a gipszfej (meg én )

az ember mindig tanul, leginkább magától, magáról...
a mai képzőművészeti körre egy gipszfejet hoztak be
egy  kifejező, elég markáns római fejet

megörültem neki, szeretek rajzolni, rajzolni szeretek

úgy mentem 4-re, hogy eleve tudtam, hogy 5-kor elugrok haza, befizetni a közös költséget,,, de addig is megcsináltam egy skiccet, vázlatot a fejről

mikor visszajöttem, már el volt foglalva a helyem, úgyhogy kénytelen voltam abbahagyni (örömmel) és más nézőszögből folytatni, majd megint máshol és megint máshol, körbeültem, így lett négy vázlatom, vagy krokim(?) ahogy mondta valaki

ők egy fejet dolgoztak ki, egy nézőpontból, és öröm volt látni ahogy életre kelt kezük alatt a holt arc, egyre inkább

az enyém gyáván vázlatban, szinte félig készen maradt, de tán valami lényegest mutatott, nem szeretek tötyörögni, bíbelődni, tovább mint ennek felvázolása,(tán attól is tartok hogy elrontom, amit hirtelen megláttam?)

az egyik profil különösen jól sikerült, "finom" -mondta rá a tanárunk,,, meg azt is hogy nem egészen olyan mint a modell látványa,mert az markánsabb- meg hogy mindenki egy kicsit magét is rajzolja minden portréba -tette még hozzá (csak azóta gondolkodtam el : akkor én is "finom"  lennék? - Bárha!...).