őszi verssorok
"úgy leszakadtam minden más világról,
ahogyan lehull a gyümölcs az ágról"
került egyszer csak, váratlanul a fejembe ez a két (mi más, ki más?) József Attila sor, az utcán menve, nem is gondoltam rá, inkább meglepett, nem is én gondoltam őt, inkább ő engem....
pedig valójában persze , hogy én gondoltam, kidobódott a sok belémivódott sorból, a tudatalattról, üzent... csak ez a két sor. nem is emlékeztem , honnan. csak most látom,
hogy a vers környezete, kezdete ez:
"le vagyok győzve, (győzelem ha
van),
de nincs kinek megadjam magam"....
és aztán
„dolgozom,
imhol e papírhalom -
a működésben van a nyugalom.".
s a legvégén:
"Köztetek lettem bolond, én a
véges.
Ember vagyok, így vagyok nevetséges."
és jut eszembe, egyszer e sorok eredetét kutatni jött be valaki a könyvtárba. És bármennyire is ismerős volt , nem tudtam megmondani a lelőhelyét, hogy mely versből való, mi a cime..
.de hát nincs is cime, töredékféle...annak is a végén... úgy jöhetett fel a költő mélytudatából....
(hogy aztán bekerüljön a miénkbe...(?), ahol eleve valami közös emberi élményt,
tapasztalást keltsen életre?)...sőt valami olyat is, ahol a fák és emberek sorsa is találkozhat...
ahol ugyanazok a törvények
uralkodnak...
.......
lányom óvodáskorában egyszer azt
mondta, már többnyire fekvő, de a szobában ingatagon közlekedő,
80 éves nagyanyjának: le fogsz hullani, mint a falevél....
(mostanában,
amikor felidéztem ezt az emlékképet s mondatát neki, önironikusan és önkritikusan
jegyezte meg magáról, hogy kellemes egy gyerek lehetett. Pedig csak őszinte... ("még") ,
és jó megfigyelő, és a világot: fákat-embereket egységben látó, hiszen még előbb, egyszer,
ősszel a nagy fák alatt sétálva, a hulló levelek közt, megjegyezte, hogy "hull az égfa,
elromlott a levél"... (hát igen, elromlunk, lehullunk, emberek. levelek (gyümölcsök?)...
nem nagy a különbség, és milyen jól irta meg már, ugrálókötelezés közben, az eresz alatt, lefirkantva, ceruzával egy sima rajzfüzetbe. kb 9 évesen :
Kislevél
Jön az ősz.
Szegény kislevél!
Ő
az egyetlen, ki
nem törődik bele a sorsába.
Ki nem tudja
és nem is akarja
tudomásul venni az őszt.
Mint ahogy az
őz a vadászt.
És megérkezett az ősz.
És mosolyogva
hullt le a kislevél
Mintha mi sem történt volna.
----------------------------------
----összealálkoztam kortárs szinténnyugdijas kolleganőmmel,
(mintha én lennék?,-re mi már csak mintha vagyunk -
mondtam. ) és már elindultából fordult vissza, hogy megkérdezné,
mint "irodalmártól", mit tudok bizonyos Makay Idáról,
akinek
Októberi imádság c. versét hallotta minap a rádióban s nagyon tetszett neki. Utánanéztem a googleban. Pécskörnyéki általános iskolai tanár, 1933-ben született, s költő volt. Volt.az egyik bejegyzésből kiderült , pont 2011-ben, tehát idén halt meg... sose hallottam róla, nem olvastam tőle (csak most bele, a finom verseibe), mégis megrázott a "hirtelen" halála. még csak most ismertem meg és máris...?
HÉT KÍVÁNSÁG
Egyetlen percet a szökő
időből
a múló rétből egy vadrózsaágat,
azúros
nyárból egy kék lepkeszárnyat,
egy lobbanást a bronzzal égő
őszből.
Egyetlen arcot milliárdnyi arcból,
egy homlok
holdját, fényben fölkelőt,
őrízhessem, mint foglyát a
borostyán,
egy vers zengését még a csönd előtt
---------
és
a pszichológia könyvemből is most ezek a Dylan Thomas sorok
itt:
"...nem fáj, hogy zeng az idő,/ Fordul sokat s
keveset ád s a gyermek majd kihull / Irgalmából, dalolva, lassan,/
Zölden, aranyosan." (Nagy László fordítása)....mit
kellene itt magyarázkodni.,
mind ugyanarról szól, máshogy. de mind emberi hangon, emberi sorsról. Hát
ne szomorkodjunk, ha szomorúságról is, inkább örüljünk.... a gyönyörű kimondásoknak.
S a kimondás már diadal, "győzelem" - kedves, bánatos József Attila. Illetve legalábbis
nem lettél "legyőzve" (mert nem is biztos , hogy van győzelem - de akkor vereség sincs.)...
vagy - a végeredményt tekintve lehet, hogy csak az van...? De mégse, a túlélősorok cáfolnak.
és minket is (túl)éltetnek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése