2018. december 27., csütörtök

humorérzék

Az én humorom annyira fanyar, hogy észre sem venni.

De megfigyeltem,.hogy szinházban, filmen én kuncogok leghamarabb (azért csak kuncogok , mert csak utánam hördül föl a kórusban nevetés), szóval én reagálok leggyorsabban hálásan a humoros megnyilvánulásokra. Még.

Igaz, hogy a humoristák olykor gyomorbajosok is, és nekem is egyre gyakrabban féj a gyomrom...De félek, hogy ha nem is vesztem el teljesen, tompul majd a humorérzkeem is idővel (mert idővel minden elkopik)

És tele szájjal nem tudok már akkorákat kacagni, mint régen. Gyerekkoromban pl. Anyuval! Vagy már felnőttként a kislányommal. Talán mostanában újra az unokámmal. Igen, ő mindig felvidít.

Milyen érdekes! Sírhatunk egyedül , magunkban. De nem nevethetünk.
Ahhoz kell valaki más is.
Összenevetni jó!



13 megjegyzés:

  1. Lehet (nem tudom), talán igazad lehet ebben a sírás/nevetés szocializáltságában: a fejemben lévő emlékképen nagyokat tudok bömbölni, de ugyanígy előjövő nevetős emléken nem tudok én sem felkacagni...Ellenben ha egyedül vagyok - és látok valami vicces poént - hangosan felröhögök, akkor is teli torokból, mert elragad...
    (az is érdekes, hogy nem sírunk mások előtt, azt rejtegetjük)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze felröhögés van, de az pillanatnyi.asirast meg szégyelljük... vajon miert?

      Törlés
    2. tv-ben is mindig elnézést kérnek ha kicsordul a könnyük, ez olyan fura nekem is, mintha szégyellnivaló lenne, hogy megmutatkozik az érző lelkünk...ez a szokás errefelé, nem terhelünk másokat az erős érzelmi megnyilvánulásainkkal (zavarba is jönnek tőle, ha meglátják...azt tapasztalom, gyorsan terelni akarnak, sokszor járok így a blogokban, "jólvannesírj vigasztalások, meg elterelés, meg bagatellizálás, csak "legen már vége", tanácsokat osztogatnak...pedig egyszerűen csak mellém kellene állniuk, és meghallgatni, elfogadni, hogy most épp sírok )

      Törlés
    3. szerintem is! én is utálom a kendőzéseket, meg a szőnyeg alá söpréseket...

      Törlés
  2. M.S: Dehogy kopik,hacsak el nem tompulunk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. M.S: Nem föltétlenül.Az én nagyapám és nagymamám halálukig megőrízték,egyikük 97,másikuk 87 éves koráig.

      Törlés
    2. A humorukat? Pedig sok okuk nem lehetett rà.

      Törlés
    3. M.S: Nem bizony,csak úgy sírva vigad a magyar alapon.

      Törlés
  3. P.G. En tudok nevetni tele szájjal, tudok mosolyogni, es nem fogom engedni, hogy ilyesmi eltompuljon.
    Mindez szerintem egy hozzáállás es ”szepen öregedni” ( mert van ilyen ) csak az tud, aki evekkel ezelott tudatosan elfogadta az öregedést.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. de jó neked, hogy mindenben olyan magabiztos vagy és mindent határozottnak veszel (de azért nem irigyellek egyáltalán!)

      Törlés
    2. P.G. Hahahaha, csodát vagyok magabiztos. Csak keresztul mentem anyámmal 15-20 évet (75-94 eves koráig), ebbol nagyon sokat tanultam. Lattam mi a fontos, mi nem, mire figyeljek oda jobban, mi az ami abszolút lényegtelen. Aztan pontosan 2 eve halt meg.
      2 ev alatt kellett gyerekből öregge válni.

      Törlés
    3. ...hm... hát behoztad gyorsan!

      Törlés