MOBILZŰR... 2008

 

lemerült a mobilom akkuja pesti tartózkodásom első napján még. egyébként is elég gyakran teszi. utazásom előtti éjjel nem mertem lefekvés után bennehagyni a konnektorban, hiszen mindent előre bekészitettem a táskámba (persze egy csomó fontos dolog úgy is itthon maradt), a mobil nem, a töltő igen, s igy viszont használhatatlanná vált. még jó, hogy unokatestvérem ki tudott segíteni olykor a sajátjával.másnap meg épp a telecom-nál volt dolga, nosza, gondoltam, mint kisvárosomban (makón), meg nagyobban  (Szegeden) szoktam, megkérem őket töltsék ugyan fel , csak arra a pár órára, amig nem érek haza. Hát itt már nem ment ilyen könnyen. A Mammut komplexus legzugában a bejárati tes(azaz bolt)tőr hivott egy hostesst., aki püspöklilás egyenruhájában odabillegett. Lefitymálva nézte a mobilomat, majd megkérdezte, milyen tipusú. Mondtam a márkanevet, nem volt elég neki. Odaadtam a kezébe a készüléket. Erre, visszaadta, hogy vegyem le a hátoldalát. (én!) (szerencsére, ment, mert néhány leesés után magától is megtörtént olykor a szétesés), de ez nem volt elég , még mélyebbre kellett volna hatolni a szétszerelésben,  s tovább már nem ment, ő meg hosszú körmei( karmai?) segitségével sem tudott célt érni, de különben is közölte, hogy nem tud segiteni, vegyek egy új töltőt, bár nekik nincs; nem tudom ecsetelni a módot, ahogy viselkedett, de tény, hogy kimenekültem, csak annyit mondott, hogy "szerintem nem voltam udvariatlan", én meg csak annyit, nyomatékkal, hogy "de, igen", a kijáratnál az empatikusabb biztonsági őr mondta, hogy 2 szinttel feljebb is van egy telecom, próbálkozzak ott..., de ott, mintha ugyanaz a nő, ugyanabban az egyenruhában, ugyanazokkal a sértő mondatokkal látott volna el, azzal a különbséggel, hogy ő eltűnt egy ajtó mögött, ahol valószinű, valami szerszámmal szedték szét szerencsétlen mobilom - de kifelé közölte, ezt a fajtát már nem gyártják, nincs töltőjük hozzá, se régi, se új... Eszembe jutott, hogy aranykártyás lévén potom áron már lehet venni új készüléket, igy döntöttem, azt veszek. Ripsz ropsz vettem is egyet; nem a legolcsóbbat, hanem a következő kategóriát mert azon lehet msm-t is küldeni - mondta az eladó - csak a vonatban hazafelé derült ki, hogy dehogy is! nincs is a készüléken kamera.... Jutott eszembe kisvárosunk aranyos.-kedves, készséges, segítőkész üzlete, vezetője... másnap be is mentem panaszkodni...hogy jártam, meg orvoslásért. Ha már - mint mondták - ez ugyanaz a cég végül is. Itt a hölgy csak rágta a körmét... de mindig mosolygós főnöke   megérkezvén,  hozzáléptem, aki most egy kicsit elszonytyolodott és szemrehányt, hogy miért is nem náluk vettem, vagy miért nem telefonáltam nekik (ugyan mivel?!( - igy nem ők kapják a jutalékot... de mondta, ők nem is tudnák becserélni, menjek a szegedi központba. Lányom mindent elő is készitett ott, és most van új, kamerás mobilom. Jobb, mint számitottam, igaz még egy kicsit ráfizettem. Nagyon készségesek voltak, a kötelezőn túl...

Mi is a tanulság? - a tömegben , személytelenül, könnyebb embertelennek lenni, de legalábbis gépszerűnek, és nem empatikusnak. A másik tanulság?, ez a fontosabb és gyakorlati: állandóan feltölteni az akkut, nem várni meg mig lemerül, s első alkalommal tizenvalahány órányit. Most, este óta töltődik... (egyébként Szegeden erre is figyelmeztettek - A nagy fővárosban erre SE)

meg: ha elutazom újra, midig berakom a töltőt is, a mobil mellé...

Talán egyszerűbb volt régen, amikor csak az utcai telefonfülkét használtam egy-egy elutazásomkor is (?) (mert nem volt se mobil, se töltő, sőt még vezetékes telefon se, otthon se)... Hm...

aliz2. :: 2008. szept. 3. 23:51 :: 4 komment 
Kategóriák: hétköznap :: Címkék: bosszusagok, kapcsolatok, utazas