vendégszöveg (de tőlem hallották:)

nem én irtam (hanem a lányom, mikor még a szegedi egyetem tárca v jegyzetirója volt,PHD-s,  de már Pestről)...rámolok, és előkerült kidobandó papirok közt egy  gépirat, csak nem dobom ki, inkább leirom ide.. Mástól hallottuk

Mástól hallottuk a cime  (nos, én voltam az a "más", velem esett meg ez a fura történet)

Ez a történet - már ha történet egyáltalán- nem velem történt meg .hanem valaki mással, akinek a történetét nagyon szivesen elmesélem a sajátomként, amely történetet mégsem éltem meg volna szivesen. Az Andrassy út és a Liszt Ferenc tér sarkán, Budapest régi Japán kávéházának a helyén ma egy könyvesbolt áll, aminek a nevére már sok magyarázat született: van, aki szerint irókat árulnak benne, mások szerint meg csak írók járnak oda. Utóbbi lehetőség motoszkálhatott abban a néniben, aki megszólította azt a másik embert - aki majd később mindezt elmesélte nekem -, hogy ő is író-e, mivel épp most lépett ki az "irók boltjából". Az illető zavartan hallgatott, mert bár inkább nem, mint igen lett volna a válasza, az ilyen dolgokat sohasem lehet biztosan tudni. Ottlik Géza szerint irónak lenni magatartás és nem művek kérdése. De, jól sejtik, kedves olvasók a korai, téli sötétből előlépő nénit nem az általa megkérdezett írósága érdekelte a legjobban.

Volna nála egy vers, kezdte zaklatottan, múlt héten vágta ki egy újságból, és be kell vallani, mikor először olvasta, nem értette. Benne is ott motoszkált a mindannyiunk által ismert magyarázat: ilyet mindenki tud írni. Se rímek, se szép dallam nincs benne. De aztán elolvasta másodszor is, igy a néni, és ennek köszönhetően "kinyílt a vers jelentése". És azóta elbizonytalanodott, hogy vajon vers-e, amit ő szokott irni, merthogy ő is ír verseket. Ahá, kapnánk a fejünkhöz, ha nem sejtettük volna eddig is, hogy hát persze, a nénit nem a másik, sokkal inkább a saját írósága érdekelte. Vagy pontosabban: az írás mint akarat és képzet.

Nem, kedves olvasók,nehogy azt higgyék, hogy pénzt kért vagy bármilyen másféle segítséget. Bár a segítségnyújtás nem mindig az, aminek látszsik. Igen, a történetben nincs semmi meglepő, hacsak az nem, hogy mindez a valóságban történt meg - ha egyáltalán történet ez -, és nem múltszázad-eleji , elsárgult, kötetbe gyűjtött tárcanovellák lapjain. Mert igen, jól sejtjük mindannyian, mindezek után a néni elszavalta a saját versét, ott, az Andrassy út és a Liszt Ferenc tér sarkán, mert azt mondta, bár nem szeretné megjelenteni, de megosztani mégis. Ám hogy milyen volt ez a vers, arról nem tudunk számot adni, hiszen nem voltunk ott, mindezt csak mástól hallottuk; és ha közvetlenül is hallottuk volna a verset, akkor is tiszteletben kéne tartanunk a szerző szándékát.