2023. június 4., vasárnap

igy (fö)szerkeszt ő :)

  

#életamagvetőben azaz Turi Tímea, a Magvető főszerkesztője a szerkesztésről:
Soha nem dolgoztam még olyan terjedelmű kéziraton, mint Darvasi László készülő nagyregénye, épp ezen a héten fejeztem be az első körös olvasást. A több millió karakternyi regény 1908 és 1957 között játszódik, három generációnyi mítoszt mesél el, és a munka alatt már eddig is egészen újfajta tapasztalatokra tettem szert, amiket az expectation/reality mémek stílusában próbálok összefoglalni.
👉 Elképzelés: mindig hivatali időben szerkesztek, nem dolgozom kéziraton este és hétvégén, mert ha hagyom, hogy teljesen magába szippantson a könyv, nem fogom megtalálni a munkához szükséges távlatot.
😀 Valóság: teljesen mindegy, hogy mit határozom el, akkor is a regényen fog kattogni az agyam, ha éppen nem olvasom. Sokszor izgultam a szereplőkért, néha dühös voltam rájuk, de soha nem hagytak hidegen.
👉 Elképzelés: a munka elején a hagyományos rajzolós módszerrel próbáltam jegyzetelni, hogy átlássam, mikor mi történik.
😀 Valóság: ekkora terjedelmű regénynél a jegyzetelés inkább összezavar, mint segít, a fő segítségem a szereplők családfa- és konfliktustérképe maradt, valamint a munka közben excelben vezetett haladási napló.
👉 Elhatározás: lehet, hogy kegyetlenül hangzik, de nagyon szeretek húzni, olyannyira, hogy nem is mindig várom meg ezzel a második olvasást. Ilyenkor mindig azt érzem, kidobom a homokzsákokat a léghajóból, hogy az még magasabbra repüljön.
😀 Valóság: na de amikor a 30. fejezetben kiderül, hogy a 20. fejezeteben elhanyagolhatónak ítélt mellékszereplő hirtelen központi jelentőséget kap, vissza kell szaladnom a kéziratban, és új szempontból újra kell szerkesztenem az anyagot.
Rostás Eni, aki Knausgård és Despentes szerkesztőjeként szupervizorként hallgatott meg mindig, amikor a nagyregényszerkesztés közben ventilálnom kellett, felkészített: a frekvencia illúzió miatt egy idő után mindenről csak a mű fog eszembe jutni. De amikor a héten szembejött velem egy fiú „a legjobb légiutas-kísérő” pólójában, nos, arra tényleg nem voltam felkészülve.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése