ANYU ÉS ÉN 1957-BEN 2013 FEBR 5

 

ezt a két képet most találtam meg, már hiányoltam..., most valami mást kerestem, és meglettek - csak úgy mellékesen, de beszkenneltem, hogy biztos megmaradjanak itt (is)... én 14 vagyok rajta, általános iskolás, anyu 49. 1957-ben készültek a képek, az udvarunkon.

Egy ismerősünk csinálta, jó fotós, aki valami szívesség miatt lek FOTO1ötelezve érezte magát, és hálából vagy cserébe? csinált jó pár jó képet rólunk, még évek múltán is... (még egyetemista korom legjobb képeit is ő)

ezeknek azért örülök, mert együtt vagyunk rajta anyuval... (és most újra "visszakaptam")

az előbb felraktam a facebookra is

(van ott egy "régi képek" albumom, oda),

és kanadai unokabátyám meghatott örömömre ezt jegyezte alá:

" Igy emlekeztem 11 evig ratok, amig vissza nem tudtam jonni.  FOTO2 A

Dusi egy jo, edes es szuper-intelligens ember volt."

Igen! Ilyen... volt... az anyukám....

(Én meg - most látom csak -, még ültömben is  milyen esetlen és csámpás vagyok!...:)

---

u.i egyébként a cipőm újnak tűnik...jó, erős, vastag talpú félcipőnek... biztos kicsit nehéz is lehetett (remélem, azért nem törte a lábam), a térdzokni(drapp?) tökéletes, csak picit ráncolódik, finomnak tűnik, a szoknyám, sötétkék rakott, de eredetileg mályvaszinű volt (valami külföldi csomagból) anyu festette be sötétkékre - házilag- főleg az iskolai ünnepségek kötelező sötét szoknyája miatt... talán még ebben is ballagtam. a kardigánom piros, a blúzom (lám, fiúgombolású) világoskék ingblúz. No és a hajam , olyan, amilyen, most épp ekkora(volt akkoriban rövidebb is hosszabb is), egy fehér gyöngyházcsatt próbálja megzabolázni. Anyu sajátmaga varrta ruhában van! Még nem is őszül(?) , később egy fehér tincs lett a haján, majd - alig várta- gyönyőrű ezüstfehérre őszült... jól állt neki - az is.... És a mosolya.... megmaradt... minden időkre...

a diófa már nincs meg (semmi sincs meg abból a régi udvarból), ez volt a fiatalabb diófánk, az öregebbet már előbb kivágták, az udvarnak abból a részéből, ahol mások laktak (az államosított házunk nagyobb részében), és az udvarból lecsippentette azt a sávot a szomszédban állomásozó TEFU (Teherfuvarozási Vállalat), aminek szüksége volt nagyobb sávra az autói megfordulására), ez a diófa viszont kedvenc helyünk volt. Én  itt szerettem néha ücsörögni, a vastagodó, borostyánnal befutott törzsének támasztva hátam, még egy kicsit anyakoromban is (bár akkor rövidebb ideig) hívogatva lányom is  ki a kertbe, többnyire hasztalanul, ahogy meg is írta a Költözés c. "szamizdat"jában:), itt fogadtam a tavaszt, nyarat,... meditálgattam, itt fedeztem fel a természettel való egységemet, a vibráló, aranyló napsütésben, az önmagától, önmagában gazdag életet , a levelek, a sugárzások  az energiavonalak életteliségét... Még felidézni is jó, azt is, ami nincs már, de így mégis van.... Mert bennem megvan...

(az élet szép ... emlékektől is...)

aliz2. :: 2013. febr. 5. 1:54 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: anyu, emlékezés, fotók, kapcsolatok, múlt, rokonok