Gonda László:
Julikámhoz
Február negyedike – akkor született
Akkor kapta a sorstól a életet
Mit ő, kit a természet megbüntetett aggyal
Igen, igen ritkán élvezett,
Mert nem lehet töprengve gondolkodni
S elmerülve elmerülni a miértek rengetegében
S bányászva kutatni az értelem sötétjében
Mélyen, mélyen bent ott a sötétségben
S közben tudatosan élni magamnak az énért
Annak ki aggyal küzd a megfejthetetlen létért
Nekem ő csak adott s oly keveset kapott
Rajongtam érte – de mit tehettem érte
Érte, ki elveszett a buták rengetegében
S míg a kutat kutatta az útvesztő sivatagban
Kocsmákban kereste önmagát s társat az italban
Testvérem volt ő – kitől agyam kaptam
S mióta elvesztettem jaj de meginogtam
Évtizedek óta gyötör tudata hogy nincsen
Hogy egy átkos golyó elrabolta tőlem
Élek, élek, azóta is élek
De nélküle életem csak úgy félig élet
Ha beszéltünk megértettük egymást
Vagy sétálva hallgattunk s a csendünk beszélt
Kis titkainkról – bár hallgatagon- jól érthető mesét
Ó sors te kegyetlen vak valami
Büntetted őt s engem – de hív valami
Csalogatón, súgva , tudat alatt érzem
Hogy ő valahol
VAN s ha van van miért élnem
Eltemetetlenül múlt el ő a porban
De csak teste tűnt el lelke valahol van
És van – óh van érdek nélküli szeretet
Én úgy szerettem őt s szeretem örök testvéremet
...... nemrégiben találtam meg ezt az irást, a nagybátyámtó, egy légipostai, ausztráliai boritékban, be is másoltam ide (v.ö.ez egy korábbi bejegyzés, róla:http://lineas3.freeblog.hu/archives/2013/01/21/a_nagybátyám_és/
De vártam az aktualitást , február 4-ét. Mert ma van az apukám születésnapja... 106 éve született. De csak 37 évet élt. Már az öccse, a fájdalmasan "túlélő" is, odaát...
aliz2. :: 2013. febr. 4. 20:09 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: apu, emlékezés, kapcsolatok, nagybátáym, rokonok, vers
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése