Pár napot Pesten voltam. Ahogy kiléptem a Nyugati pályaudvarról, esett az eső, de annyi helyem nem volt az embertömegben, hogy kinyithassam az ernyőm! Nem túlzok. sőt nem igen tudtam ernyő nélkül sem úgy közlekedni, hogy ne jöjjenek nekem, lépten-nyomon. Úgy látszik nincs elég hely, több az ember,(eszkimó), mint a tér (fóka)... a tömegközlekedési eszközök nép-(azaz tömeg)sűrűségéről nem is beszélve...
Vannak kevésbé forgalmas helyek, de az általános kép mégis ez a zaklatott zsúfoltság, arról a zavaró tényezőről nem is beszélve (most, bár ez megérdemelne külön bejegyzést is), amikor énmagam botlok, szószerint, az utcán, aluljárólépcsőn keresztbe elfekvő - kéregető? -imádkozó?: szerencsétlen emberekbe. AKIK MOSTANÁBAN MINTHA DIREKT FEKÜDNÉNEK "ÚTBA" - HOGY VÉGRE ÉSZREVEGYÉK ŐKET, ÉS ADJANAK AZ ELÉJÜK KIRAKOTT POHÁRBA EGY-KÉT FORINTOT - DE HIÁBA, VAGY BELÉJÜK BOTLANAK, VAGY ÁTLÉPNEK RAJTUK (nem direkt írtam nagybetűvel, de ha már a véletlen így hozta , így is hagyom, figyelemfelhívásul, itt is, így is - úgysincsenek véletlenek. bár most nem erről akartam írni...
hanem arról, hogy itthon, Makón, micsoda csendre és pusztaságra ébredtem. Kint is bent is. Alig van ember az utcán, csend, nyugalom. És milyen kényelmesen elférek a biciklimen... ezen az egyszemélyes közlekedési eszközön, a szabad levegővel körülöttem...
persze könyvhét sincs, nem csak könyvheti nyüzsgés, meg színház sincs, nem csak odatóduló emberek nincsenek... az étterem is majdnem üres, a cukrászda már nem annyira (régi tanítványom szól fagyizó kisgyerekének, hogy ne a napra üljön, én mutatom is neki a sarokban levő árnyékos asztalt, majdnem mellettem, de az én asztalomnál csak én ülök...
annyira harmonikus, nem csak finom, színben összeillő a Royal szelet, a vanilia-karamella fagyi, sőt az asztal a díszítésével, és a fotel a túloldalon. Ami - különösen akkor tűnik fel, amikor lefényképezem tortaevés közben a látványt - üres.
Jó lenne, ha ott ülne valaki, beszélgetni...
aztán, pár perc múlva megszólal a mobilom. Lányom hiv
majdnem nem ülök egyedül az asztalnál. (de csak majdnem...)
ő most otthonról hív, de később, megint az ünnepi könyvhétről, zajból, illetve azért, mert ott épp Palya Bea koncert van, hallgassam egy kicsit...
itt csönd van, csak a tévé "zajong " olykor (ha akarom) nincs ünnepi könyvhét, egyetlen sátor sem, de hajléktalanok sem állják(fekszik) utam, és tiszták az utak, többnyire, és tiszta a levegő, és zöldek a fák, és elférek... , az ernyőmmel is, ha esik , és ha nincs is ünnepikönyvvásár, kedvemre olvashatok..., akár egy parki padon
Palya Bea tiszta hangja áttör a pesti zajon. (Nem "azért", és nem is "azért" mondom, de ő is Makón született.)
...
aliz2. :: 2010. jún. 6. 22:41 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: Budapest, elmelkedes, lanyom, MAKÓ, zene
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése