sajnálkozom a bécsi egyetemi tanár, germanológus, dr Max Hermann Jellineken, egyetlen fentmaradt fényképén, mit biztos az egyetemen erőltettek rá, hiszen rajta a pecsét, olyan elkeseredett , kétségbeesett arcot vág, s főleg az bánt, hogy kigombolt zakója olyan kopottasnak és gyűröttnek tűnik, s alatta mellénye is....
lányom mondja - elnyomva nevetését - a telefonban, hogy úgy beszélek ezekről a most felfedezett régi rokonaimról,mintha élő valóságok lennének
de hát azok is lettek számomra
mind megelevenedett , én a száraz adatok mögött is az emberi sziveket látom...
de legjobban a gyászjelentések keseritenek el, hogy nem csak a halottak, akikről szólnak, hanem akik búcsúztatták, azok is már mindenki az enyészeté...
hát hogy is ne örülnék, ha kicsit most feltámasztgatom őket...:)
A régi gyászjelentések előttem is elevenné válnak.
VálaszTörlés