Adynak ez a sora jutott eszembe: "most már megállhatok, már-már minden emlék" - csak úgy - amikor üresen láttam itt előttem ezt a bejegyzésre szánt, s már automatikusan feldátumozódott felületet (de hiszen "nem kötelező" betölteni...) (Meg vagy túl kusza, bonyolult vagy összetett dolgok voltak a fejemben - s nem is ide - ebbe a pozitív kicsengésűnek szánt - blogba írandók) (Most meg ez a szelídebb, tóthárpádi "jóéjszakát": ("Írjak? /És kicsit fájón sóhajtom? minek?/) Minek a lélek balga fényűzése?/ Aludjunk. Másra kell ideg s velő./ Józan dologra. Friss tülekedésre. / És rossz robotos a későnkelő."- Dehát tudom, nem vehetők fel - rámszabott ruhaként - költői analógiák, hiszen nem vagyok költő (mégha voltak is évekig költői megnyilvánulásaim, amikor tartósan olyan erős érzelmek uraltak, hogy csak versformában tudtak és kellett is megszólalniuk - de hol van az is már?!..) *aztán megint egy Ady sor, feleselőn a másik sorára: "nem nem lehet, nem szabad megállni" (Fura módon ennek előzménye is már egy párszor eszembe jutott, még harciasabb múltamban: "Szeretném már magamat utálni. De istenem, ők is utálnak." Pedig nem is voltam olyan nagyon harcias sose, és talán nem is utáltak annyira, mint néha gondoltam - bár bántani bántottak eleget..., többet mint rászolgáltam volna... (mint József Attila mondja utolsó összegző versében: "nagy nevetség, hogy nem vétettem többet, mint vétettek nekem") csak - a magam módján - mindig ragaszkodtam - és ragaszkodom az elveimhez! S ragaszkodom most is, és jó érzés, hogy épp ezért nyíltan belenézhetek a tükörbe. Mert igaz, hogy egyre színtelenebb haj keretezi egyre ráncosabb képem, és a szemem fénye is megtört, sőt eltüntethetetlenül karikás is az alja (persze nem is igyekszem tűntetgetni, kendőzni semmit rajta) - de mégis ugyanaz vagyok, aki voltam, és - remélem - már az is maradok... legfeljebb még mindig nemesedni, érlelődni szeretnék, mint a jó bor..., ami annál értékesebb, minél régibb évjáratú (de nem, nem akarok megállni, és emlékekbe burkolózni... nem lehet, nem szabad... (persze nem azért "mert utálnak"... ha én nem utálok senkit, miért is utálnának?!.. (jaj már megint ez a szent együgyűség!? mintha attól még nem lehetne..., mintha ... De akkor is, nem ez a lényeg. Hanem az, amit én érzek... Most... Ettől,... ezzel talán még a múlt bántó mozzanatai is átírhatók... ki tudja?...)
*egy pár éve visszatértek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése