csinálni, és meghallotta, hogy tanítani, s csak oroszt: azt mondta, hogy marhaság - s hozzátette: olyan irodalmi érzékkel, amim van... (persze lehet, hogy arra is gondolt, hogy s olyan kicsi orosz tudással? De a tanítással nagyon jól bele lehetett jönni az oroszba... ) Két év múlva meg kaptam magyar órát is....bőven, meg lett irodalmi szinpadom is. Aztán viszont nem lett orosz órám. Mert a 89-es rendszervált(oz)ás után meg arról feledkeztek meg, hogy az orosz Puskin, Tolsztoj, Csehov nyelve is... (Pár évre rá meg már semmilyen órám nem lett.)

A magyart amúgy a gyakorló általánosban tanultam tanítani, oda osztottak be, mert mindkét tárggyal nem fértünk be a gyakorló gimibe, nekem a magyar jutott az általánosba, azt hiszem -abból is - 4-est kaptam, bár arról kellemesebb, meg szinte sikerélményeim is vannak. Bár elég kétesek. Az egyik az, hogy örömmel és csodálkozva közölte már az első órám után a szakvezetőm, hogy mennyire le tudom kötni ezt a nagyon eleven, amúgy mindig hangoskodó társaságot, s valószinű a halk hangommal, óravezetésemmel érem el , hogy annyira figyelnek... Hogy mire? Rájöttem később, hogy pl. azt számolták a pad alatt, hogy hányszor mondom akkori tanitási klisémet, magyarázó kedvenc szavamat, hogy: "tulajdonképpen" Tulajdonképpen más említésre méltóra nem is nagyon emlékszem... (talán ez se volt az.)

aliz2. :: 2007. okt. 20. 20:17 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: blogiras, emlekezes, irodalom, lanyom, MADACH, tanitas, tortenelem, valtozasok