emlékjel hétköznap

örzője vagyok én az emlékjelnek?, nem , bár sokszor úgy érzem, legalábbis önszorgalomból, vagy inkább belső késztetésből

mert igen, a sajátomnak is érzem....

ma messziről úgy láttam, mintha a barna levelektől meg lettek volna tisztítva a fehér kövek, de közelebbről látszott, hogy nem, csak a levelek kisebbre zsugorodtak, elszáradva, el-eltünedeztek a kavicsok közt

aztán közelebb egy dehonesztáló tinta firkát láttam, félig analfabéta lehetett az elkövető, mert a 6 betűs szóból kettőt elirt... (nem fogom terjeszteni, mit,  valahogy inkább el kéne tüntetni)

aztán 3 kisgyerek rohamozta meg emlékjelet (anyjuk a negyedikkel, babakocsissal egy padon ült de rájuk ügyet se vetett, bár estek-buktak nyakra főre)

egyre gyorsabban kergetőztek, szaladgáltak összevissza a  hatágú csillag összekötő lapjain, majd a kövekkel játszottak, kiemelve helyükről, végül bújócskázni kezdtek, akkor már vészesen megközelítve az üveg emlékjelet, mikor a legkisebb valamit arra felé is dobott, már kénytelen voltam szólni az anyjuknak, hogy fegyelmezze a gyerekeit, mert nem játszótéren vannak, hanem egy emlékhelyen és betörhetik az üveget....

a válasza az volt, hogy HAGYJAM  őket, az ő gyerekei jók,és ha betörnék az üveget, ő fizetné ki

ó, persze, árkon.bokron túl lennének egy esetleges repedés után

s valóban el is indultak

hova megyünk ? kérdezte az egyik gyerek, biztos haza, mondtam én, miután anyjuk hallgatásba merült de annyit mondott még hogy nem haza...

az üveget mindenesetre megszemléltem utánuk

még nem repedt be