EGY MŰSORRÓL KÉT BEJEGYZÉSBEN 2008

 

egy műsorról két bejegyzésben

Bálint András Radnóti műsora kapcsán 2007.06.01. 10:27:18 aviva

Tulajdonképpen nem láttam az előadást. Bár félre volt tetetve a jegyem, a szegedi kisszinházba, és nagyon készültem is rá - végül is nem mentem be. Főleg azért nem, mert megtaláltam közben az interneten az előadás teljes szövegkönyvét. Azt viszont elolvastam. Úgyis a tartalom érdekelt, a mondandó, s nem a hogyanja. (Bár sokszor az is némileg módosit a kicsengéseken.) Azt viszont már előre is tudtam, hogy Bálint, a szinész, ebben az irodalmi összeállításban saját - a témával kapcsolatos - élményeiről, személyes élettapasztalatairól is vall. Számomra - a szövegben - zavaróan. Radnóti és Nádas , Vas István, Szép Ernő vagy akár Spiró közt Bálint mégis csak amatőrnek tűnik - íróként. Mert hogy nem író. Különös ez. Egyáltalán az, hogy mitől lesz író az író. Mitől lesz hiteles a mondandó. Vagy mitől meggyőző. (A szinész Bálint talán-talán tudta pótolni írói hiányosságát? Nem hiszem...) Furcsa, hogy szinte ugyanazon dolgokról beszél , a maga életéből véve példákat, és mégis mennyivel súlytalanabbul.... Szinte rosszul hat vissza az "igaziak" szövegére.... De nem is ez a lényeg. Hanem Radnóti. Az ő alakja. Számomra elválaszthatatlan Radnóti sorsa az apám sorsától. Apám is Borban volt munkaszolgálatos. És ő se tért vissza.... Amikor a VII. eclogát hallom (először Mensáros XX.századának előadásában, Szegeden, az Auditórium Maximumban , - felejthetetlen volt, ahogy a keze mozdult a hexameterekre,-) ott látom mindig a foglyok közt apámat is:.."megtöretett testünket az álom, a szép szabadító/ oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor.".... (Ez viszont most az én személyes megjegyzésem volt. Bár ez egy blog , végül is. De nem is szeretek, nem is tudok, nem b í r o k igazán beszélni erről... Csak hogy hallgatni se!) Radnóti nem tagadta meg zsidóságát, de nem is érezte magát zsidónak. Viszont katolikusnak igen. Ezért is keresztelkedett ki. Mikor már pedig tudta, hogy ez nem jelenthet semmi reális előnyt a zsidóüldözésekkel szemben. Magyar költőnek vallotta magát. (úgy ahogy Petőfi-Petrovics is az!) De az a magyar katona, aki Abdán tarkón lőtte, nem tartotta annak, se magyarnak, se költőnek, se embernek(!) csak zsidónak. (Pedig ott volt a viharkabátja zsebében, a noteszt tartalmazó versek mellett a keresztlevele is!) "Merengj el hát egy percre e gazdag életen..." ------------------

a fenti (több mint egy éve írt) blogbejegyzésem egyik  kommentjében valaki rám pirított:

"Kedves Barátom nagy kár hogy személyesen nem látta az előadást, különben nem irná azt amit leirt.Lényegtelen, hogy Ön szerint nem állja meg az összehasonlitást Bálint a szinész-de nem iró- illetve az idézett költők között. Ön nagyon elhamarokodottan nyilatkozik (...)  "

hát... "kedves ismeretlen barátom", jelentem, tegnap pótoltam ezt a hiányosságomat, és sokban igazat kell adnom Önnek... revidiáltam az eredeti nézetemet, és meg is követem Bálint Andrást (nem az "írót", mert ő valóban nem az - de nem is ez a lényeg, hanem valami(valaki) egészen más, mint ahogy -valóban- egy élő előadás egészen más, mint egy (holt) forgatókönyv !

Bálint András a bőrét vitte vásárra...

 A Szegedi Egyetem aulája pótszékekkel telt meg, csendes-feszült várakozásban, utólag is szivárogtak be a duplaszárnyú ajtón a későn "bekéreckedők", majd egy pillanatra feltűnt ő is, még kezdés előtt, nagyon hétköznapian, hogy úgy mondjam "közönségesen", azt hittem előbb, hogy ő is egy "néző", aztán felrohant az emelvényre, és...

minden megváltozott

elkezdett szorítani a torkom, s könnyekkel telni a szemem

azzal (a revízióval) kezdte, hogy a plakáton is és eredetileg az volt a műsora címe, hogy Radnóti - Bálint András estje, de most  már úgy gondolja, meg kellene változtatni ekképp:

Radnóti Miklós esete- Bálint András esete  (vagy estje?) - nem értettem tisztán , nem ültem eléggé elől, ( az volt a lényeg, hogy ajtó közelében, szélén ülhessek; de így legalább láthattam, az "estje" után is..., szövegeken innen és túl)- a lényeg tehát az volt számára, hogy hangsúlyozza, igenis itt róla  is szó lesz!

és épp ezért becsülöm nagyra! a bátorságáért, a személyes jelenlétéért, és vallomásáért ; mert tudom, mit jelenthet...

láttam, az ajtóig, a kijáratig rohanni, majd kétszer is visszaszaladt a múlni nem akaró vastapsra. (reménye, amit az előadás elején az őt köszöntő tapsra reagált, hogy az előadás végén is így tapsolunk, - többszörösen vált be. Izgatott, gondterhelt, szikár arcvonásai, egy pillanatra úgy simultak ki, mint amilyen az "Álmodozások korában" volt, fiatalon...

a mögöttem ülő két nő annyit mondott az előadás után, hogy "érdekes volt", aztán a lépcsőn lefelé menet, egyikőjük: "nem is tudtam, hogy a Bálint zsidó", és valami olyat, hogy micsoda bátorság kellett annak elmondásához, hogy miken mentek át, aztán a másik, hogy a tanárja rajongott Radnótiért

hm..., az én tanítványaim sohase tudhatták, ki(k) a kedvenc költő(i)m, meg is jegyezték egyszer, mert szinte mindegyiket olyan lelkesen tanítottam, mintha mindegyikőjük az lenne, akit épp tanítottam, - (azt hiszem, valóban az egész irodalomért lelkesedtem), de azért nem örültem ennek az egyformának látszó,  lelkesültségnek. De azt tudom, hogy csak Radnóti tanítása közben fordult velem elő,  hogy - feltörő zokogásom elrejtendő -  ki kellett rohannom az osztályteremből,... majdnem úgy, ahogy végül is Bálint hagyta el, idegesen, zaklatottan az aulát... (csakhogy én a közvetlen és személyes okot nem tudtam  elárulni! pedig talán kellett volna!)

nem az számít, hogy író, költő,  tanár, színész-e, aki szól. De szólni kell!

és ne a mindenkori üldözött szégyenkezzen!!!

aliz2. :: 2008. okt. 3. 7:32 :: 10 komment :: Címkék: , egyetem, RADNOTI, SZEGED, szineszek