mikor a nagynéném Vásárhelyről Pestre költözött, lánya után, s mi pár napra átmentünk volna segíteni neki a hurcolkodásban - nem bírta, így előbb haza is jöttünk (én csak pár nekem kiselejtezett ifjúsági könyvre emlékezek a padlásról) Nem mintha nem szívesen dolgozott volna, egyszerűen lelkileg nem bírta elviselni azt a tudatot, hogy a húga távol lesz tőle. Hát még amikor Kanadába is kimentek, megint csak a gyerekeit követve! (még szerencse, hogy évente azért haza-hazalátogatott megőrizve magyar állampolgárságát is) Nehezen élte meg nővére és bátyja kivándorlásait is, (mindnyájan gyerekeik után mentek ki) ...végleges eltávozásukat már nem is említve, miket hónapos késéssel mertem csak közölni..
de az is kimerítette, ha tudta előre, hogy látogatóba jönnek. Annyira örült, annyira készült a fogadásukra, hogy szinte beleroppant
így talán nem is véletlen, hogy mi maradtunk egyedül a családból itt Makón, s az ősi házban végsőkig
végsőkig?
én hagytam el!
igaz csak egy utcányira
és ma is fáj a szivem miatta
de a városból, úgy látszik, nem igen, moccanok....
(s úgy látszik , én nem megyek lányom (unokám) után...vagy csak halasztgatom, de ugyan hova?...
azt hiszem én is nehezen viselem a változásokat)
május 25
7
B.D.I. Bazsóné D. Ibolya
VálaszTörlésÉn is nehezen viselem a változásokat, de amikor a sors úgy hozta, mentem mindig tovább. Egyre jobb lett az életem.